Gólnélküli döntetlen a rangadón |
|
2020.11.01. 17:54 |
A harmadik helyezett Nyárlőrinci LSC csapatához látogatott a bajnoki éllovas Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjának november elsejei játéknapján. A két együttest mindössze egy pont választotta el egymástól, ami meg is maradt a találkozót követően.
A gólnélküli döntetlennek, illetve a Pálmonostora SE Hírös-Ép elleni vereségének köszönhetően az is eldőlt, hogy a fordulót követően is a bajnokság élén maradt a KHTK II.
Az őszi hajrában még két nehéz mérkőzés vár a félegyházi gárdára. Elsőként november 7-én 13: 30-tól a harmadik helyezett Pálmonostora SE-t fogadja, majd pedig november 15-én a Hírös-Ép otthonába látogat.
Nyárlőrinci LSC – Kiskunfélegyházi HTK II. 0-0
Nyárlőrinc, 150 néző. Vezette: Polyák Attila (Markó László, Nasz Balázs).
Nyárlőrinc: Kocsis – Tóth R., Horváth, Nyúl, Kovács M., Németh, Farkas, Vojtovics, Lakatos, Sáfrány, Bali. Edző: Kemenes György.
KHTK II.: Magyar – Horváth B., Sánta, Valkovics, Kadosa, Szabó T. (Bábi 65., Fricska 87.), Makány, Szabó A., Cseh, Polgár, Zs. Juhász. Edző: Lapsánszki Tamás.
Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Itthon nyert a KHTK |
|
2020.11.01. 15:52 |
Győzelemre készült hazai környezetben a Kerekegyházi SE ellen a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata. A megyei I. osztályú bajnokság 11. fordulójának összecsapása végül hazai sikerrel zárult. A KHTK már két góllal is vezetett, innen kapaszkodott vissza a vendég együttes, de egyenlítenie nem sikerült. A játék képe és a helyzetek száma alapján a KHTK megérdemelten nyert, amivel a tabellán is feljebb lépett.
A kupamérkőzést követően ezúttal újfent a bajnokságban kellett helytállnia a KHTK-nak. A Honvéd Sporttelepen esős, őszies időjárás várta a csapatokat.
A vendég Kerekegyházi SE sem feltartott kézzel érkezett a pályára, egy esetleges bravúros pontszerzésben bízott.
A KHTK szerezte meg az első gólt a félidő közepén, amikor is Kulcsár Gábor talált a kapuba. A vezető gólt újabb találat nem követte az első félidőben, viszont a második játékrész elején a csereként pályára lépő Makai Zoltán kettőre növelte a különbséget. (2-0)
A kétgólos előny csak néhány percig tartott, Bashiri az 52. percben szépített. (2-1)
2-1 után a hazai csapat irányított, a játékba mindkét oldalon több pontatlanság becsúszott.
A vendégek legnagyobb egyenlítési lehetősége a 74. percben adódott, de a gólvonalról sikerült tisztázni.
A KHTK több alkalommal is lezárhatta volna a mérkőzést. A vendégeket a kapufa is kisegítette, amikor is egy távoli bomba az oldal vasról vágódott vissza a mezőnybe.
A hajrában szögletből is veszélyeztetett a félegyházi csapat és a kerekegyháziak is eljutottak a kapuig, de több gól már nem esett.
Ha nehezen is, de újra nyert a KHTK.
Értékelés:
Némedi Norbert (vezetőedző, KHTK):
- Nehéz találkozó volt. Le tudtuk volna zárni a mérkőzést, ami sajnos nem sikerült, emiatt a vége izgalmasra sikerült. Pozitívum, hogy ebben a bajnokságban először tudtunk nyerni két mérkőzést egymás után. Talán ez is előre mozdíthat minket a későbbiek során.
