Otthon tartotta a három pontot a Kiskunfélegyháza |
|
2021.08.29. 07:41 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2. fordulójában a Kiskunfélegyháza a Kecskeméti LC csapatát fogadta. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak győztek.
Kiskunfélegyháza–Kecskeméti LC 2–1 (1–0)
Kiskunfélegyháza, 150 néző, vezette: Kőhalmi Attila (Csöngető Endre, Gera Ferenc)
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Nagy V., Szabó D., Ábel (Kulcsár 67.), Palásti, Urbán, Nemesvári (Erős 77.), Nagy D. (Csurka 67.). Edző: Némedi Norbert
Kecskeméti LC: Kormos – Csordás (Szappanos 46.), Balázs, Bálint (Major 89.), Patvaros, Szűcs, Fekete, Kőrös, Kovács D. (Terbe 83.), Módra, Bozsik (Ónodi 77.). Edző: Nagy Lajos
Gól: Nagy V. 40., Nagy D. 66. ill. Patvaros 52.
Sárga lap: Ábel 44., Szabó D. 49., Ludasi 91. ill. Balázs 10., Patvaros 39. Kiállítva: Szappanos 84.
Némedi Norbert: – Azt gondolom, hogy egyik mérkőzés sem lesz könnyű ebben a szezonban, mert az elmúlt évből kiindulva nagyon kiegyenlített a mezőny. Örülök annak, hogy megnyertük a második mérkőzésünket is, így viszonylag jól rajtoltunk. Két gólt szereztünk és ez elégnek bizonyult a mai napon.
Nagy Lajos: – Az elmúlt héthez képest egészen más játékot játszottunk. Jól játszott a csapatom, hátrányból fel tudtunk állni, tehát van tartásunk. 1–1-nél úgy érzem, hogy nekünk volt két meccslabdánk, amit sajnos kihagytunk. A Kiskunfélegyháza nyomás alatt tartott bennünket, többet birtokolta a labdát, de a helyezetek alapján úgy érzem, hogy a döntetlen reálisabb lett volna.

Forrás: baon.hu
|
 |
A hétvégén a második forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályban |
|
2021.08.28. 13:14 |
A hétvégén a második forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályban. Egy meccset későbbre halasztottak, a Jánoshalma–Tiszakécske II. összecsapást, mert vasárnap kupamérkőzést vív a Jánoshalma. Akárcsak az immáron a megye háromban szereplő Szabadszállás.
SZOMBAT, 17.00
Kiskunfélegyháza–Kecskeméti LC
Kiskunfélegyháza, v.: Kőhalmi Attila (Csöngető Endre, Gera Ferenc).
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza edzője: – Az elmúlt bajnokságban két nehéz mérkőzést játszottunk a Kecskeméttel, most is hasonlóra számítok. Az, hogy mit játszottak az első fordulóban, nem befolyásol bennünket, tudjuk, hogy nem lesz könnyű meccs. Hazai pályán a végkifejlet tekintetében pozitív eredményt várok.
Nagy Lajos szoros meccset szeretne játszani:
„Jó csapat otthonába látogatunk, a két klub más célokért küzd. Nagy különbség szerintem a játékosállományok alapján nincs a csapatok között, de a hazaiaknak megvan az a néhány rutinos, mérkőzéseket eldönteni tudó játékosa, akiket semlegesítenünk kell. Szoros meccset szeretnénk játszani, amire a tavaszi meccs alapján lehet is esélyünk, akkor egy góllal kaptunk ki. Nem feltartott kézzel megyünk Kiskunfélegyházára.”
Forrás: baon.hu, klc.hu
|
 |
Kalocsán nyert a Kiskunfélegyháza I. |
|
2021.08.23. 19:13 |
Rangadót nyerve indította a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságot a Kiskunfélegyháza I., amely a nyitókörben augusztus 22-én Kalocsán szerezte meg a három pontot.
Az előző szezon ezüstérmese, a Kiskunfélegyháza I. nem számíthatott könnyű mérkőzésre a harmadik helyezett Kalocsai FC otthonában.
A találkozón mindössze egy találat született és azt a félegyházi csapat szerezte. A 27. percben Nagy Viktor ért el gólt, ami elégnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez.
Az utolsó percekben a Kiskunfélegyháza I. kapusát, Verebélyi Bencét kiállította a játékvezető, így a mérkőzést az együttes tíz emberrel fejezte be.
Kalocsai FC – Kiskunfélegyháza 0-1 (0-1)
Kalocsa, 250 néző, vezette: Stefánovits Gábor (Szabó Gábor, Csovcsics Róbert).
