Csúcstalálkozót vívnak Jánoshalmán |
|
2022.11.05. 10:13 |
A hétvégén a 11. fordulót rendezik meg a megyei bajnokságokban.
Szombaton az első osztályban a Tiszakécske II. a Kalocsát, a Harta a Baját, a Kecskeméti LC a Kunbaját fogadja. A vasárnap is a kiszámíthatatlan csaták kollekciója, Bácsalmásra látogat a Lajosmizse, Kecelre a Kiskőrös, Akasztóra a Soltvadkert, és vasárnap vívják a forduló rangadóját is, a második helyezett Jánoshalma az éllovas Kiskunfélegyházát fogadja.
A kiskunfélegyháziak eddig huszonhárom pontot gyűjtöttek, a mögöttük lévő jánoshalmaiak pedig huszonegyet. Hazai győzelem esetén változhat a tabella, vendég győzelem esetén viszont lépéselőnybe kerülhet a Félegyháza. Mind a két fél tisztában van a mérkőzés jelentőségével, ennek megfelelően készülnek.
– Az elszántsággal és az akarattal nem lesz probléma, mert a csapatunk most nagyon egyben van – nyilatkozta a Sarok Attila, a Jánoshalma technikai vezetője. – A Kunbaja elleni találkozóra is úgy készültek a srácok, hogy hozták a buszon zenegépet, nem kellett nekik semmit sem mondani arról, hogy a három pont megszerzése szükséges. Most a Kiskunfélegyháza ellen is az kell, hogy megszerezzük a három pontot és akkor az első helyen fogunk állni. Mióta technikai vezető vagyok Jánoshalmán, olyan még egyszer sem fordult elő, ami Kunbaján, vagyis hogy az edzőnek nem kellett semmit sem mondani egy mérkőzés előtt, csak azt, hogy ki kezd. Ez a Kunbaja elleni találkozón megtörtént. Látszott a fiúkon, hogy nagy bennük az elszántság, ez meg is hozta a gyümölcsét. A Kiskunfélegyháza ellen nagyon készülünk, az elmúlt szezonban csak tőlünk kaptak ki, most hazai pályán pedig kötelező a győzelem. Más eredmény nem lehet számunkra, csak a három pont begyűjtése. Jó csapat a Félegyháza, tíz gólt rúgott a Tiszakécskének az előző fordulóban, de minden mérkőzés más. Fiatal a csapatunk az őszi szezon végére összeért, nagyon egyben van a társaság, egymásért is küzdenek a játékosok. Az elmúlt bajnokság végén, mikor elmentek tőlünk a szerb játékosok, úgy próbáltam csapatot szervezni, hogy a játékosok között barátság is kialakuljon. Több olyan fiatal játékosunk van, akik Akadémián nevelkedtek, ők képzett futballisták. Fenyvesi Ferenc kiváló munkát végzett a felkészülés során, a terhelést megkapták a játékosok, a futómennyiség is megfelelő volt, látszik, hogy erőben a megyei első osztály legjobb csapata vagyunk. Nagy elánnal várjuk a félegyházi rangadót. Szerintem a három pontot begyűjtjük, és vasárnap estétől az első helyen áll majd a Jánoshalmi FC a tabellán. Már a Kunbaja elleni mérkőzés után azt mondták a fiúk, hogy meg kell verni a Félegyházát. Látszik rajtuk, hogy óriási elszántásággal készülnek a találkozóra. Remélem, hogy hazai pályán, sok néző előtt, meg tudjuk verni a Félegyházát.
– A Jánoshalmával évek óta nagy meccseket játszunk – mondta Némedi Norbert a kiskunfélegyházi csapat trénere. – A tabellából kiindulva ők is jól szerepelnek ezen az őszön, bár hátravan még két fordul, de könnyen lehet, hogy ez a mérkőzés fog dönteni az őszi elsőségről. Szeretnénk azt a játékot játszani a Jánoshalma ellen, amit évek óta kultiválunk. Etekintetben nagy változás nem lesz. Volt egy kis hullámvölgyünk, amely csak egy hétig tartott, de ezt a Tiszakécske elleni mérkőzésen sikerült egyenesbe hozni. Bizakodóan megyünk Jánoshalmára.