Kovrig Ákos: – Ki-ki meccset tudtunk játszani Kiskunfélegyházán. Nagyon mély talajú pályán, igazi őszi rangadó volt, ahol szép játék nem alakulhatott és nem is alakult ki. Kevés helyzetet dolgozott ki mindkét csapat, sajnos a KHKT eggyel több gólt rúgott, mint mi, ezzel eldöntötte a három pont sorsát. Nem tudom elmarasztalni a srácokat, becsülettel tették a dolgukat, küzdöttek, hajtottak. Sajnos vannak sérültjeink, eltiltottak, covidosok, így nehéz pontokat szerezni. Van még hátra az őszi idényből négy meccs, melyből szeretnénk minél többet megnyerni. Köszönjük a kerekegyházi szurkolóknak, hogy idegenbe is ellátogattak és hallatták a hangjukat.
Kiskunfélegyházi HTK – Kerekegyházi SE 2-1 (1-0)
Kiskunfélegyháza, 80 néző. V.: Kiss L. (Berger, Baranyai).
KHTK: Oroszi T. – Urbán, Magony (Makai, 46.), Valkai, Oroszi D. (Szabó D., 67.), Nagy V., Ábel, Huszka, Kulcsár, Bálint, Palásti. Edző: Némedi Norbert.
Kerekegyháza: Piránszki – Nagy N. (Supka, 57.), Kapus, Farkas, Fekete (Treiber, 46.), Bashiri, Gáspár, Katona (Kunsági, 88.), Szász, Kovács P. Edző: Kovrig Ákos.
Gólszerzők: Kulcsár Gábor 22. p., Makai Zoltán 49. p. ill. Bashiri 52. p.
Sárga lap: Valkai a 81., Kulcsár a 93., ill. Kapus a 65., Gáspár a 81. percben.

Forrás: felegyhazikozlony.eu, baon.hu
|
 |
A hétvégén a 11. forduló mérkőzéseit vívják meg a megyei bajnokságokban. |
|
2020.10.31. 17:06 |
Szombat, 13 óra 30
Kiskunfélegyházi HTK–Kerekegyházi SE
V.: Kiss László (Berger Tibor, Baranyai Dávid).
Némedi Norbert, a KHTK edzője: – Az előző fordulóból kiindulva talán ráéreztünk végre a bajnokság ritmusára. Egy fiatal csapat, a Kerekegyháza érkezik hozzánk. Szerintem most is egy jó mérkőzést fogunk játszani, remélem, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot.
Forrás: baon.hu
|
 |
Nem jutott tovább a kupában a Kiskunfélegyházi HTK |
|
2020.10.28. 17:38 |
A labdarúgó Magyar Kupa hetedik fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK csapata a másodosztályú Dorogot fogadta. A vendégek végig fölényben játszottak és már az első félidőben eldöntötték a mérkőzés sorsát.
A 12. percben jobb oldali beadás után Mészáros tisztán fejelt a kapuba 0–1. Még egy perc sem telt el, amikor egy eladott labdára Csillag csapott le, és megszerezte csapata második gólját 0–2. A hazaiaknak is sikerült gólt szerezniük Bálint Tibor a dorogi alapvonal közelében szerzett labdát, középre gurított, Nagy Viktor pedig a hálóba lőtt 1–2. Nem sokkal később szabadrúgást végezhetett el a Dorog, mintegy huszonnyolc méterre Oroszi kapujától. Kovács Máté elcsavarta a sorfal mellett a labdát és kilőtte a bal felső sarkot 1-3.
A második félidő elején ismét Mészáros volt eredményes, amikor egy jobbról belőtt labdát kapásból lőtt a kapuba 1–4. Már úgy tűnt, hogy ez marad a végeredmény, de a 90. percben egy lesről indult támadást elengedett a játékvezető, Girsik pedig nem hibázott 1–5.
Némedi Norbert: – Erre a mérkőzésre is úgy készültünk, mint minden másikra. Örülök annak, hogy idáig eljutottunk a Magyar Kupában. Próbáltuk azt játszani, amit egy alacsonyabb osztályú csapat megtehet, egy magasabb osztályúval szemben. Természetesen kijött a két osztálynyi különbség a két csapat között, fizikálisan és gyorsaságban nem voltunk egy szinten, és ez egy olyan alaphangot adott, ami a Dorog javára döntötte el a találkozót.