Kalocsa: Vatai – Rideg, Knap, Dostyicza (Tamás, 77.), Nagy M. (Romsics, 90.), Kiss D., Farkas (Rakiás, 53.), Kerekes (Matos, 66.), Szalánczi, Szabó V., Tóth L. Edző: Kohány Balázs.
Kiskunfélegyháza : Verebélyi – Ludasi, Horváth B., Magony (Erős, 70.), Valkai, Oroszi D. (Csurka, 89.), Nagy V. (Nagy D., 77.), Szabó D., Ábel (Palásti, 70.), Urbán, Nemesvári (Kulcsár, 63.). Edző: Némedi Norbert.
Gólszerző: Nagy Viktor 27. p.
Sárga lap: Dostyicza (50.), Kiss D. (55.), Szabó V. (75.), ill. Magony (50.), Ludasi (64.), Horváth B. (86.).
Piros lap: Verebélyi Bence 95. p. (Kiskunfélegyháza)
Kohány Balázs: – Igazi megyei mérkőzés volt. Az első félidőben nem volt meg az a tűz a csapatban, mint amit szerettem volna. A második játékrészben ritmust tudtunk váltani, de ekkor olyan ellenállásba ütköztünk, amit nem tudtunk leküzdeni. Gondolok itt a játékvezetésre. Ilyen kritikán aluli, rosszindulatú játékvezetéssel még nem találkoztam a pályafutásom során, és most vissza is fogtam magam. Sajnálom a csapatot, mert minimum az egy pontra rászolgáltunk volna.
Némedi Norbert: – Igazi első fordulós találkozó volt, ahol a külső körülmények nehezítették a mérkőzést. Voltak fordulópontok, amikor a magunk szempontjából talán könnyebben vettük a találkozót. Mindenképpen pozitívum, hogy kapott gól nélkül, hátul komolyabb lehetőség nélkül le tudtuk hozni a meccset. Igaz, a végjátékban ezért nagy árat is fizettünk, de a három pont megvan, és ez volt ma a legfontosabb. Gratulálok a csapatnak, a Kalocsának pedig sok sikert kívánok.
Forrás: felegyhazikozlony.eu., baon.hu
|
 |
Kilencgólos győzelemmel kezdett a címvédő |
|
2021.08.22. 09:26 |
Könnyed játékot és kiütéses hazai győzelmet hozott a Kiskunfélegyháza II. focicsapata és a Lakiteleki TE találkozója a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjának nyitófordulójában. A helyzeteit jól kihasználó Kiskunfélegyháza II. 4-0-s félidőt követően 9-0-s sikert aratott a Honvéd Sporttelepen.
A bajnoki címvédő Kiskunfélegyháza II. hazai győzelemre készült, amihez a nyáron meggyengült Lakiteleki TE csapatán át vezetett az út augusztus 21-én.
Az első szűk félóra gól nélkül zajlott, a vezetést a 28. percben Tóth István találatával szerezte meg a Félegyháza. (1-0)
A vezető gólt hamarosan újabbak követték. Néhány percen belül Makány Nándor, Szabovik György és Erős Gergő is bevette a lakiteleki kaput, így a szünetre megnyugtató 4-0-s hazai előny alakult ki.
A fordulást követően hazai fölénnyel telt el az első húsz perc. A gólhenger a 66. percben Polgár Szabolcs találatát követően indult be ismét. A hajrában Szabovik György és Sánta Dávid is betalált. Az utolsó gólokat a csereként pályára lépő rutinos Némedi Norbert jegyezte, aki beállította a 9-0-s végeredményt.
Értékelés:
Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):
– A felkészülés jól sikerült, amit terveztünk, elvégeztük. Az edzőmeccseinket magasabb osztálybeli csapatok ellen játszottuk és egészen jól helytálltunk. Tudtuk, hogy a Lakiteleki TE a nyáron meggyengült, örülünk a fölényes győzelemnek. Minden játékosom pályára lépett és a siker lendületet adhat a szezonkezdésben.
Kiskunfélegyháza II. – Lakiteleki TE 9-0 (4-0)
Kiskunfélegyháza, 80 néző.
Vezette: Péter-Szabó Ottó (Fülöp József, Komáromi Henrietta)
Kiskunfélegyháza II.: Magyar I. (Balla 73.) - Sánta, Keresztesi, Makány, Erős (Kurgyis B.64.), Szabovik (Némedi 73.), Huber D., Kadosa (Kurgyis K. 64.), Polgár Sz., Fricska, Tóth I.(Bakró-Nagy 58.) Edző: Lapsánszli Tamás.
