Nem hozott döntést a rangadó |
|
2021.05.16. 11:27 |
Szuperrangadót rendeztek a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában, amelynek keretében az első helyezett Kiskunfélegyházi HTK II. fogadta a második helyen álló Nyárlőrinc csapatát.
A szinte ideális időjárási körülmények és a bajnokit megelőző várakozás sok szurkolót kivonzott a Honvéd Sporttelepre. A hazai drukkerek mellett szép számmal érkeztek vendég szimpatizánsok is Nyárlőrincről.
Három fordulóval a bajnokság vége előtt nagy téttel bírt a találkozó. Győzelem esetén a KHTK II. növelhette volna előnyét és közelebb kerülhetett volna az aranyéremhez. A vendégek egy esetleges sikerrel megelőzhették volna félegyházi riválisukat a tabellán.
Jó az öreg a háznál, tartja a mondás és persze a rutin meg az évek. Talán ezen utóbbi erényeket is kihasználva ismét megcsillantotta futballtudását Némedi Norbert, aki már a 6. percben előnyhöz juttatta a KHTK II. gárdáját. (1-0)
Az előnyt hazai mezőnyfölény követte. Az első negyedóra a félegyházi csapat kedve szerint alakult. Jól járatták a játékosok a labdát és kevés teret engedtek a vendégeknek.
Az előnyt hazai mezőnyfölény követte. Az első negyedóra a félegyházi csapat kedve szerint alakult. Jól járatták a játékosok a labdát és kevés teret engedtek a vendégeknek.
Az első komolyabb lövésig a 18. percben jutott el a Nyárlőrinc, ami után egyre kiegyenlítettebbé vált a játék és ziccert is kellett hárítania a hazai kapusnak. Ebből a szituációból végül vendég szöglet és gól következett. Bali Gábor jó ütemben érkezett a beadásra. (1-1)
Az egyenlítés után kicsit kapkodóvá vált a játék és az első félidő hajrája már ismét a KHTK II. fölényét hozta. Kétszer is a kapu torkából mentettek a vendégek, így elkerülték az újabb találatot.
A KHTK II. a mérkőzés nagy részében fölényben játszott, de csak két kapufáig jutott. A mindent eldöntő gólt nem sikerült begyötörni a sokszor lelkesen és egyszerűen védekező vendégekkel szemben.
A döntetlennel mindkét csapat megőrizte esélyét a bajnoki aranyéremre, amely két fordulóval a szezon vége előtt nem kettő, hanem négyszereplős. Az SC Hírös-ÉP mellett még a Kiskunmajsai FC is esélyes az elsőségre.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Nyárlőrinci LSC 1-1 (1-1)
Kiskunfélegyháza, vezette: Tóth Csaba (Molnár Alex, Minda Róbert)
.
KHTK II: Magyar – Huszka, Sánta (Szabó T. 77.), Keresztesi (Magony 60.), Zs. Juhász (Szabó A., 56.,Szalai 72.), Makány, Némedi, Cseh D., Kurgyis K., Polgár Sz., Tóth I. Edző: Lapsánszki Tamás
Nyárlőrinc: Balla – Palatinus, Tóth R., Horváth B., Nyúl, Németh, Farkas, Vojtovics, Lakatos (Sáfrány 46.), Orosz (Mohácsi 83.), Bali. Edző: Kemenes György
Gól: Némedi 6., illetve Bali 30.
Értékelés:
Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.)
– A csapat felszívta magát erre a rangadóra, a meccs előtt azt beszéltük, hogy hazai pályán jó lenne a három pontot begyűjteni. A mérkőzés nagy részében mi irányítottuk a játékot, a mezőnyben kiegyenlített volt a rangadó, de mi rúgtunk két kapufát, volt két hatalmas ziccerünk is, sajnos szöglet után kaptunk gólt. Úgy érzem a helyzetek alapján nyerni kellett volna, de így sincs gond, maradtunk az első helyen. A utolsó két meccset meg kell nyerni és bajnokok tudunk lenni.