Erős Gergő az előző fordulóban a Tiszakécske elleni találkozón a Kiskunfélegyháza legjobb játékosa volt. Két gólt rúgott, volt egy kapufája, több jó beadása, és egy tizenegyest is átengedett fiatal csapattársának. – Azt tudjuk, hogy nem lesz egyszerű a Jánoshalma elleni mérkőzés – vélekedett. – Tanulunk a hibánkból, s építkezünk belőle. A sok sérültünk ellenére megpróbáljuk a jánoshalmi mérkőzésből a legjobbat kihozni. Sajnos Oroszi Dani, Szabó Dávid, Bálint Tibi is bokasérüléssel küszködik. Nem egyszerű így nélkülük játszani, de megpróbáljuk a maximumot nyújtani. A Tiszakécske elleni győzelem után felszabadultan ünnepeltünk, az ünnepek alatt pedig pihentünk, szerdán pedig már újra edzettünk.
Erős Gergő elmondta még, hogy náluk kijelölt tizenegyes rúgók vannak. Az elmúlt fordulóban is volt egy, de mivel Nagy Dánielt korábban lecserélte Némedi Norbert, ő következett volna. Gergő azonban átadta a lehetőséget a fiatal Kurgyis Kevinnek, aki belőtte a büntetőt, és így csereként, tíz perc alatt mesterhármast ért el.
Erős Gergő ennek az osztálynak az egyik leggyorsabb játékosa. Úgy vette észre, hogy nem nagyon állítanak rá külön védőt, így lehetősége van kihasználni gyorsaságát, amit a Jánoshalma ellen is szeretne kamatoztatni. Bízik abban, hogy a hazai csapat ugyanazt fogja játszani, mint az előző szezonban, és szeretnének jól szerepelni a vasárnapi mérkőzésen.
Forrás: baon.hu
|
 |
Küzdelmes mérkőzésen vendégsiker. |
|
2022.10.31. 18:03 |
A Megyei II. Északi csoportjában a tizedik fordulót rendezték a hétvégén.
A Kiskunfélegyháza II. a tabella második helyén állló SC Hírös-ÉP együttesét fogadta. Az öszi első fordulóban Kecskeméten súlyos vereséggel indította a szezont a félegyházi alakulat. Nagyon készült a nyolcadik helyen álló, sok fiatalt felvonultató hazai együttes erre a mérkőzésre.
A találkozó esélyese a kecskeméti együttes volt, de méltó ellenfél volt a Félegyháza II.
Az első játékrészben főleg a mezőnyben folyt a játék, kevés helyzetet alakítottak ki a felek, így gólnélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A második félidőben támadóbb játékra váltottak a vendégek, de a félegyházi fiatalok szívósan küzdöttek. A nézőtérről hallható volt, hogy amelyik csapat az első gólt szerzi, megnyerheti a mérkőzést. A vendégek többet birtokolták a labdát, majd a 70. és 71. perben betaláltak a hazaiak kapujába.
A mérkőzés összképe alapján elmondható, hogy a hazaiak nagyot küzdöttek, de kevés helyzetet alakítottak ki. A második félidei jobb játékának köszönhetően így vendégsiker született.
Balog Huba, technikai vezető: - Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a csapat szervezetten játszott. Ellenfelünk a mérkőzés végén kerekedett felül, több helyzetet alakított ki, így megnyerték a mérkőzést. Elkerülhető gólokat kaptunk. Tanulnunk kell a hibákból, hogy a mérkőzés végéig koncentrálni kell.
Kiskunfélegyháza II. - SC Hírös-ÉP Egyesület 0 - 2 (0-0)
Kiskunfélegyháza, 70 néző.
Vezette: Kiss-Tóth Dominik (Markó László, Korsós Péter)
Kiskunfélegyháza II.: Magyar - Német, Berekszászi, Horváth B., Sánta, Szalai (Birkás 70.), Kurgyis B., Görög, Cseh D., Szőke, Tóth L. Technikai vezető: Balog Huba.
SC Hírös-ÉP Egyesület: Andrásy - Török, Mécs (Háry 46.), Marozsi, Dani, Pánczél (Kitl Z. 63.), Parázs, Gréczi G., Szász, Maczelka G., Horváth Z.
Gól: Háry 70., Parázs 71. percben.
Sárga lap: Horváth B. 35. illetve Mécs 45., Pánczél 55. percben.
|
 |
Hatalmas győzelmet aratott a Kiskunfélegyháza a Tiszakécske II felett |
|
2022.10.30. 09:15 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 10. fordulójában a Kiskunfélegyháza a Tiszakécskei LC II csapatát fogadta. A találkozó előtt sokan szoros mérkőzésre számítottak, de nem így történt.