Németh Szabolcs: – Olyan szándékkal érkeztünk Kiskunfélegyházára, hogy szeretnénk továbbjutni, szeretnénk érvényesíteni a papírformát. Azt gondolom, hogy ennek meg is feleltünk, így maximálisan elégedett vagyok. Tudtam olyan játékosoknak is lehetőséget adni, akik korábban sérültek voltak, illetve a bajnokságban eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Amit elterveztünk, azt megvalósítottuk, és úgy érzem, hogy a játék képe alapján megérdemelten jutottunk tovább.
Kiskunfélegyházi HTK–Dorog 1–5 (1–3)
Kiskunfélegyháza, 150 néző. Vezette: Dobai János (Bereczki Bence, Halász József).
KHTK: Oroszi T. – Urbán, Valkai, Nagy V. (Horváth B. 78.), Szabó D. (Makai 64.), Ábel (Oroszi D. 46.), Huszka, Kulcsár, Tóth I. (Magony 22.), Bálint, Palásti. Edző: Némedi Norbert
Dorog: Tulipán – Ryashko, Mészáros (Vígh 64.), Beke (Váli 54.), Papp (Szerencsi 54.), Lencsés, Nyíri, Kovács M., Zabari, Délczeg (Girsik 79.), Csillag. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Nagy 25., ill. Mészáros 12., 54., Csillag 13., Kovács 28., Girsik 90.

Forrás: baon.hu
|
 |
A 32 közé jutásért játszanak a MOL Magyar Kupában |
|
2020.10.26. 19:09 |
2020.10.28 - 12:30
KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK - DOROGI FC
Játékvezető: DOBAI JÁNOS
Asszisztensek: BERECZKI BENCE, HALÁSZ JÓZSEF
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén hosszabbítás, illetve ha szükséges, tizenegyesrúgások következnek.
Tisztelt Szurkolóink!
A csütörtök esti kormányrendelet értelmében kötelező a szabadtéri rendezvényeken az orrot és szájat eltakaró maszk viselése!
Kérjük holnap a Honvéd Sporttelepre kilátogató szurkolóinkat, hogy tartsák be az egészség védelmét szolgáló előírásokat és hordjanak maszkot! Köszönjük!

|
 |
Három góllal nyert a KHTK |
|
2020.10.25. 14:13 |
Jól sikerült a főpróba a Dorogi FC elleni Magyar Kupa találkozó előtt a Kiskunfélegyházi HTK számára. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában Tiszakécskén nyert a félegyházi gárda. A mérkőzés a hajrában dőlt el a csereként beálló Oroszi Dániel duplájával.
Egyik csapat sem szerepelt túl fényesen a bajnokság most futó szezonjában, így mindkét együttes a felzárkózás reményében futott ki a gyepre.
A KHTK legutóbb a Bácsalmás ellen maradt alul, a Tiszakécske LC II. pedig Akasztón kapott ki 5-1-re.
Az első gólra a 25. percig kellett várni, amikor is a KHTK színeiben Kulcsár Gábor talált a kapuba. (0-1)
Az eredmény egészen a 70. percig nem változott. Ekkor a csereként pályára lépő Oroszi Dániel élt a lehetőséggel és öt perc leforgása alatt két gólt is szerzett, amivel eldöntötte a mérkőzést. (0-3)
A KHTK 3-0-ra nyert, így a tabellán is feljebb zárkózott.
Legközelebb kupamérkőzést játszik a félegyházi csapat. Október 28-án, szerdán 12:30-kor az NB II-es Dorogi FC-t fogadja a Honvéd Sporttelepen a Magyar Kupa 7. fordulójában.
Tiszakécskei LC II. – Kiskunfélegyházi HTK 0-3 (0-1)
Tiszakécske, 150 néző. Vezette: Tóth Róbert (Apró Ferenc, Rosta Kevin).
Tiszakécske II.: Baráth – Dóka Á., Domonics, Varga N. (Varga L., 70.), Dóka D., Tóth-Molnár (Lovas, 58.), László (Alberti, 46.), Tóth K., Hoffmann, Szabó Á. (Steklács, 46.), Holecz (Tóth M., 75.). Edző: Bagi Gábor.
Kiskunfélegyházi HTK: Oroszi T. – Urbán, Magony (Oroszi D., 60.), Valkai, Nagy V.,( Szabó D., 72.), Ábel, Huszka, Kulcsár, Tóth I., Bálint, Palásti. Edző: Némedi Norbert.