Forrás: felegyhazikozlony.eu.
|
 |
A hétvégén a 28. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban |
|
2021.05.15. 08:46 |
A hétvégén a 28. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban. Ezen a hétvégén akár a bajnoki cím sorsa is eldőlhet, abban az esetben, ha a Jánoshalma nyeri a hazai meccsét, a KHTK pedig nem jár sikerrel Akasztón.
VASÁRNAP, 17.00
Akasztó FC–Kiskunfélegyházi HTK
Akasztó, v.: Szűcs Gábor (Lichtenberger István, Kiss Dominik).
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – A betegségek és a sérülések miatt nehéz helyzetben vagyunk, lényegében elfogytunk. Látszott ez a hétközi, Kecskeméten megvívott mérkőzésünkön is, amelyre már csere nélkül voltunk kénytelenek elutazni. De a szűkös keretünk ellenére is megteszünk mindent azért, hogy eredményesek legyünk a hétvégén. A Kiskunfélegyháza nagyon jó csapat, még mindig a bajnoki cím egyik esélyese, de haza pályán bízunk a közönség biztatásában, ami újabb erőd adhat játékosainknak. Óriási lökést adhat az, hogy hosszú idő után visszatérhetnek a pálya szélére a szurkolóink. Ennek megfelelően a mérkőzésen a célunk a tisztes helytállás, és lehetőség szerint a pontszerzés.
Forrás: baon.hu
|
 |
Őrzi előkelő pozícióját a KHTK II. |
|
2021.05.10. 11:55 |
Továbbra is nagy a versenyfutás a bajnoki címért a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjában. Az első helyért több csapat verseng, többek között a Kiskunfélegyházi HTK II., amely május 9-én Kerekegyházán vendégszerepelt.
A KHTK II. szempontjából az előkelő pozíció megtartásához minden pontra szükség van a bajnoki hajrában. A Kerekegyházi SE II. ellen is a félegyházi csapat volt az esélyes. Legutóbbi találkozójukat a KHTK II. nyerte 6-2-re.
Az első gólt félóra játék után a mindössze 16 éves Kurgyis Kevin szerezte meg, ezzel vezetett a KHTK II.
Az előnyt a második félidő elején Szabó Tamás duplázta meg. (2-0)
2-0-át követően a hazaiak még szépíteni tudtak a 73. percben, de egyenlíteniük már nem sikerült. (2-1)
A Kiskunfélegyházi HTK II. újabb értékes sikert ért el és három fordulóval a szezon vége előtt továbbra is esélyes az aranyéremre.
Kerekegyházi SE II. – Kiskunfélegyházi HTK II. 1-2 (0-1)
Kerekegyháza, v: Vén Krisztián (Katona György, Markó László).
Kerekegyháza II: Pongrácz (Hefler 85.) – Szakál, Sahin-Tóth, Szécsényi (Polgár 80.), Garaci, Gazdag, Nagy L. (Kocsis 85.), Anka (Vadászi 61.), Kovács S., Boronkay, Nagy N. Játékos-edző: Gazdag Attila
Kiskunfélegyházi HTK II: Magyar – Keresztesi, Sánta, Szabó T. (Kurgyis B. 78.), Makány, Szalai (Páli 63.), Némedi, Cseh D. (Berekszászi 73.), Szabó A. (Zs. Juhász 27.), Kurgyis K., Polgár Sz. Edző: Lapsánszki Tamás
Gólszerzők: Szécsényi Attila 73. p. ill. Kurgyis Kevin 30. p., Szabó Tamás 48. p.
Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Kettő hét után hét-kettes győzelem |
|
2021.05.09. 09:10 |
Az előző fordulóbeli mérkőzésük elhalasztását követően kettő hét után játszottak újra bajnoki mérkőzést a KHTK focistái, akik stílusosan hét-kettőre győzték le a sereghajtó Soltdvadkert csapatát. A vendégek kétszer is vezettek az első játékrészben, de a KHTK még a szünet előtt fordított és a második félidőben kiütötte ellenfelét. A találkozót ezúttal immár nézők előtt bonyolították le a Honvéd Sporttelepen.
Idei első félegyházi sikerére készült a KHTK hazai környezetben, amihez előzetesen kiváló partnernek ígérkezett a ligautolsó Soltvadkerti TE.