Villámrajtot vett a hazai csapat, mert már a 3. percben a vendégek hálójába került a labda. Valkai hosszú labdával indította a jobb oldalon Makányt, aki Baráth mellett a bal alsó sarokba lőtt 1-0. Mindössze öt percet kellett várni az újabb félegyházi találatra. Ezúttal is a jobb oldalon futott a hazai támadás, amit Erős vezetett, lefutotta védőjét, és kilőtte a bal alsó sarkot 2-0. A 17. percben jobb oldali szöglet után Nagy Viktor fejelt a bal felső sarokba 3-0. A 21. percben Nemesvári a bal oldalon levitte a labdát az alapvonalig, ahonnan középre gurított, Nagy Viktor jókor érkezett és a kapuba lőtt 4-0. A 28. percben Erős a saját térfeléről indulva nagy vágtát vágott ki a jobb oldalon beadott, de Nemesvári Baráthba lőtte a labdát. A 32. percben Erős lövését a léc alól ütötte szögletre a kécskei kapus. A sarokrúgás után Valkai fejelt a bal felső sarokba 5-0. A 35. percben Erős futtából leadott lövése a jobb kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A Kiskunfélegyháza támadott, a Tiszakécske próbált védekezni, de kevés sikerrel. Az 56. percben Nagy Dávid 22 méterről Hoffmannt találta el, akiről a labda a hálóba pattant. 6-0.
A 70. percben Erős a jobb oldalról középre adta a labdát, Kurgyis jó helyen állt és öt méterről a kapuba lőtt 7-0.
Három perccel később egy előre vágott labdára Kurgyis és Horváth ugrott fel, az előbbinél maradt a játékszer, a tizenegyes pont magasságában átemelte a kapujából kijövő Baráth felett a labdát 8-0. A 80. percben ismét a fiatal Kurgyis játszotta a főszerepet, a tizenhatoson belül szabálytalankodtak vele szemben, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt a sértett végezte el, lövését Baráth kivédte, de a labda visszapattant hozzá, és másodszorra már nem hibázott 9-0. A 86. percben Erős lőtt kapura, de egy védőről vissza pattant hozzá a labda, és ekkor már eredményes volt 10-0.
Ezen a találkozón a Tiszakécske teljesen alárendelt szerepet játszott, a Kiskunfélegyháza ilyen arányban is megérdemelten nyert.
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza játékosa: – Azt gondolom, hogy a mai napon minden összejött nekünk, talán még olyan dolgokból is pozitívan jöttünk ki, ami sokszor nem is sikerül egy-egy csapatnak a mérkőzés folyamán. Ettől függetlenül nagy területeink voltak, azokat elég jól be tudtuk játszani, emiatt rengetegszer az ellenfél mögé tudtunk jutni. A helyzetkihasználásunk extra volt. Annak nagyon örülök, a végeredménytől függetlenül, hogy mind a két félidőt ugyan olyan mentalitással végig tudtuk játszani. A mai napon volt ekkora különbség a két csapat között, de abban is biztos vagyok, hogy ha tízszer lejátszanánk a találkozót, abból hét-nyolc alkalommal biztosan nagyon szoros eredmény születne. Vannak ilyenek a fociban, a Tiszakécskének sok sikert kívánok. A tavasszal találkozunk, de biztos vagyok abban, hogy az a találkozó merőben más lesz, mint amilyen a mostani volt.
Bagi Gábor, a Tiszakécske technikai vezetője: – A legegyszerűbb az lenne, ha azt mondanám, hogy ez van, de ez nem erről szól. A mai mérkőzést azzal lehetne jellemezni, hogy az egyik csapatnak minden összejött, amihez a másik nagyon szépen asszisztált. A másik csapatnak pedig semmi sem jött össze. Nem passzoltunk eleget, nem álltunk közel az ellenfélhez. A Kiskunfélegyházának szinte az összes lehetőségéből realizálódott a gól. Vannak ilyen napok, amikor az egyiknek minden összejön, a másiknak pedig semmi. Annyiban különbözik a profi, meg az amatőr bajnokság, hogy egy ilyen mérkőzés az amatőröket sokkal jobban megviseli. Reméljük, hogy a következő mérkőzésre ez egy jó folyamatot tud elindítani, mert arra nagyon nagy szükség lenne.
Kiskunfélegyháza–Tiszakécske LC II 10–0 (5–0)
Kiskunfélegyháza 100 néző, vezette: Mucsi Zsolt (Dobó Attila, Mígh Tamás).
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. (Kiss Cs 75.) – Szűcs, Nagy D. (Kurgyis K. 67.), Valkai, Erős, Nagy V. (Magony 46.), Ábel, Urbán, Szabó P. (Kanyó 46.), Nemesvári, Makány.
Tiszakécske II: Baráth – Benkó, Horváth A., Oberna, Klemenc, Káli, Tóth-Molnár, Tóth M., Tóth K. (Alberti 72.), Hoffmann, Szóláth. Technikai vezető: Bagi Gábor
Gólszerző: Makány 3., Erős 8., 86., Nagy V. 17., 21., Valkai 33., Nagy D. 56., Kurgyis K. 70., 73., 80. percben.
