Méltón zárta le az egész bajnoki évet a Félegyháza |
|
2022.05.29. 12:17 |
A hétvégén a zárófordulót rendezték meg a megyei első osztályú bajnokságban. A lényegi kérdések közül egy maradt nyitva, hogy ki szerzi meg a bronzérmet, ez a Jánoshalmának sikerült abban a fordulóban, amelyben érdemes volt vendégcsapatnak lenni, hiszen csak a Soltvadkert és a Harta volt képes pontot otthon tartani, a másik négy helyszínen a vendégcsapat győzött.
Kiskőrösi LC–Kiskunfélegyháza 1–3 (1–2)
Kiskőrös 250 néző, vezette: Fehérvári Patrik (Molnár Alex, Rácz Béla).
Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Szedmák (Amin 20.), Hajnal, Simon, Nagy A., Mihály, Szabó G. (Karf 75.), Vajda, Barkóczi, Pekker, Pintyi. Edző: Füleki Antal
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Magony, Ábel, Urbán Valkai – Nemesvári (Nagy D. 77.), Kulcsár, Kanyó (Kurgyis K. 65.) – Nagy V., Bálint (Erős 77.), Oroszi D. (Csurka 65.). Edző: Némedi Norbert
Gól: Nagy A. 44., illetve Oroszi D. 24., 33. Erős 80. percben.
Sárga lap: Amin 64., Barkóczi 77., Pintyi 79., ill. Kulcsár 8., Ábel 28. Kiállítva: Pekker 89.percben.
Füleki Antal: – Először is szeretnénk gratulálni a Kiskunfélegyházának, mert megérdemelten nyerték meg a bajnokságot egy nagyon jó csapattal és egy nagyon jó edzővel. A mai mérkőzésen is megérdemelten győztek, igaz, tartalékosak voltunk, de látszott a két csapat közötti különbség. Szerettünk volna borsot törni az orruk alá, de sajnos ez most nem sikerült. Volt egy periódusunk, amikor adódtak lehetőségeink, de ez kevés volt ahhoz, hogy kiegyenlítsünk, vagy esetleg megfordítsuk az eredményt. Szeretnék gratulálni a saját csapatomnak is, mert jól teljesítettünk. Mindenki azt várta, hogy a bajnoki címért menjünk, de mi tudtuk, hogy milyen célt tűztünk ki magunk elé. Csak gratulálni szeretnék a csapaton kívül a stábnak és mindenkinek, aki ebben a bajnokságban hozzájárult a jó szereplésünkhöz.
Némedi Norbert: – Attól függetlenül, hogy nem volt igazi tétje a mérkőzésnek, mégis az első és a második helyezett játszott egymással, és egy találkozót vívtunk. Mind a két csapat támadó szellemben próbált játszani. Nekünk az első félidő jobban sikerült, ezért meg tudtuk nyerni a mérkőzést, de a Kiskőrös is igazolta a jó hírét, ahogy azt is, hogy miért végzett a második helyen. Voltak olyan szakaszai a mai mérkőzésnek, amikor minket is nehéz feladat elé állítottak, de a végén megmaradt az a különbség, ami az elején kialakult a két fél között. Szerintem méltón zártuk le az egész bajnoki évet. Gratulálok a Kiskőrösnek a második helyéhez, a csapatomnak pedig a bajnoki cím elnyeréshez.
Forrás: baon.hu
|
 |
Egy jó hartai meccs a Félegyházának aranyat ért |
|
2022.05.16. 20:50 |
Huszonhárom forduló után a negyedik helyen álló Harta az éllovas, és ezen a mérkőzésen egy pont megszerzése esetén bajnoki címet szerző Kiskunfélegyházát fogadta a megyei első osztályú bajnokság 24. fordulójában. Az előjelek jó meccset ígértek, az is kerekedett a mérkőzésből, egy igazi rangadó, amelynek a végén mindkét fél elégedett lehetett.