A két csapat legutóbbi mérkőzését 5-1-re a KHTK nyerte, a vendégek csupán a meglepetésben bízhattak. Ezzel nem is maradtak adósak az első percekben, hiszen már a harmadikban előnyhöz jutottak.
A gyors gólra gyors válasz érkezett Oroszi Dániel révén, de a félidő közepén már megint a Soltvadkertnél volt az előny Molnár Edvárd büntetőjét követően. (1-2)
Az első félidő hajrájához érve megrázta magát a KHTK és a gólok is érkeztek. Előbb Nagy Viktor kiegyenlített, majd a félidei sípot megelőzően Oroszi Dániel góljával a vezetést is átvette a félegyházi csapat.
A szünetre 3-2-es állással vonultak le a játékosok.
A fordulás után gyorsan dűlőre vitte a mérkőzést a KHTK. Magony László jobboldali elfutásaiból a társak profitáltak. Előbb Nagy Viktor talált be közelről, majd pedig Pekker Roland vétett öngólt egy beadás után.
A 67. percben Nagy Dániel ugyancsak Magony megiramodása után lőtt a hálóba. Ez a lövő kedvét is meghozta, hiszen egy perccel később a kezdőkörből pimaszul emelt a kint álló soltvadkerti portás fölött a kapuba.
A demoralizáló találatot ezt követően már nem követte több. A Soltvedkert így sem úszta meg hét kapott gól alatt. (7-2)
Kiskunfélegyházi HTK – Soltvadkerti TE 7-2 (3-2)
Kiskunfélegyháza, vezette: Stefánvits Gábor (Allaga Iván, Papp Gergely Károly).
KHTK: Oroszi T. (Balla 81.) – Kulcsár, Horváth B. (Nagy D. 60.), Urbán, Magony, Valkai, Oroszi D. (Makai 70.), Nagy V., Huszka, Nemesvári, Ábel. Edző: Némedi Norbert.
Soltvadkert: Eifert – Tóth Á. (Ritter 84.), Pekker, Radics, Fejes, Dulai, Lévai, Pál, Molnár, Fék, Kővári (Kisa 60.). Edző: Ujvári Gábor.
Gólszerzők: Oroszi Dániel 14. p., 47. p., Nagy Viktor 43. p., 52. p., Pekker Roland 56. p. (öngól), Nagy Dániel 67. p., 68. p. ill. Tóth Árpád 3. p., Molnár Edvárd 22. p. (büntetőből).
Mestermérleg:
Némedi Norbert (edző, KHTK):
- Győzelemre számítottam hazai pályán, de azért is szép ez a játék, mert nem mindig alakulnak terv szerint a dolgok. Azt gondolom, hogy az első félidő hibái ellenére uraltuk a mérkőzést és a végére kijött a két csapat közti különbség. Négy forduló van hátra a bajnokságból, szoros hajrára számítok. Hozzá kell tennem, hogy nagyon hosszú a szezon. A kupameccsekkel június közepére végzünk, de alkalmazkodunk a körülményekhez.
Ujvári Gábor: – Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben jól és szervezetten futballoztunk, aztán mintegy varázsütésre a második játékrészre megváltozott a csapat, és sajnos nagyarányú vereség lett a meccs vége. Azt tudjuk, hogy a Kiskunfélegyháza jobb csapat, mint mi, a nagyobb tudás ki is jött, többek között azért is, mert mi sajnos a végére elfáradtunk. Az az igazság, hogy hetek óta úgy játszatom a csapatomat, hogy nem védők szerepelnek a védelemben. Sajnos elfogytak a védőink. Iskola miatt ketten nem tudnak szombaton játszani, sérültek is vannak és öt sárga lap miatt eltiltott is. Teljesen új védelem szerepelt ezen a találkozón, és ez megbosszulta magát. Gratulálok a Kiskunfélegyházának, mi pedig megyünk tovább. Remélem, hogy jövő héttől kezdve olyan csapatokkal játszunk, akiket talán jobban meg bírunk szorítani.