Forrás: baon.hu
|
 |
Elvitte a pontokat a Solti FC |
|
2022.10.23. 16:02 |
A hétvégén a 9. fordulót rendezték meg a megyei másodosztályú bajnokság mindkét csoportjában. Ezúttal az összes mérkőzést szombaton vívták meg. Elképesztő góltermést hozott a kilencedik kör, hiszen kilenc találkozón hatvanegy gól született.
Megye II., Északi csoport
Kiskunfélegyháza II.–Solti FC 0–4 (0–2)
Kiskunfélegyháza, 50 néző, vezette: Béleczki László (Péter-Szabó Ottó, Suba Péter)
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Német, Horváth B., Sánta, Szalai, Cseh D., Kurgyis B. (Tóth B. 46.), Görög, Tóth L., Szőke, Fricska. Technikai vezető: Balog Huba.
Solt: Borbély – Facskó, Szalánczi, Puskás, Nagy M. (Korsós 80.), Nitsch (Gulyás 80.), Hajdú (Kurta 71.), Mazán, Biró, Cislo (Ludányi 75.), Pribék. Edző: Vaskó József.
Gól: Hajdú a 25., Mazán a 41. 60., Biró az 52. percben.
Forrás: baon.hu
|
 |
Beindult a Kalocsa, legyőzte a veretlen Félegyházát |
|
2022.10.23. 13:29 |
A hétvégén a 9. fordulót rendezték meg a megyei első osztályú bajnokságban. Ezúttal a forduló összes mérkőzését szombaton vívták meg, kivéve a Soltvadkert–Kecel szomszédvári rangadót, amelyet közös megegyezéssel november 27-ére halasztottak a felek.
A nagy küzdelmek, szoros mérkőzések fordulója lett a megyei első osztályú bajnokság 9. köre.Bravúrt ért el a Kalocsa, miután hazai pályán jobbnak bizonyult az eddig veretlen, és négy pont előnnyel éllovas Kiskunfélegyházánál. A vendégek a 85. percben kozmetikáztak az eredményen.
Kalocsai FC–Kiskunfélegyháza 2–1 (0–0)
Kalocsa, 150 néző, vezette: Tóth Róbert (Berger Tibor, Apró Ferenc)
Kalocsa: Vatai – Busa, Rideg, Matos (Monori 62.), Bányai (Pirisi 90.), Farkas Z. (Tapolcsányi 94.), Farkasz Sz. (Romsics 81.), Lakatos-Lengyel, Tóth L., Tamás (Kerekes 87.), Rábóczki. Edző: Kohány Balázs.
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. - Szűcs D., Nagy D. (Szabó P. 63.), Valkai, Erős, Nagy V., Ábel, Urbán, Nemesvári, Makány (Kanyó 63.), Bálint (Magony 20.). Edző: Némedi Norbert.
Gól: Farkas Z. a 49. és Bányai a 66. illetve Nagy V. a 85. percben
Sárga lap: Farkas Sz. 78. illetve Erős 75. a percben
Kohány Balázs, a KFC edzője: – Az előző fordulóban aratott győzelmünk után átszakadt az a bizonyos gát. A héten azért dolgoztunk, hogy ismét győzni tudjunk, de tudtuk, hogy erős ellenféllel mérkőzünk. Az első játékrészben a szél a vendégeket segítette. Az első nagy helyzetet mi alakítottuk ki, de ez kimaradt. A másodikban feljebb toltuk a védekezést, ezzel megleptük a félegyháziakat és több lehetőséget is kidolgoztunk. Összességében megérdemelten nyertünk, gratulálok a csapatomnak és sok sikert kívánok a Kiskunfélegyházának.
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza játékosa: - Nem a mi napunk volt ez, bár a döntetlen reálisabb lett volna. A helyzetkihasználásának köszönhetően nyert a Kalocsa. Van bennem hiányérzet, ugyanis több mint egy éve veretlenek voltunk, de ez ma megszakadt. Bízom benne, hogy ismét egy hosszú győzelmi széria veszi kezdetét.
Forrás: baon.hu
|
 |
Győzelem a Csólyospálos otthonában |
|
2022.10.18. 06:33 |
A Megyei II. Északi csoportjában a nyolcadik fordulót játszották le a csapatok a hétvégén.