Szabó Dávid, a Kiskunfélegyháza sérült játékosa immáron – elméletileg – járógipszben figyelte a csapatok kivonulását a kiskunfélegyházi egyesület egy személyben motorja, akkumulátora és benzinje, Keresztesi Zoltán, valamint a kiskunfélegyházi második csapat edzője, Lapsánszki Tamás társaságában. De rajtuk kívül is érkeztek szurkolók Félegyházáról, persze gyűltek a hazai drukkerek is. Az irammal már az első pillanattól elégedettek lehettek. A 7. percben egy vendég betörést követően a játékvezető 11-est ítélt a vendégek javára, majd miután a partjelzőjével konzultált, les miatt szabadrúgást adott kifelé. A 9. percben a Harta veszélyeztetett. Fekete kapta meg a labdát a jobb oldalon, tíz méterről lőtt, Oroszi Tibor nagy bravúrral szögletre mentett. Az első negyedóra zárásakor Kurgyis Kevin bal sarokra tartó bombáját mentette vetődve Hauschen. Miután nyáriasra fordult az idő, az első játékrész derekán ivószünetet tarthattak a felek. Továbbra is nagy és koncentrált küzdelem folyt a pályán, helyzetet sokáig nem dolgoztak ki, tulajdonképpen a 40. percben sem helyzetből, hanem két remek megoldásból szerezte meg a vezetést a Harta.
Fekete kapta a jobb oldalon, az oldalvonal mellett a labdát, egyből a védelem mögé rajtoló Csehi elé pörgetett, a játékos-edző pedig a kapujából kiinduló Oroszi Tibor fölött szintén egyből a jobb sarokba emelt, 1–0. Parádés megoldás volt mind a kettő, és a „nem kell a gólhoz ziccer” tétel ékes példája.
A 45. percben Nemesvári adott be balról, Kurgyis Kevin fejese azonban nem okozott igazi veszélyt.
Érezhetően mozgósította az erőit a második játékrész elején a Félegyháza, látszott, hogy szeretnének már ezen a délutánon bajnoki címet ünnepelni. Az 55. percben Ábelt ívelte be egy szabadrúgásból a hazai 16-osra a labdát, Urbán ráfejelte a kapura, Hauschen bravúrral mentett, a labda azonban lecsorgott róla, azt Urbán közelről a hálóba vágta, az asszisztens azonban lest jelzett. Igen vehemens reklamálás követte vendégrészről a jelenetet. A 60. percben Némedi Norbert, a vendégek edzője kettős cserével frissítette a csapatát. A 61. percben egy hazai kontrát követően Varga Milán adott be kétszer is balról, igazi veszély azonban akkor keletkezett, amikor Fekete elé pattant a labda a vendég 16-os előterében. Az ő tizennyolc méterről leadott, a jobb alsó sarokba tartó lövését Oroszi Tibor vetődve szögletre mentette.
Három percre rá Nagy Viktor adott Oroszi Dánielnek forintos labdát, ő meg is célozta az alsó sarkot, Hauschen azonban remek érzékkel nagyot mentett.
A 71. percben Valkai ívelt előre szabadrúgásból, majd a felszabadítást követően ismételhetett. A beadásra Kanyó érkezett remek ütemben és fejelte hét méterről a kapuba a vendégek egyenlítő gólját, 1–1. Ezt követően is óriási akarással küzdött mind a két csapatok, hullámzó volt a játék, hol az egyik, hol a másik oldalon igyekeztek veszélyt kialakítani a felek. Látszott, hogy a két gárda hajlandó mindent egy lapra föltéve küzdeni a célja eléréséért. Újabb gól azonban már nem született, így megérdemelt döntetlen született a két kulturáltan focizó, nagyot küzdő csapat végig sportszerű találkozóján. És mindez azt jelentette, hogy a végig nagy alázattal focizó vendégcsapat boldogan járhatott egy körtáncot a pálya közepén, majd ünnepelhetett tovább Szabó Dávid társaságában.