Forrás: felegyhazikozlony.eu, baon.hu
|
 |
A hétvégén a 27. forduló mérkőzéseit játsszák le a csapatok |
|
2021.05.08. 12:31 |
A hétvégén a 27. forduló mérkőzéseit játsszák le a csapatok megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban.
SZOMBAT, 17.00
Kiskunfélegyházi HTK–Soltvadkerti TE
Kiskunfélegyháza, v.: Stefánovits Gábor (Allaga Iván, Papp Gergely)
Némedi Norbert, a KHTK edzője: – Bizakodva várjuk a hétvégi találkozót, nyerni szeretnénk. Sajnos az elmúlt két meccsünkön, a Bácsalmás és a Tiszakécske ellen is döntetlent játszottunk, így két-két pontot vesztettünk. Az elmúlt hétvégi, Kerekegyháza elleni mérkőzésünket pedig későbbi időpontra halasztották. A végső céljaink elérése szempontjából fontos a Vadkert elleni találkozó. Hazai pályán nem – nem lebecsülve az ellenfelünket – csak a győzelem a jó eredmény.
Forrás: baon.hu
|
 |
Büntetőkkel továbbjutott a KHTK |
|
2021.05.05. 21:25 |
Szerdán délután rendezték meg a 2021/22-es megyei kupa első fordulóját
Végig küzdelmes, az eredmény tekintetében pedig a lefújásig a lehető legszorosabb mérkőzést vívta a Kecskemét és a Kiskunfélegyháza, gól ugyanis nem esett. A büntetőpárbajban egyetlen kihagyott hazai 11-es végzetesnek bizonyult.
Kecskeméti LC–Kiskunfélegyházi HTK 0–0, büntetőkkel 3–5
Kecskemét, vezette: Kiss László (Tóth Róbert, Bán Kristóf)
Kecskemét: Berta – Tóth A. (Ónodi 89.), Varga, Szedmák, Szűcs, Tóth K. (Kovács D. 73.), Keresztes, Terbe (Csordás 66.), Kőrös, Bozsik, Bálint. Edző: Nagy Lajos.
Kiskunfélegyháza: Tóth P. – Makány (Palásti 64.), Urbán, Magony, Valkai, Kurgyis K. (Ábel 76.), Nagy V., Huszka, Kulcsár, Nemesvári, Nagy D. (Oroszi D. 64.) Edző: Némedi Norbert.
Sárga lap: Szedmák illetve Magony.
Kiállítva: Urbán a 72. percben.
Forrás: baon.hu
|
 |
Szerdán kupameccset játszik a KHTK |
|
2021.05.04. 18:14 |
Fura módon bonyolítják le a 2021/2022-es Magyar Kupa megyei selejtezőit, hiszen kettő nappal az idei finálé után már el is indul tulajdonképpen az új sorozat. A megye I-es csapatok számára kötelező a részvétel, emellett az alacsonyabb osztályokból most is önkéntes alapon lehetett nevezni.
A találkozón újra lehetnek nézők, de csak védettségi igazolvánnyal lehet a pálya területére belépni, amihez fényképes igazolvány is szükséges. A 18 éven aluliak védettségi igazolvánnyal rendelkező felügyelete mellett látogathatják a meccseket. A belépők egységesen 500 forintba kerülnek, 14 év alatt és 70 év felett ingyenes a belépés. A maszk használata nem kötelező, de ajánlott.
MEGYEI KUPA 1. forduló
2021.05.05 - 17:30, Kecskemét, Széktói Stadion
KECSKEMÉTI LC - KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK
Játékvezető: Kiss László Attila
Asszisztensek: Tóth Róbert, Bán Kristóf Patrik
Hajrá Félegyháza!
Információ: Kecskeméti LC
|
 |
Két gyors gól döntött |
|
2021.05.02. 11:22 |
Egy félidőn át tartotta a gólnélküli döntetlent a vendég Csólyospálos FSE Kiskunfélegyházán, végül azonban a Kiskunfélegyházi HTK II. könnyed, 5-0-s győzelmet aratott, amivel átmenetileg visszavette a vezetést a tabella élén.