Gólszerzők: Kulcsár Gábor 25. p., Oroszi Dániel 71. p., 76. p.,
Bagi Gábor: – Úgy alakult a mérkőzés, ahogyan vártam. Sajnos sok sebből vérzünk, éppen ezért sokat számított volna, ha az elején mi tudunk gólt szerezni, de nem sikerült. Az első félidőben egyenrangú ellenfelei voltunk a Kiskunfélegyházának. A második játékrészben rúgtunk egy gólt, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy les volt. Sokadik alkalom ez, hogy valaki vétlenül vagy nem vétlenül, de beleavatkozik a játékba, vagy éppen nem avatkozik bele. Ez már annyiszor volt vitatéma, hogy nem akarok ebben most állást foglalni, egy biztos, hogy a vitás helyzetek vitás megítéléséből eddig rendre mi jöttünk ki rosszul. Ha akkor 1–1-re módosult volna az állás, akkor más lett volna a mérkőzés. Örülök annak, hogy három tizenhét, tizennyolc éves játékost is be tudtunk tenni a csapatba. Nekik nagyon fontos volt ez, hogy egy felnőttmérkőzésen is kipróbálják magukat. Sajnos ez egy vesztes mérkőzés volt, de megyünk tovább és megpróbálunk ebből a helyzetből is a legjobban kijönni.
Némedi Norbert: – Lüktető, jó iramú mérkőzést játszottunk a Kécskével, amelyen sok lehetőségünk adódott, amiből viszonylag sokat ki is tudtunk ezúttal használni, és így megérdemelten nyertük meg a találkozót.
Forrás: felegyhazikozlony.eu, baon.hu
|
 |
Élre ugrott a KHTK II. |
|
2020.10.25. 14:06 |
Hat gólt szerezve fölényesen nyert a Kiskunfélegyházi HTK II. labdarúgócsapata a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában, amivel a vezetést is átvette a tabellán. Az eddigi listavezető Pálmonostora SE hazai pályán rangadót veszített a Nyárlőrinc ellen. A félegyházi együttes ezt kihasználva az élre ugrott, ahonnét az őszi hajrát is várhatja.
A 10. fordulót megelőzően a második helyről várta a Kerekegyházi SE II. elleni összecsapást a Kiskunfélegyházi HTK II.
A Honvéd Sporttelepen győzelemre készültek a hazaiak a középmezőnyhöz tartozó vendégek ellen.
Az első gólt némi meglepetésre a Kerekegyháza csapata szerezte meg, de még az első félidőben összejött a félegyházi fordítás. Előbb Sánta Dávid egyenlített a 30. percben, majd pedig Szabó Attila és Szabó Tamás szerzett gólt. (3-1)
A második félidő eleje kevés eseményt hozott. A KHTK II. helyzeteinek befejezésébe rendre hiba csúszott. A vendégek egészen a 80. percig hiába próbálkoztak a szépítéssel, addig nem jártak eredménnyel. Ekkor Pécsi Attila révén gólra váltották helyzetüket. (3-2)
A 3-2-es állást végül nem követte egyenlítés. A Kerekegyháza kockáztatott és kitámadott, amit a félegyháziak gólokkal büntettek.
A 84. percben Szalai Boldizsár harcolt ki 11-est, amit Szabó Tamás értékesített, majd pedig Kurgyis Bence és Szalai Boldizsár talált a hálóba. (6-2)
A 6-2-es végeredmény nem teljesen tükrözi a játék képét. Mindkét csapat nagyot küzdött, a félegyháziak nagy csatában tartották itthon a három pontot.
A bajnokságban a vezetést is átvették. Az őszi szezon zárásaként pedig három rangadót is játszanak. Előbb a harmadik helyezett Nyárlőrinchez utaznak, majd pedig az eddigi listavezető Pálmonostora csapatát fogadják. Végezetül az SC Hírös-Ép vendégeként lépnek pályára.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Kerekegyházi SE II. 6-2 (3-1)
Kiskunfélegyháza, 80 néző. Vezette: Béleczki László (Molnár Alex, Tasnádi Dávid).