Csehi Tamás: – Előzetesen azt mondtam, hogy a megye legjobb csapata érkezik hozzánk, ezt igazolta is Némedi Norbert gárdája. Szerettük volna megnehezíteni a dolgukat, ez hellyel-közzel sikerült is. Büszke vagyok a srácokra, ezen a tavaszon immár nyolc forduló óta vagyunk veretlenek. Nagyon hosszú utat tettünk meg idáig, és ahogy a játékosaim ma is odatették magukat, az példaértékű. A három pontot végül nem sikerült megszereznünk, de büszke vagyok rájuk, az újdonsült bajnok ellen ez az egy pont is remek eredmény. Ha a hátralévő két mérkőzésen is így tudunk játszani, akkor a harmadik hely meglehet. Nagyon szeretnénk, hogy ez a csapat egyben maradjon, remélem, hogy sikerül is. Ez a klubvezetés feladata, remélem, hogy sikerül megoldani, mert nagyszerű társaság alakult ki itt most Hartán.
Némedi Norbert: – Azzal a céllal érkeztünk Hartára, hogy mindent elkövetünk a bajnoki cím megszerzése érdekében. Aki látta, az jól tudja, hogy nem volt egy könnyű meccs. A Harta igazolta a jó hírét, látszott, hogy nem véletlenül áll a tabella felső felében, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Az első játékrészben meg is szerezték a vezetést, mi csak a második játékrészben tudtuk azt a játékot nyújtani, ami ezen a tavaszon ránk jellemző volt. Annyira azonban ez is elég elég volt, hogy sikerüljön egyenlítenünk. Ez azt is jelenti, hogy még hosszabbra nyúlt a veretlenségi sorozatunk, de ami még fontosabb, elértük a célunkat, elégedetlen tehát a mai eredménnyel nem lehetek. Egy mérkőzésünk még hátravan, természetesen teljes erőbedobással küzdünk majd Kiskőrösön is. Gratulálok az egész csapatomnak, és köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segítette a bajnoki cím megszerzését. Remélem, hogy Szabó Dávid minél hamarabb fölépül, neki is ajánlom ezt a mai sikert.
Harta SE–Kiskunfélegyháza 1–1 (1–0)
Harta, 160 néző, vezette: Szűcs Gábor (Vén Krisztián, Sáfrán Ferenc)
Harta: Hauschen – Pintér, Hamar, Fekete, Csehi, Grecu, Pinczési, Nasz (Follárdt 72.), Szpirulisz, Erdei, Varga M. Játékos-edző: Csehi Tamás.
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Kurgyis K. (Erős 61.), Magony, Valkai, Nagy V., Ábel, Kanyó (Nagy D. 84.), Urbán, Kulcsár, Nemesvári (Csurka 72.), Bálint (Oroszi D. 61.).
Gól: Csehi 40.., illetve Kanyó 70. percben.
Sárga lap: Hauschen 56., Szpirulisz 60., illetve Csurka 72.percben.
Forrás: baon.hu
|
 |
Fontos győzelem hazai pályán, szoros mérkőzésen vereség Kiskunmajsán |
|
2022.05.09. 12:50 |
A hétvégén a megyei első osztályban a 23., a megye kettőben a 21. forduló mérkőzéseit rendezték meg. A megye egyben három, a megye kettő Déli csoportjában kettő, az Északi csoportban négy mérkőzést játszottak le szombaton.
Megyei I. osztály:
Kiskunfélegyháza–Kecel FC 2–0 (1–0)
Kiskunfélegyháza, 120 néző, v: Bosnyák Sándor Attila (Csákó Patrik, Juhász László).
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi (Bálint 36.), Kurgyis K. (Nagy D. 78.), Magony, Valkai, Nagy V., Ábel (Csurka 83.), Kanyó, Urbán, Kulcsár, Nemesvári (Erős 70.). Edző: Némedi Norbert
Kecel: Gerner – Tóth P., Vata, Torma, Sendula J., Sendula P., Sibalin, Brindza, Fenyvesi (Velez 74.), Csáki, Herczeg (Gyenizse 68.). Szakmai igazgató: Pandúr László
Gól: Kurgyis K. 27., Csurka 91. percben.
Sárga lap: Gyenizse 82.percben.
Némedi Norbert: – Szervezett csapat érkezett hozzánk, de sikerült néhányszor mögéjük kerülni, és helyzeteket kialakítani. Hamarabb is eldönthettük volna a meccs sorsát, de nem vagyok elégedetlen.