Lakiteleki TE: Faragó - Harabula(Kovács M.58.), Dobos(Tamás 65.), Kasza, Csikós, Magyar P., Illés K., Illés B., Kovács L.(Kalócz 74.), Tamásy K., Tamásy R. Edző: Verebélyi Gábor.
Gólszerzők: Tóth István 28. p., Makány Nándor 32. p., Szabovik György 34. p., 72. p., Erős Gergő 39. p., Polgár Szabolcs 66. p., Sánta Dávid 76. p., Némedi Norbert 79. p., 83. p.
Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
A hétvégén elrajtol a megyei első osztály bajnokság |
|
2021.08.20. 10:04 |
Szombaton délután három, vasárnap délután pedig négy mérkőzéssel elrajtol a 2021/22-es megyei első osztályú bajnokság. Összeállításunkban megtalálhatják a hazai edzők előzetes nyilatkozatát, a forduló mérkőzése, a Kalocsa–Kiskunfélegyházi találkozó kapcsán a vendégek mestere is nyilatkozik, írja a baon.hu.
VASÁRNAP, 17.00
Kalocsai FC–Kiskunfélegyháza
Kalocsa, v: Stefánovits Gábor (Szabó Gábor, Bacsi Noel)
Kohány Balázs, a Kalocsa edzője: – Jelentős átalakuláson ment át a keretünk. Távozott a csapatunkból Nébl Martin, ő Nemesnádudvarra ment, Sümegi Balázs Majosra, Follárdt Zoltán és Nasz Balázs Szabadszállásra, Villám Balázs Dunaújvárosba, Lakatos Márton pedig Kecelre. Érkezett hozzánk Nagy Márk és Szalánczi Gergő Hartáról, Kiss Dominik Bonyhádról, Tamás Benjamin Paksról, Rakiás Milán és Kerekes Krisztián pedig Homokmégyről. A jelentős átalakulás ellenére is szeretnénk a bajnokságban az első ötben végezni. Mindjárt egy rangadó jutott nekünk az első fordulóban, hiszen a Kiskunfélegyházával játszunk. Mindenképpen jó lenne, ha az újjáalakult csapatunk egy jó eredménnyel kezdené a bajnokságot. Készülünk a találkozóra, az utóbbi hetekben voltak hiányzók kisebb sérülések, nyaralások miatt, de bízom abban, hogy a hétvégére mindenki hadra fogható lesz és akkor biztos vagyok abban, hogy egy jó mérkőzést fogunk játszani a Félegyháza ellen.
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza edzője: – Egyetlen egy távozó játékosunk van, még pedig Huszka Milán, aki Tiszaföldvárra igazolt át. Érkezett hozzánk kapus posztra Verebélyi Bence Lakitelekről, Ludasi Martin a Kecskeméti TE-től, csatár posztra Csurka Ádám Szabadszállásról, de ő játszott már Félegyházán. Több új igazolásunk nem volt.
A Kalocsa mindig egy jó csapat volt a megyei bajnokságban. Biztos vagyok benne, hogy most is így lesz. Minden ellenfelünket tisztelünk, de a céljaink komolyak. Nyilván nem egy mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa, de pozitív eredményért megyünk Kalocsára.
Mi minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, éppen ezért a bajnokság végén szeretnénk a dobogó legfelső fokán állni, hogy ha sikerül.
|
 |
Felkészülési mérkőzések |
|
2021.08.12. 19:18 |
A felkészülés jegyében újabb edzőmeccset játszott a megyei I.-es és megyei II.-es csapat augusztus 11.-én.
Jól szolgálta a Kiskunfélegyháza felkészülését a Szolnok megyei csapatokkal játszott edzőmeccsek.
A Martfű elleni döntetlen után győzelemmel zárt a megyei I.-es csapat a Tiszaföldvári VSE otthonában.
Tiszaföldvári VSE - Kiskunfélegyháza 1 - 2
Kiskunfélegyháza: Oroszi Tibor - Urbán Pál, Valkai Tamás, Horváth Balázs, Nemesvári Dániel, Magony László, Ábel Zsolt, Palásti Sándor, Ludasi Martin, Szabó Dávid, Oroszi Dániel.
Játszottak még: Verebélyi Bence - Csurka Ádám, Nagy Dániel, Kulcsár Gábor, Erős Gergő. Vezetőedző: Némedi Norbert.
Gólszerzők: Patócs Richárd ill. Szabó Dávid, Ludasi Martin.