A Kiskunfélegyháza II. a Csólyospálos vendége volt a vasárnapi játéknapon. Az első félidőben még döntetlenre álltak a felek, de a második játékrész már izgalmasabb lett. A mérkőzés hajrája meghozta a gólokat. A félegyházi együttes a 80. és a 84. percben talált be a vendéglátók kapujába, így értékes három ponttal gazdagodtak.
Csólyospálos - Kiskunfélegyháza II. 0 - 2 (0-0)
Csólyospálos, 140 néző.
Vezette: Kádár Németh Zoltán ( Dobó Attila, Burzon Márk)
Csólyospálos: Elekes - Novikov (Dóka 77.), Gera, Zádori (Hódi 81.), Szabó, Szűcs, Harkai, Maróti, Engi, Andóczi-Balog (Marton 54.), Bartalos
Kiskunfélegyháza II.: Magyar - Berekszászi, Horváth B., Bakró-Nagy, Szalai (Zsígó 88.), Kurgyis B.(Fekete D. 89.), Görög, Tóth L., Szőke, Makány, Fricska. Technikai vezető: Balog Huba.
Gól: Makány 80., Szalai 84. percben.
Sárga lap: Szabó 35. illetve Makány 28., Szőke 67. percben.
|
 |
A hétvégén a 8. fordulót rendezték meg a megyei első osztályú bajnokságban. |
|
2022.10.17. 09:28 |
Szombaton egy mérkőzést játszottak le, a további hat találkozó vasárnapra maradt.
Kiskunfélegyháza–Akasztó FC 1-0 (1-0)
Kiskunfélegyháza, 100 néző. Vezette: Kiss Sándor (K. Szabó Kristóf, Csorba Gábor)
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Magony. (Kurgyis K. 64.), Valkai, Erős (Ábel 74.), Nagy V. (Nagy D.), Kanyó, Urbán, Szabó P., Nemesvári, Bálint.
Akasztó: Németh Zs. - Molnár (Szabó Á. 82.), Kapus, Bajusz, Kerekes (Szabó Sz. 78.), Szabó Zs. (Boldizsár 60.), Juhász, Németh, Palla, Dobosi, Márki. Edző: Szrenkó István.
Gól: Erős a 35. percben.
Sárga lap: Valkai a 87. percben
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza szakvezetője: – Küzdelmes találkozó volt, talán egy kicsivel több lehetőségünk adódott a kapu előtt, mint az ellenfélnek. A pálya rossz talaja is rányomta a bélyegét teljesítményünkre. A meccset egy extra-klasszis megoldás döntötte el. Ennyivel biztosan jobbak voltunk az Akasztónál. Gratulálok a csapatomnak, hogy a harmadik meccset kapott gól nélkül le tudtuk játszani, próbálunk így tovább menni a bajnokságban.
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Tartottunk ettől a mérkőzéstől, mivel a Félegyháza egy igen jól képzett csapat hírében áll. A játék képe alapján bizton állíthatom, hogy felvettük a kesztyűt. Az első félidőben egyenragú ellenfél volt a két csapat, a második játékrészben viszont mi voltunk fölényben. A hazaiak egy kavarodásból született góllal azonban ki tudták húzni a végéig. Le a kalappal a csapat teljesítménye előtt, de a helyzetkihasználással vannak még problémák. Ezen a mérkőzésen is több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek, ám ezek kimaradtak.
Forrás: baon.hu
|
 |
A hétvégén a 7. fordulót rendezték meg a megyei bajnokságokban. |
|
2022.10.09. 16:47 |
A megye kettő Északi csoportjában három mérkőzést játszottak le a szombati játéknapon. A hazai csapatok mindenütt szigorú vendéglátók voltak.
Megye II., Északi csoport
Kiskunmajsai FC–Kiskunfélegyháza II. 1–0 (1–0)
Kiskunmajsa, 110 néző, vezette: Bosnyák Sándor (K. Szabó Krisfót, Golovics Attila)
Kiskunmajsa: Juhász – Nagy G., Csikós, Csupity (Stránszki 46.), Szikora, Boros (Ács 74.), Lengyel (Gera 46.), Szőke P., Lukács, Gilicze (Maconka 64.), Pocsai. Technikai vezető: Kis Péter.
Kiskunfélegyháza II.: Magyar I. – Horváth B., Bakró-Nagy, Szabó T. (Berekszászi 46.), Szalai, Cseh D., Görög, Tóth L., Szőke H., Fricska, Német. Technikai vezető:Balog Huba.
Gól: Boros a 33. percben.
Forrás: baon.hu
|
 |
Biztosan győzte le a Kunbaját a Félegyháza |
|
2022.10.08. 19:26 |
Két tavalyi bajnok, a megyei első osztályt nyerő Kiskunfélegyháza és a megye kettő Déli csoportjában aranyérmes Kunbaja találkozott a megyei első osztályú bajnokság 7. fordulójában. A mérkőzést magabiztosan nyerte a hazai gárda.