Pandúr László, a Kecel szakmai igazgatója: – Három, négy játékosunk továbbra is maródi, így a játékos-edzőnknek, Vata Zalánnak is be kellett állnia. Küzdelmes találkozó volt. Az első félidőben mezőnyfölényben játszott a hazai csapat, de álltuk a sarat. Az utolsó húsz percben mindent egy lapra feltéve támadtunk, aztán a hosszabbításban egy kontrából megkaptuk a második gólt is. Gratulálok a Félegyházának, de a saját csapatomnak is, mert partiban volt a bajnokjelölttel.
Megye II., Északi csoport:
Kiskunmajsai FC–Kiskunfélegyháza II 3–2 (3–1)
Kiskunmajsa, 130 néző, vezette: Polyák Attila Péter (Tóth István, Szűcs Gábor).
Kiskunmajsa: Kovács K. – Csorba (Gilicze 64.), Nagy G., Plavsic, Csikós, Csupity, Szikora, Gera (Domán 88.), Rádóczi, Lukács (Boros 74.), Ács. Edző: Kószó László
Kiskunfélegyháza: Magyar – Keresztesi (Kadosa 72.), Horváth B., Sánta, Szabovik, Makány, Palásti (Szabó T. 46.), Huber D., Kurgyis B. (Valkovics 60.), Polgár Sz., Cseh D.(Fricska 64.). Edző: Lapsánszki Tamás
Gól: Szikora 15., 39., Gera 42., ill. Szabovik 33., 48.percben.
|
 |
Gólnélküli döntetlen hazai környezetben, idegenben nyert a kettes csapat |
|
2022.05.02. 14:11 |
A megyei első osztályban a 22., a megye kettőben a 20. fordulót rendezték meg a hétvégén. Az első osztályban szombaton három, a megye kettő Déli csoportjában kettő, az Északi csoportban négy mérkőzést játszottak le.
Megyei I. osztály:
Kiskunfélegyháza–Bácsalmási PVSE 0–0
Kiskunfélegyháza, 150 néző, v.: Tóth Róbert (Berger Tibor, Baranyai Dávid Mihály).
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Nagy D. (Erős 63.), Magony, Valkai, Oroszi D. (Bálint 72.), Ábel (Nagy V. 46.), Kanyó, Urbán, Kulcsár, Nemesvári. Játékos-edző: Némedi Norbert.
Bácsalmás: Koncsok – Horváth, Miles, Snyehola, Csanádi, Szűcs, Crkvenjakov, Szabó A., Cs. Tóth, Balázs, Zsoldos. Edző: Teslic Igor.
Sárga lap: Valkai 67., Nagy V. 90., Erős 95. perc.
Némedi Norbert: – Talán a legindiszponáltabb mérkőzésünk volt ez tavasszal. Nem találtuk a mérkőzés ritmusát, főleg az első félidőben. Adódott pár nagyobb lehetőségünk, de ezen a napon rossz megoldásokat választottunk, van ilyen meccs. Egyik szemem sír, a másik nevet, mert a végén akár kontrából az ellenfél is elmehetett volna, de szereztünk egy pontot. Próbálunk javítani a jövő héten.
Teslic Igor: – Örülünk a döntetlennek, hiszen az éllovas otthonában szereztünk pontot úgy, hogy hét játékosunk hiányzott. Az első félidő kiegyenlített volt, nekünk adódott több lehetőségünk. A másodikra elfáradtunk, a hazaiak többet birtokolták a labdát, de nagy helyzetük nem adódott, a 70. percben véleményem szerint egy jogos büntetőt nem adtak meg nekünk. Ezzel együtt az összkép alapján reális a döntetlen.
Megye II., Északi csoport
Városföldi SE–Kiskunfélegyháza II. 1–5 (0–3)
Városföld, 90 néző, vezette: Béleczki László (Tasnádi Dávid, Péter-Szabó Ottó).
Városföld: Kovács R. – Nagy L., Kertész, Lóczi, Fekete L., Szabó G., Kiss Sz., Kovács Zs. (Kriss 58.), Fekete D. (Malomsoki 46.), Kuklis (Herczeg 64.), Márics. Játékos-edző: Kovács Zsolt.