KHTK II.: Magyar – Keresztesi (Bábi 75.), Sánta, Kadosa, Szabó T., Szabó A. (Kurgyis B.75.), Szalai, Cseh, Polgár Sz. (Farkas G.72.), Fricska (Farkas P.72.), Zs. Juhász (Berekszászi 65.). Edző: Lapsánszki Tamás.
Kerekegyháza II.: Kovács R. – Fejes, Sahin-Tóth, Garaci (Marosvölgyi 40.), Nagy L., Polgár Z. (Gazdag 46.), Homoki-Szabó, Kovács S., Boronkay, Császár (Pécsi 46.), Szőke. Játékos-edző: Gazdag Attila.
Gólszerzők: Sánta Dávid 30. p., Szabó Attila 37. p., Szabó Tamás 43. p., 84. p. (11-esből), Kurgyis Bence 87. p., Szalai Boldizsár 90. p. ill. Szőke Henrik 13. p., Pécsi Attila 80. p.
Mestermérleg:
Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):
- A mérkőzés elején szokás szerint megint egy kicsit bealudtunk, később sikerült felpörögni és jöttek a jó dolgok is. Van még hátra három nehéz mérkőzésünk, jó lenne azokon minél több pontot szereznünk. A végeredménnyel elégedett vagyok és a játékunkban is voltak jó elemek. A mérkőzés végén nagyon kinyílt az ellenfél, így könnyebb volt gólokat szerezni. 
Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Mától kötelező a maszkviselés a szabadtéri és a sportrendezvényeken is |
|
2020.10.23. 10:50 |
Ahogy az Origo előzetesen megírta, a kormány rendeletet adott ki a maszkviselés szabályainak szigorításáról. A jogszabály csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő naptól, vagyis már mától érvénybe is lép. A szigorítás lényege, hogy kötelezően előírják a maszk viselését a szabadtéri rendezvényeken, valamint a sportrendezvényeken is.
A mai hatályba lépés azt is jelenti, hogy már az október 23-i tömegrendezvényeken és a hétvégi sporteseményeken maszkban kell lenni – írta cikkében az Index.
|
 |
Négy góllal nyert KHTK II. |
|
2020.10.19. 10:36 |
A még nyeretlen Csólyospálos FSE vendégeként szerepelt a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei labdarúgó-bajnokság északi csoportjának 9. fordulójában. Félegyházi szempontból a vártnál talán nehezebben alakult a találkozó, a hazaiak ugyanis bő egy órán keresztül sikeresen tartották a gólnélküli állást. A gólcsendet Polgár Szabolcs törte meg, ezt követően a KHTK II. végül fölényes, 4-0-s sikert ért el.
Második helyről várhatta a bajnokság folytatását a Kiskunfélegyházi HTK II.
A listavezető Pálmonsotora SE Kerekegyházán nyert, így a félegyházi csapat próbálta követni riválisát a bajnoki versenyfutásban.
A házigazda Csólyospálos FSE két döntetlen mellett minden mérkőzését elveszítette a szezonban, ezért nyeretlenül várta az összecsapást.
Az első félidő nem hozott gólt és egészen a 67. percig kellett várni az első találatra. Ekkor Polgár Szabolcs szerezte meg a KHTK II. számára a vezetést. (0-1)
Az első gólt a következő tíz percben még kettő követte. Szalai Boldizsár tudott duplázni. (0-3)
A hajrában Szabó Tamás állította be a 4-0-s végeredményt.
Csólyospálos FSE – Kiskunfélegyházi HTK II. 0-4 (0-0)
Csólyospálos, 100 néző. Vezette: Horváth Béla (Nagy Attila, Szabó Laura).
Csólyospálos: Andróczi-Balog – Horpáczi (Telek M.53.), Novikov, Á. Furus, Gera, Maróti, Telek P., Kardos, Kertész (Rabi 86.), Engi (Barka 65.), Csábrándy (Zádori42.). Edző: Fodor Gyula.