Nagy, szinte nyomasztó hazai fölénnyel indult a találkozó. A 8. percben Erős lepte meg gyorsaságával a vendégcsapat védelmének a jobb oldalát, a középre adása kitűnő volt, Nagy Viktor az ötösön nem találta el jól a labdát, így kimaradt a helyzet. A 12. percben veszélyeztetett először a vendégcsapat, Panic tette ki jobbra a labdát, Kokljevci nem vacakolt, az oldalvonal közeléből kapura durrantotta, Nagy Szabolcsnak nem volt nehéz dolga. A 15. percben ismét Erős vágtatott el a bal oldalon, középre passzolt, a labda egy közvetítéssel Nagy Viktor elé került, aki 15 méterről megcélozta a jobb alsó sarkot, Durdevac vetődve mentett. Továbbra is óriási nyomás nehezedett a Kunbaja védelmére. A hazaiak nagy kedvvel passzolgattak, tették-vették, és ami ennél is fontosabb, birtokolták a labdát, a vendégek elsősorban Sicar fejét keresték, ha olykor előre bírtak ívelni. A 26. percben Nagy Dániel rajzolta be szögletből a labdát mintaszerűen az ötösre, a berobbanó Oroszi Dániel a kapu közepébe fejelt, 1–0. A játék képe ezt követően sem változott, kivételt a 38. perc jelentett, amikor Panic tekerte be szabadrúgásból a játékszert a bal oldalról, a berobbanó Zigic fejelt, Nagy Szabolcs azonban ekkor is tudta a dolgát.
Nagy, szinte nyomasztó hazai fölénnyel indult a találkozó. A 8. percben Erős lepte meg gyorsaságával a vendégcsapat védelmének a jobb oldalát, a középre adása kitűnő volt, Nagy Viktor az ötösön nem találta el jól a labdát, így kimaradt a helyzet. A 12. percben veszélyeztetett először a vendégcsapat, Panic tette ki jobbra a labdát, Kokljevci nem vacakolt, az oldalvonal közeléből kapura durrantotta, Nagy Szabolcsnak nem volt nehéz dolga. A 15. percben ismét Erős vágtatott el a bal oldalon, középre passzolt, a labda egy közvetítéssel Nagy Viktor elé került, aki 15 méterről megcélozta a jobb alsó sarkot, Durdevac vetődve mentett. Továbbra is óriási nyomás nehezedett a Kunbaja védelmére. A hazaiak nagy kedvvel passzolgattak, tették-vették, és ami ennél is fontosabb, birtokolták a labdát, a vendégek elsősorban Sicar fejét keresték, ha olykor előre bírtak ívelni. A 26. percben Nagy Dániel rajzolta be szögletből a labdát mintaszerűen az ötösre, a berobbanó Oroszi D. a kapu közepébe fejelt, 1–0. A játék képe ezt követően sem változott, kivételt a 38. perc jelentett, amikor Panic tekerte be szabadrúgásból a játékszert a bal oldalról, a berobbanó Zigic fejelt, Nagy Szabolcs azonban ekkor is tudta a dolgát.
Az 53. percben Panic egy szöglettel felérő szabadrúgásból kis híján a léc alá csavart, Nagy Szabolcs mentett.
A szöglet után a hosszú sarokról visszafejelt labdát Sicar a jobb saroknál érte el, de nem bírt a kapuba találni. A kiállítást követően jó tíz percre fölénybe került a vendégcsapat, érdekes módon lassították, fékezték a játékot, és közben pontrúgásokkal igyekeztek veszélyeztetni. Az 56. percben hazai szögletet követően Kanyó küldött meg egy bombaerős fejest a bal felső sarok irányába, Durdevac bravúrral hárított. Két percre rá Magony vágott ki nagy szólót a jobb oldalon, kemény, lapos lövéssel zárta le, a vendégek kapusa lábbal védett. A 62. percben állt a legközelebb a gólszerzéshez a Kunbaja. Borenovic szabadrúgásból a bal alsó sarokra tekert, Nagy Szabolcs vetődve szögletre mentett. A szögletet Panic lőtte be, a berobbanó Ivkovic Ivandekic az ötösről durrantott fölé, és mint kiderült, lőtte el ezzel a vendégcsapat utolsó adag puskaporát. Ezt követően visszaragadta magához a kezdeményezést és a labdát a Kiskunfélegyháza. A 70. percben Nagy Dániel indult meg a jobb oldalon, betört, két lövőcsellel két embert kicselezett, majd a hosszú sarok mellé lőtt.