Ősszel ugyancsak megszenvedett Csólyospáloson a KHTK II. csapata. A hősiesen védekező csólyosiak az őszi mérkőzéshez hasonlóan az első félidőben most is jól állták a sarat a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság északi csoportjának 22. fordulójában.
A félegyházi együttes fölénye végül a 66. percben érett góllá. A csereként beálló Némedi Norbert egy középre beívelt labdát fejelt közelről a kapuba. Egy perccel később pedig szinte lekopírozta az előző akciót és ugyancsak nem hibázott közelről fejjel. (2-0)
A két gyors góllal lényegében el is dőlt a mérkőzés. A csólyosi csapat innentől már kevesebb ellenállást fejtett ki és érkeztek is a helyzetek hazai oldalon.
A 72. percben Kurgyis Kevin megindulását követően Makány Nándor talált a kapuba, majd pedig a hajrában Tóth István volt eredményes szabadrúgásból és Kurgyis Bence is bevette a kaput, kialakítván ezzel az 5-0-s végeredményt.
Kiskunfélegyházi HTK II. – Csólyospálos FSE 5-0 (0-0)
Kiskunfélegyháza, v: Geleta Mihály (Csákó Patrik, Váczi Levente)
KHTK II: Magyar – Keresztes, Sánta, Farkas P.(Makány 11.), Valkovics (Kurgyis B. 79.), Szabó T. (Némedi 56.), Szalai (Kurgyis K. 56.), Cseh D., Szabó A. (Páli 75.), Fricska, Tóth I. Edző: Lapsánszki Tamás
Csólyospálos: Andóczi-Balog – Novikov, Zádori, Maróti (Hódi 68.), Gera, Telek, Csábrády (Kertész 87.), Kardos, Murányi, Tóth D., Judák (Á. Furus 50.). Játékos-edző: Á. Furus Gergő
Gólszerzők: Némedi Norbert 66. p., 67. p., Makány Nándor 72. p., Tóth István 88. p., Kurgyis Bence 89. p.
Értékelés:
Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):
Ősszel is nehezen kezdtünk Csólyospáloson, akkor is gólnélküli döntetlennel fordultunk. Rúgnunk kellett egy gólt, ezt mondtam a srácoknak a szünetben. Szerencsére ez sikerült, ami után feladták a bunkerfocit és kicsit kintebb nyíltak, ez pedig újabb helyzeteket és gólokat eredményezett. A második félidőben jöttek a fiatalok, akik újabb lendületet adtak a csapatnak, ők is kellettek a sikerhez.

Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
13 klub kapott Megyei I. osztályú licencet. |
|
2021.04.30. 16:31 |
A mai napon hozott döntést az MLSZ BKMI Versenybizottsága a 2021-2022. évi Megyei I. osztályú licenckérelmek elbírálásáról.
Az érintett sportszervezeteknek három területen kellett megfelelniük az MLSZ Amatőr Licenc Szabályzatában előírt követelményeknek:
1. Az Infrastruktúra Szabályzat előírásainak megfelelő sportlétesítmény megléte
2. Megfelelő képzettséggel rendelkező sportszakemberek alkalmazása (személyi feltételek biztosítása)
3. A működéshez szükséges gazdasági feltételek biztosítása (üzleti terv).
A 2021. április 10-i határidőig 13 sportszervezet adta be licenckérelmét, a felmerülő hiánypótlások elvégzésére április 25-ig volt lehetőség.
Az MLSZ BKMI Versenybizottsága, mint az MLSZ BKMI I. fokú licencadó szervezete az alábbi 13 sportszervezet licenckérelmét bírálta el, és adta meg részükre a 2021-2022. évi Megyei I. osztályú licencet.
AKASZTÓ FUTBALL CLUB
BÁCSALMÁSI PETŐFI VÁROSI SPORTEGYESÜLET
HARTA SPORTEGYESÜLET
KALOCSAI FUTBALL CLUB
KECEL FUTBALL CLUB
KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ CLUB KÖZÖS TORNA EGYLET SPORTISKOLA
KEREKEGYHÁZI SPORTEGYESÜLET
KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD TESTEDZŐK KÖRE
KISKUNHALASI FOOTBALL CLUB
LAJOSMIZSEI VÁROSI LABDARÚGÓ CLUB
SOLTI FUTBALL CLUB
SOLTVADKERTI TESTEDZŐ EGYESÜLET
SZABADSZÁLLÁSI SPORTEGYESÜLET
Az MLSZ licenceljárása alapján az alábbi klubok kaptak megyénkből NB-s licencet.