KHTK II.: Magyar – Keresztesi, Sánta, Valkovics (Farkas G.44.), Szabó A., Szabó T., Szalai, Cseh D. (Berekszászi 63.), Polgár Sz. (Kurgyis B.80.), Fricska (Farkas P. 75.), Kadosa. Edző: Lapsánszki Tamás.
Gólszerzők: Polgár Szabolcs (67.), Szalai Boldizsár (75., 77. ), Szabó Tamás (90.)
Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Bombagóllal nyert a Bácsalmás Félegyházán |
|
2020.10.17. 20:13 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság kilencedik fordulójában a Kiskunfélegyházi HTK a Bácsalmást fogadta. A hazaiak számára fontos lett volna, hogy győzzenek, mert ellenkező esetben a középmezőny végére kerülnek.
A találkozó előtt Némedi Norbert a hazaiak edzője azt mondta, hogy nehéz mérkőzésre számít, mert a Bácsalmás jó csapat, és az elmúlt időszakban jó teljesítményt nyújtott. A találkozó tapogatózó játékkal kezdődött, talán a hazaiak birtokolták többet a labdát, de igazi gólhelyzetet csak a félidő közepén tudtak kialakítani, amikor egy lövést hárított Tóth Dániel, de róla kipattant a labda, újra egy félegyházi játékos elé, de azt is hárította a bácsalmási hálóőr. A vendégek válasza, egy szöglet utáni kapufa volt.
A második félidőben, az 57. percben, a kapujuktól mintegy huszonöt méterre szabálytalankodtak a félegyházi védők, amiért szabadrúgás járt a bácsalmásiaknak. A leállított labdának Velez Donát futott neki és hatalmas lövése a bal felső lécről pattant a gólvonalon túlra. Oroszinak esélyese sem volt arra, hogy kivédje. Ezt követően a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy kiegyenlítsenek, de sokszor pontatlanul passzoltak. A bácsalmásiak pedig sokat szabálytalankodtak, tördelték a játékot, így még nehezebb volt a félegyháziak dolga. A találkozó vége felé maga az edző, Némedi Norbert is beállt, de ő sem tudott segíteni csapatának, és maradt a 0–1-es eredmény. A látottak alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.
Némedi Norbert: Két nagyon érdekes félidőt játszottunk. Azt gondolom, hogy az elsőben mind a két csapatnak sok helyzete volt, talán nekünk több is egy kicsivel, mint a Bácsalmásnak, mégis 0–0 volt az eredmény. A másodikban egy jó pontrúgás eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ezután megpróbáltunk mindent, hogy legalább egy pontot itthon tartsunk, de sajnos ez nem sikerült. Azt azért megjegyezném, hogy az ellenfelünk edzője a legsportszerűtlenebb edző, akivel eddig találkoztam a pályán, pedig volt már egy pár.
Teslic Igor: Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, mert hatalmasat küzdöttek. Egy komoly rutinos csapat ellen játszottunk. Tudtuk nagyjából, hogy mire számíthatunk, tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz. Ez egy gólos mérkőzés volt, alakulhatott volna így is, úgy is, egyenrangú küzdelem volt, talán mi jobban akartuk a győzelmet. Nagyon boldog vagyok, mert nagy győzelmet arattunk.
Kiskunfélegyházi HTK–Bácsalmási PVSE 0–1 (0–0)
Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Allaga Iván (Szabó Gábor, Harsányi Martin)
KHTK: Oroszi T. – Horváth B., Urbán, Valkai, Magony – Ábel, Palásti, Huszka, (Nagy V. 64.), Bálint T. (Némedi 79.) – Tóth I. (Zs. Juhász 75.), Makai (Kulcsár 64.). Játékos-edző: Némedi Norbert
Bácsalmás: Tóth D. – Szádeczky, Hajrulovic, Kemény, Rajcsányi – Plichta, Lipták, Velez (Snyehola 80.), Benkő (Bálint O. 71.) – Sőreg (Schneider 90.), Körmöci (Barth 89.). Edző: Teslic Igor
Gólszerző: Velez 58.
Sárga-lap: Tóth I. 44., Urbán 69., Nagy V. 87., Ábel 93., ill. Plichta 38., Velez 47., Rajcsányi 63., Szádeczky 65., Benkő 68.

Forrás: baon.hu
|
 |
|