A 78. Bálint egy remek labdamentés után nagy szólót vágott ki, Nemesvárihoz passzolt, aki balról, 12 méterről a kivetődő kapus fölött a kapu közepébe tekert, 2–0.
Öt percre rá újra Nemesvári veszélyeztetett egy nagy szólót követően, Durdevac bravúrral mentett. A labda kisvártatva Ábel elé került, aki jobbról remek érzékkel próbálta átemelni a kapus fölött a labdát, Durdevac azonban szögletre tudta tolni azt. A 85. percben Makány került lövőhelyzetbe, két lövőcsellel lopta a távolságot, majd 16 méterről tüzelt, a bal alsóba tartó labdát Durdevac ütötte ki. Az eredmény már nem változott, a Kiskunfélegyháza ezen a találkozón a második félidő első negyedóráját leszámítva nem hagyott kétséget afelől, hogy ki nyeri meg ezt a mérkőzést.
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza szakvezetője: – Jól kezdtük a mérkőzést, magabiztos játékot játszottunk, jó ritmusban, bár a pálya talaj sajnos a nem a legideálisabb, de jól alkalmazkodtunk hozzá. Több lehetőségünk is volt, egy szép fejes góllal meg is szereztük a vezetést. Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy birtokolni tudtuk a labdát, és igazából a mi akaratunk érvényesült. A kiállítás mintha minket zavart volna meg jobban, azt követően volt egy jó tíz perce a vendégcsapatnak, e viszonylag hamar rendeztük a sorokat, és magabiztosan nyertünk.
Velibor Loncar, a Kunbaja szakvezetője: – Számítottunk ara, hogy minden bizonnyal a Kiskunfélegyháza a liga legjobb csapata, ez a játékban meg is mutatkozott. Sokkal jobban kezdett a hazai gárda, az első játékrészben végig domináltak. A szünetben néhány cserével próbáltunk másfajta játékra átállni, megpróbáltunk visszajönni a meccsbe, ám a második játékrész elején kapott piros lapot követően már nem volt reményünk arra, hogy fordítsuk. A hazai csapat megérdemelten győzött.
Kiskunfélegyháza–Kunbajai SE 2–0 (1–0)
Kiskunfélegyháza, 90 néző, vezette: Stefánovits Gábor (Ottenthál István, Putnik Tamás)
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Szűcs, Nagy D. (Ábel 74.), Magony, Valkai, Erős (Bálint 67.), Oroszi D. (Nemesvári 50.), Nagy V., Kanyó (Makány 82.), Urbán, Szabó P. (Kurgyis K. 85.). Szakvezető: Némedi Norbert.
Kunbaja: Durdevac – Sojic, Ivkovic Ivandekic, Panic, Zigic (Plavsic 46.), Ikrás (Milovanovic 75.), Kokljevci, Sicar (Bélavári 77.), Momcilov, Borenovic, Kukjundzic. Szakvezető: Velibor Loncar
Gól: Oroszi D. 26., Nemesvári 78. percben.
Sárga lap: Ikrás 60.
Kiállítva: Kujundzic az 54. percben.

Forrás:baon.hu
|
 |
A listavezető Félegyháza az 5. Kunbaját fogadja |
|
2022.10.08. 08:09 |
A tavalyi megyei első osztályú bajnok Kiskunfélegyháza a tavalyi megye kettes bajnok Kunbaját fogadja a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 7. fordulójában. A Kiskunfélegyháza az elmúlt hétvégén, Baján aratott győzelmével a tabella élére állt, a Kunbaja pedig kilenc ponttal az 5. Az újonccsapat idegenben még nem szerzett pontot, de döntetlen sem áll a neve mellett, a hazai mérkőzéseit ugyanis megnyerte.
Kiskunfélegyházán a tavasszal megszerzett bajnoki címet követően csendesen telt a nyár, a félegyházi öltöző egyébként sem a botrányoktól és a felfordulásoktól hangos. Minden bizonnyal a győztes csapaton ne változtass mintájára Félegyházán a bajnokcsapaton ne változtass a jelszó, amit kiegészíthetünk azzal, hogy ha nem muszáj. Az idén ugyanis muszáj volt. Elsősorban kapusposzton, miután Oroszi Tibor, aki mint egyéniség és mint játékos is a közösség nagyon fontos tagja volt, a fővárosba távozott. De még Kulcsár Gábort is pótolni kellett, aki szintén nem Félegyházán folytatja. A nyugalmas látszat mögött tehát volt azért mozgás. A távozók helyett érkezett a védelemben és a középpályás sorban egyaránt bevethető Szűcs Dominik a Kecskeméti LC csapatától, és a hatalmas munkabírású Szabó Péter az NB III.-as Dabastól. Oroszi Tibor helyét pedig ketten, Nagy Szabolcs és Kis Csaba próbálják betölteni.