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horváth B. (Palásti 46.), Sánta, Keresztesi, Szabó T. (Kadosa 83.), Makány, Huber D., Kurgyis B. (Szabovik 65.), Kurgyis K., Polgár Sz., Fricska. Edző: Lapsánszki Tamás.
Gól: Kiss Sz. 66., ill. Kurgyis K. 17., Sánta 39., Horváth B. 44., Szabovik 74., 89.perben.
|
 |
Fontos győzelmet aratott a Félegyháza II. |
|
2022.04.25. 10:41 |
A Megye II. Északi csoportjában a 19. forduló mérkőzéseit rendezték a hétvégén. A Kiskunfélegyháza II. hazai környezetben fogadta a Csólyospálos együttesét.
Kiskunfélegyháza II.–Csólyospálos 2–1 (2–1)
Kiskunfélegyháza, 70 néző. Vezette: Kiss László (Balogh Bence, Serfőző Balázs).
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Keresztesi, Horváth B., Sánta,Szabó T., Makány, Huber D., Kurgyis B. (Golovics, 68.),Polgár Sz., Cseh D., Fricska. Játékos-edző: Lapsánszki Tamás.
Csólyospálos: Elekes – Kertész, Sipos, Balogh (Á. Furus, 77.), Gera, Zádori (Andóczi-Balog, 85.), Maróti, Harkai, Kardos, Marton, Bartalos. Játékos-edző: Á. Furus Gergő.
Gól: Kurgyis B. (29.), Huber D. (41.), ill. Sipos (38.).
Sárga lap: Cseh D.(89.), Fricska (88.) ill. Elekes (41.), Kertész (57.)
|
 |
Változatos mérkőzésen Mizsén nyert a Félegyháza |
|
2022.04.24. 15:27 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a listavezető Kiskunfélegyháza Lajosmizsére utazott, és változatos mérkőzésen három ponttal térhetett haza.
Az első félidőben védekező taktikát választott a hazai csapat. A Félegyháza bár rengeteg akciót vezetett, de nem tudott rést találni a hazai védelemben. A második játékrész egészen más taktikát hozott. A lajosmizseiek kinyíltak, bátran támadtak, és a 70. percben egy baloldali támadás után Halasi Károly révén megszerezték a vezetést 1–0. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mert a 74. percben, egy szabadrúgás után Ludasi Martin kiegyenlített 1–1. Házi Imre nagyon rosszul állította fel a sorfalat és mellette lőtte el a labdát a félegyházi játékos, a kapus mozdulni sem tudott rá. Még ugyanebben a percben Kanyó János révén a vezetést is megszerezték a vendégek 1–2. A 79. percben Kiss László rúgta a labdát a jobb sarokba és ezzel 2–2-re állt a mérkőzés. Úgy tűnt, hogy a végeredmény már nem változik, de a 92. percben Nemesvári Dániel a baloldalról, mintegy húsz méterről hatalmas lövést zúdított a bal felső sarokba, amit Házi nem védhetett 2–3. Változatos, izgalmas mérkőzésen tudtak győzni a vendégek.
Lajosmizsei VLC–Kiskunfélegyháza 2–3 (0–0)
Lajosmizse, 60 néző, vezette: Borbényi Miklós (Farkas Attila, Farkas László)
Lajosmizse: Házi – Sinka (Bán 71.), Fekete, Palotai (Orlov 46.), Borsos (Halasi 68.), Tarnóczki, Kiss L., Faragó, Rapi, Kovács J., Ulicska (Menich 46.). Edző: Árva Zsolt
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Nagy D. (Nagy V. 67.), Magony, Valkai, Oroszi D. (Némedi 94.), Ábel (Erős 58.), Kanyó, Urbán, Kulcsár (Kurgyis 73.), Nemesvári. Játékos-edző: Némedi Norbert
Gólszerző: Halasi 70., Kiss 79., illetve Ludasi 74., Kanyó 74., Nemesvári 92. Sárga lap: Sinka 21., Orlov 65., Menich 92.