NB II:
KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.
TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB SPORTSZERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
NB III:
JÁNOSHALMI FUTBALL CLUB
KISKŐRÖSI LABDARÚGÓ CLUB
Forrás: bacs.mlsz.hu
|
 |
Döntetlen az első idei itthoni találkozón |
|
2021.04.25. 09:09 |
Nem született gól a Kiskunfélegyházi HTK és a Tiszakécskei LC II. összecsapásán a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A listavezető félegyházi csapat 2021-ben első alkalommal szerepelt hazai környezetben, a Honvéd Sporttelepen, de ezúttal nem tudta megszerezni a győzelmet az ugyancsak jó formának örvendő kécskeiekkel szemben.
Az élmezőny szorosságát látva a Kiskunfélegyházi HTK részéről kevésbé fért bele a pontvesztés a bajnoki hajrához közeledvén, de amint arra számítani lehetett a Tiszakécskei LC II. csapata kemény ellenállást fejtett ki az egész mérkőzésen.
Az első félidő jobbára kiegyenlítetten alakult. Az első helyzet a 8. percben a KHTK előtt adódott, amit kécskei próbálkozások követtek.
A játékrész közepén a félegyházi csapat megszerezhette volna a vezetést, de a kapu elé belőtt labdát nem sikerült gólra váltani.
A fordulás után sem bírtak egymással a csapatok. A kevés helyzetből nem született végül gól.
A döntetlennel a KHTK elveszítette vezető pozícióját a bajnokságban, a Kiskőrösi LC ugyanis Lajosmizsen nyert, illetve a Jánoshalmi FC is hozta a kötelezőt Kiskunhalason.
Szoros véghajrára lehet számítani a továbbiakban.
Mestermérleg:
Némedi Norbert (edző, KHTK):
- Nem tudom mi hiányzott a mai napon. Az első félidőben még voltak komoly lehetőségeink, de a másodikban már sajnos nem sikerült a kapu előtti határozottságot kivinni, kis dolgok döntöttek az elején. Van ilyen meccs, amikor, ha két hétig játszottuk volna, akkor sem sikerült volna gólt rúgni. Ebben a mérkőzésben egy pont volt benne, ennyi sikerült.
Bagi Gábor (edző, Tiszakécskei LC II.):
- A mérkőzés egész képét tekintve kihoztuk belőle a maximumot. Sajnos három kulcsjátékosunk megsérült, de olyan játékosok is bizonyítottak, akik eddig kevesebbet játszottak. Most csapatként funkcionáltunk, bebizonyítottuk, hogy megérdemelten vihetjük el az egy pontot. Nem sokat forgott veszélyben egyik csapat kapuja sem. Talán az első félidőben a Kiskunfélegyháza kicsit jobbnak bizonyult, de a második játékrészben megbénítottuk teljesen őket és jogosan érdemeltük meg az egyik pontot.
Kiskunfélegyházi HTK – Tiszakécskei LC II. 0-0
Kiskunfélegyháza, v: Tóth Róbert (Rosta Kevin, Bán Kristóf)
KHTK: Oroszi T. – Horváth B., Urbán, Magony, Valkai, Oroszi D. (Nemesvári 67.), Nagy V., Szabó D., Ábel (Kulcsár 67.), Huszka, Bálint. Edző: Némedi Norbert
Tiszakécske II: Baráth – Bankó, Dóka Á. (László 39.), Pácsa, Dóka D., Káli (Domonics 21.), István, Szabó D., Tóth K. (Németh 62.), Hoffmann, Szabó Á. Edző: Bagi Gábor
Sárga lap: Ábel 44., Urbán 71., Kulcsár 82., illetve Hoffmann 87.

Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
|