Oroszi Dániel, a csapat gólzsákja, tizenöt találattal a tavalyi házi gólkirálya is megerősítette, hogy fontos egyéniségek távoztak, akiket szükséges volt pótolni.
– Szerencsére több posztra is tudtunk megfelelő játékosokat igazolni. Elsősorban kapus poszton történt jelentős változás, ugyanis Oroszi Tibi nagy űrt hagyott maga után, de végül sikerült őt is és a többi távozót is pótolnunk. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb erősségünk a csapatkohézió, ez jellemzett minket mindig is, az igazolások is ezt a trendet folytatandó történtek meg. Ezen kívül képzett játékosaink vannak akik mindig hozzá tudnak tenni a csapat sikeréhez. Ezért is tudunk és tudtunk ilyen eredményeket elérni, és ilyen erősek lenni – mármint megyei első osztályú szinten. De nem lesz könnyű az idei bajnokság sem, hiszen a csapat bizonyos mértékig, kicserélődött, de úgy gondolom, hogy mindenki jól beilleszkedett, és maximálisan képes teljesíteni a feladatát, a csapat és az edző elvárásainak megfelelő módon. Természetesen az idén is arra törekszünk, hogy megnyerjük a bajnokságot, ennek érdekében mindent meg is fogunk tenni. Szombat délután a Kunbaját fogadjuk, tudjuk, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Nem ismerjük ugyan az ellenfelet, de úgy gondolom, hogy ennek nincs különösebben nagy jelentősége, hiszen minden csapat ellen ugyanúgy készülünk.
Nagy érdeklődés előzte meg a bajnoki rajt előtt a Kunbaja leendő szereplését, de még inkább a játékerejét, hiszen teljesen ismeretlen volt a gárda, sötét lónak számítottak.
Az azóta eltelt hat fordulóban kétarcúnak bizonyult a csapat. A hazai három mérkőzését mind megnyerte, idegenben azonban nem tudtak még pontot szerezni.
– Kerestük ennek az okát, de nem találtuk a magyarázatot – jelentette ki kérdésünkre Ikrás Boján, a csapat balhátvédje. – Illetve szerintem van erre magyarázat, méghozzá a létező legegyszerűbb. A hazai pálya a dolog természeténél fogva mindig előnyt jelent, ez íratlan szabály. Hazai pályán nagyobb a játékosok önbizalma, hazai közönség előtt nagyobb bennük a bizonyítási vágy is. Ráadásul mi ugyebár újak vagyunk a megyei első osztályban, tehát nem csak minden ellenfél új a számunkra, hanem minden pálya is, ahova ellátogatunk. Mindez nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk ezen a jövőben változtatni.
A csapat elé a vezetőség a bajnokság előtt konkrét célt nem tűzött ki, az elvárás annyi volt, hogy a csapat újonc létére se legyen pofozógép, hanem karakteres résztvevője legyen a megyei első osztályú a bajnokságnak. Ezt lényegében sikerült elérniük.
– Egy kissé gyengébb, talán a vártnál gyengébb kezdés után a csapat most már jó formába lendült – nyilatkozta a gárda szakvezetője, Velibor Loncar. – A két megye kettes bajnoki cím után új kerettel indultunk egy magasabb osztályban, amelyet testközelből nem ismerhettünk korábban.
Nem tagadom, hogy a rajtnál egy kicsit meglepett minket az, hogy a bajnokság magasabb színvonalú, és a csapatok is jobbak, mint a mire számítottunk, ezek alapján az első tapasztalat, amit magunknak elkönyvelhettünk, hogy minden mérkőzésen száz százalékot kell nyújtatnunk.
Tisztában vagyunk azzal, hogy ezen a hétvégén a címvédőhöz, a legjobb csapatához utazunk, de a mi filozófiánk ezúttal sem változik: minden meccsen az a lényeg, hogy eggyel több gólt kell lőni, mint az ellenfél. Nem ijeszt meg bennünket a feladat, sőt, nagyon örülünk ennek a derbinek, és örömmel mondhatom, hogy hét közben is azt éreztem a játékosaimon, hogy már alig várják ezt a mérkőzést.
A mérkőzés 15 órakor kezdődik a kiskunfélegyházi Honvéd Sporttelepen. Stefánovits Gábor, vezeti, az asszisztensei Ottenthál István és Putnik Tamás lesznek.
Forrás: baon.hu
|
 |
|