Árva Zsolt: – Rendkívül jó meccset játszottunk a listavezető ellen, apró nüánszokon múlt, hogy nem sikerült pontot szereznünk. Ami nálunk sárga lap volt, az ellenfelünknél nem. Úgy gondolom, hogy ebbe egy kicsit beleragadtunk, mert vitattuk ezeket a dolgokat. A Félegyháza a hosszabbításban rúgta a győztes gólt, gratulálunk nekik.
Némedi Norbert: – Jó csapatnál voltunk vendégségben, és változatos, fordulatos mérkőzést tudtunk játszani. Az egész mérkőzésen hátul, és a befejezéseknél is kicsit dekoncentráltak voltunk, és emiatt a gördülékeny játékunk nem jött annyira elő. Szereztünk három gólt, ami idegenben nagyon jó dolog. A hajrában tudtuk megnyerni a mérkőzést, így számunkra pozitív eredmény született. Gratulálok a hazai csapatnak is, mert ezúttal is igazolták, hogy nem rossz társaság. Tettünk egy újabb lépést a céljaink elérése felé.
Forrás:baon.hu
|
 |
Nem született döntetlen a 18. fordulóban, idegenben nyert a Félegyháza II. |
|
2022.04.18. 13:25 |
A hétvégén a 18. forduló mérkőzéseit vívták meg a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli és Északi csoportjában.
Megye II., Északi csoport
Nyárlőrinci LSC–Kiskunfélegyháza II. 0–1 (0–0)
Nyárlőrinc, 140 néző, vezette: Polyák Attila (Katona György, Tóth István)
Nyárlőrinc: Balla – Sajtos, Sáfár, Nyúl, Kovács M., Németh, Farkas, Faragó, Orosz, Sáfrány (Kasza 63.), Bali. Játékos-edző: Torbavecz Tamás.
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horváth B., Kanyó, Szabovik (Keresztesi 67.), Makány, Erős (Kurgyis B. 85.), Huber, Bálint (Szabó T. 76. ), Kurgyis K. (Fricska 90.), Polgár Sz., Cseh D. Edző: Lapsánszki Tamás.
Gól: Kanyó 62. perc.
Forrás: baon.hu
|
 |
Három perc alatt fordított és nyert a Félegyháza |
|
2022.04.16. 12:47 |
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában az akasztói csapat látogatott Kiskunfélegyházára. A hazaiak nem titkolt vágya, hogy megnyerjék a bajnokságot, vezetik is a tabellát.
A mérkőzést jól kezdte a Félegyháza, folyamatosan vezették a támadásaikat, de igazi nagy helyzetet csak egy alkalommal tudtak kialakítani, amikor Szabó Dávid senkitől sem zavartatva vezethette kapura a labdát, de azt, Németh kapusba lőtte. Az Akasztó kontrákra rendezkedett be és egy ilyen kontra támadás után Juhász Tamás 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot 0–1. Az első félidő utolsó percében egy sajnálatos sérülés történt. Szabó Dávid elől ugyan ellőtte a labdát az akasztói védő, de úgy, hogy utána a lábát is eltalálta. Az esethez mentőt kellett hívni, és emiatt közel harminc percig állt a játék. Információnk szerint a félegyházi játékosnak eltört a lába.
A második félidő elején három perc alatt eldöntötte a mérkőzést a hazai csapat.
Az 53. percben Erős Gergő futott el a bal oldalon, befelé cselezett és tizenhat méterről a kapuba talált 1–1. Három perccel később Oroszi Dániel kapott hosszú labdát. Németh Zsolt kijött rá, de a csatár átemelte a hálóőr felett a labdát, ami a kapuban kötött ki 2–1. A hátra lévő időben is többet támadott a Félegyháza, de az akasztóiaknak is akadt helyzetük, de azt nem tudták értékesíteni. A játék képe alapján megérdemelt hazai siker született.
Kiskunfélegyháza–Akasztó 2–1 (0–1)
Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Vörös Gábor (Molnár Alex, Péter-Szabó Ottó).
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Nagy D. (Nagy V. 74.), Magony, Valkai, Erős (Ábel 90.), Oroszi D., Szabó D.( Kurgyis K. 46.), Kanyó, Urbán, Nemesvári (Bálint 85.). Edző: Némedi Norbert
Akasztó: Németh Zs. – Kósa, Kapus, Kerekes, Bajusz (Szabó N. 81.), Juhász, Németh T., Vincze, Szabó Sz. (Szabó Zs. 46.), Palla, Dobosi. Edző: Szrenkó István.
Gólszerző: Erős 53., Oroszi T. 56., ill. Juhász 42. Sárga lap: Kanyó 63., ill. Bajusz 74.
Némedi Norbert: A vendégcsapat igazolta a jó hírét, mert egy fordulatos találkozót játszottunk velük. A meccs összképét nézve viszonylag sok tiszta helyzetünk volt, amiből most keveset tudtunk kihasználni, de ahhoz eleget, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Nehéz amellett elmenni szó nélkül, hogy borzasztóan túlfűtött volt a találkozó, mert a csatárunk Szabó Dávid súlyos sérülést szenvedett, és ezt nekünk meg kellett élni. Sokféleképp lesülhet egy ilyen, nagyon örülök annak, hogy a pozitív oldala jött ki nálunk, és ezt a találkozót meg tudtuk nyerni. Ez a mérkőzés a bajnokság szempontjából is nagyon fontos volt, gratulálok a csapatomnak!
Szrenkó István: Úgy gondolom, hogy az első félidőben kontrolláltuk a Félegyháza játékát, mert tudtuk, hogy mik az erősségeik. Egy-két helyzetük volt, de miután elkezdtünk fegyelmezetten játszani, utána nekünk is meg voltak a lehetőségeink, és meg is szereztük a vezetést. Sajnos utána jött ez a szomorú sérülés, ezúton is jobbulást kívánok a srácnak, minél hamarabb térjen vissza a pályára. Ez az eset mind a két csapatot leültette kicsit. A második félidőre jobban jött ki a Félegyháza, várható is volt, hogy a sérülés plusz motivációt ad nekik. Gratulálok a Félegyházának, sajnos mi a második félidőre kicsit már elfogytunk.
Forrás: baon.hu
|
 |
Elvitte a három pontot Jánoshalmáról a Kiskunfélegyháza |
|
2022.04.11. 13:57 |
Rangadót rendeztek a megyei első osztály tizenkilencedik fordulójában. A tabellán harmadik Jánoshalma fogadta a listavezető Kiskunfélegyházát. Ahogy arra számítani is lehetett gólokban nem volt hiány. Hatalmas küzdelemben a Kiskunfélegyháza mind a három pontot elvitte a tavalyi bajnok otthonából.
Már a bemelegítésnél érezhető volt, hogy a csapatoknak nem csak egymással, de az erős hideg széllel is meg kell küzdeniük. A Kiskunfélegyháza jobban alkalmazkodott és már a harmincadik másodpercben náluk volt az előny. Erős jobb oldali beadása Szabó Dávidot találta meg, aki a hálóba továbbított 0-1. Ezt követően számítani lehetett, hogy kijjebb merészkedik a Jánoshalma és négy perccel később újabb gól született. Csurka ugratta ki Nagy Dánielt, aki ziccerben ment Lengyel kapusra, majd tizenegy méterről lőtt. A hálóőr beleérni tudott csak a bal sarokra tartó lövésbe 0-2. Fél perc sem telt el és ismét gólt láthatott a publikum. Szabó Szilárd kapott labdát a jobb oldalon majd középre ívelt, Milos Stojanovic lekezelte a játékszert majd okosan ellőtte a labdát a kapus mellett 1-2. A 16. percben Urbán buktatta Popovicot huszonöt méterre a vendégek kapujától. A szabadrúgás Szabó Szilárd tekerte kapura ám Oroszi óriásit védett. A 25. percben Szabó Dávid lőtt kapura húsz méterről. A lövés kijött Lengyelről és pont Oroszi Dániel elé került, aki belőtte a harmadik félegyházi találatot. A 32. percben Szabó ugratta ki a jobb oldalon Erőst, aki végigloholt a kapuig majd Lengyel fejjel hárított, de mondhatjuk úgy is, hogy Erős fejbe rúgta a fiatal kapuvédőt. A kapust ezután ápolni is kellett. Három perccel odébb Milos ugratta ki Jeszenszkyt. A támadó hosszan szöktette magát és lőni nem tudott ám visszakanalazta Szabó Szilárd elé, ő viszont kisodródott helyzetből fölé emelt. A 41. percben Szabó Szilárd küldte Jeszenszky elé a játékszert. A játékos nagy helyzetben mellé lőtt.
A második félidőben gyorsan dűlőre vitte a dolgot a vendég gárda. Szabó Dávid passzolt Oroszi Dánielnek, aki gyönyörű csellel verte meg Ivanisevicet, majd Safranjt is. Ezt követően önzetlen volt és helyzetbe hozta Kurgyist, a fiatal támadó pedig fellőtte a léc alá a labdát öt méterről. 1-4. A folytatásban meddő mezőnyjáték folyt. A hazaiak nem találtak rést a jól záró félegyházi védelmen. A 75. percben egy szöglet után Milos fejelt kapura ám Oroszi Tibor itt is nagyot védett. A folytatásban több lehetőség nem alakult ki.
Jánoshalmi FC – Kiskunfélegyháza 1-4 (1-3)
Jánoshalma, 120 néző, vezette: Kiss László (Juhász Tamás, Bán Kristóf Patrik)
Jánoshalmi FC: Lengyel Péter – Safranj, Cvetkovic, Ivanisevic, Kujundzic, Jesic, Szabó Szilárd, Popovic (Scheftsik 80.), Jeszenszky (Veric 69.), Stojanovic Milos, Sőreg (Fenyvesi 53.) edző: Florin Nenad
Kiskunfélegyháza: Oroszi Tibor – Magony, Urbán, Valkai, Nemesvári, Szabó Dávid, Kanyó, Csurka (Kurgyis K. 44.), Nagy Dániel, Oroszi Dániel, Erős (Nagy Viktor 74.) játékos-edző: Némedi Norbert
Gólok: Stojanovic Milos 6., illetve Szabó Dávid 1., Nagy Dániel 5., Oroszi Dániel 25., Kurgyis K. 50. percben
Sárga Lap: Jesic 70. illetve Nagy Dániel 87. percben
Sarok Attila, Technikai Vezető, Jánoshalmi FC: Először is gratulálni szeretnék a Kiskunfélegyházának. Ezzel a mai győzelemmel hatalmas lépést tettek a bajnoki cím felé. Rögtön az elején gólt kaptunk sajnos ez megzavart bennünket. Hibát hibára halmoztunk, sajnos ez most a csapatunk. Kevesen vagyunk, ez a csapat ennyit tudott. Le a kalappal mai ellenfelünk előtt. Készülünk a jövő hétre és természetesen nyerni szeretnénk Kecelen.
Némedi Norbert, játékos-edző, Kiskunfélegyháza: Remekül kezdtük a mérkőzést. Az idei szezonban sosem kezdtünk még ilyen jól. Ez meghatározó volt a mai napon. Ez az egész kilencven perc alatt érezhető volt. Sokkal jobban játszottunk, mint a hazai csapat.
Forrás: baon.hu
|
 |
Az Északi csoportban legyőzte a listavezető Félegyháza kettőt a Solt |
|
2022.04.03. 12:28 |
A megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában három, az Északi csoportban pedig négy mérkőzést játszottak le szombat délután.
Megye II., Északi csoport
Solti FC–Kiskunfélegyháza II. 3–1 (1–1)
Solt, 100 néző, vezette: Kocsis Tamás (Csákó Patrik, Juhász László)
Solt: Borbély – Facskó, Szement, Puskás, Tóth M., Bencze (Gulyás 70.), Madár (Korsós 35.), Hajdú, Mazán, Biro (Fekete 82.), Cislo. Edző: Vaskó József.
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Cseh D., Szabovik, Makány, Keresztesi (Kurgyis B. 66.), Huber, Palásti (Kenderes 80.), Kurgyis K., Polgár Sz. (Szabó T. 70.), Fricska (Valkovics 60.), Horváth B. Edző: Lapsánszki Tamás.
Gól: Biro 36., Tóth M. 57., Mazánb 78., illetve Szabovik 40. perc.
Kiállítva: Kurgyis Bence, 71. perc.
Forrás: baon.hu
|
 |
|