Megyei II.-es csapat Lajosmizsén lépett pályára felkészülési mérkőzésen.
Lajosmizsei VLC - Kiskunfélegyháza II. 2 - 2 (0-0)
V.F.
|
 |
Felkészülési mérkőzés. |
|
2021.08.07. 20:35 |
Kiskunfélegyháza - Martfű 1:1(1-1)
A Martfű csapata soron következő idegenbeli edző/felkészülési mérkőzése igazi nehéz csatának ígérkezett. Nem véletlen hiszen Kiskunfélegyháza csapata összetételét tekintve akár a következő bajnoki cím várományosa is lehet a megyei I osztályban.
A martfűi csapat az első félidő kezdetén kicsit döcögősen kezdett. A Félegyháza csapata a kínálkozó lehetőséget kihasználva a először egy kapufával, majd néhány perc múlva egy góllal büntette a vendégeket. A gyorsan bekapott gól után Kardos Norbert vezényletével a Martfű fokozatosan magához tért és egy szép támadás végén ki is egyenlített. Ezt követően a félidő végéig a Martfű támadott többet és sajnos több kihagyott helyzet következett. Az első félidő végén 1:1-el fordultak a csapatok, bár az eredményjelzőn egy nagyobb előny is állhatott volna a Martfű javára.
A második félidőben a mérkőzés kiegyenlítetten folyt tovább, inkább a mezőnyben zajlottak nagyobb csaták és az ellenfélnek adódott több kapu előtti helyzete. A félidő végére a hazai csapat veszélyeztette a inkább a vendégek kapuját, és a 90. percben a győzelmet is megszerezhették volna, azonban a helyzet kimaradt.
A mérkőzés végeredménye 1:1 lett. A mérkőzés egészét tekintve reálisnak mondható és kiegyenlített játékot hozott az augusztus 21-én induló bajnoki szezon előtt. A Kiskunfélegyháza augusztus 22-én kezdi a szezont a Kalocsai FC otthonában.

Forrás: MLSE Martfű
|
 |
Lejátszotta első edzőmérkőzését a Kiskunfélegyháza I. labdarúgócsapata |
|
2021.08.01. 09:23 |
Július közepén kezdte meg felkészülését a 2021/22-es labdarúgószezonra a megyei I. osztályban szereplő Kiskunfélegyháza I. csapata. A Némedi Norbert által irányított gárda első edzőmérkőzését játszotta július 31-én, a Honvéd Sporttelepen.
A Kiskunfélegyházi I. ellenfele a KTE U19-es utánpótláscsapata volt.
A rekkenő hőség kicsit rányomta a bélyegét a játékra, de izgalmas összecsapás alakult ki. Mindkét együttes megnyerhette volna a találkozót, de a kínálkozó lehetőségekkel ezúttal a vendégek sáfárkodtak jobban.
A 2-1-es összecsapás után Némedi Norbertet, a Kiskunfélegyháza I. edzőjét kérdeztük.
- Hogyan zajlik a felkészülés?
- A felkészülés második hetén vagyunk túl. Hosszabb volt a pihenő, később kezdtük meg felkészülést, mert a 2020/21-es szezon az előzetesnél jóval tovább tartott. Fontosnak tartottuk a feltöltődést, ami remélem sikerült. Megyei szinten komoly felkészülést végzünk sok edzéssel és terheléssel.
- Történt-e játékos mozgás a keretben?
- Érkeztek új játékosok, akiket azt gondolom be tudunk illeszteni a csapatba. Ludasi Martin Kecskemétről, míg Csurka Ádám Szabadszállásról jött. Mellettük kapusposzton Verebélyi Bence érkezett Lakitelektről.
- Mi lesz a további program?
- Összesen még két edzőmérkőzésünk lesz, a tréningekre helyezzük a nagyobb hangsúlyt. Lényegében már tavaly óta építkezünk, így több játékelemet is begyakoroltunk. Augusztus 22-én, Kalocsán kezdjük a bajnokságot. Bizakodva várjuk a szezont és szeretnénk a tavaszi jó formánkat a bajnoki rajtra is továbbvinni.

Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Technikai jellegű változás városunk labdarúgásában |
|
2021.07.19. 11:17 |
A 2021/22 szezonban immár az FTSI versenyezteti a megye I. osztályban és a II. osztályban szereplő kiskunfélegyházi felnőtt labdarúgó csapatokat. A megyei I. osztályban szereplő Kiskunfélegyházi HTK neve Kiskunfélegyháza I. lesz, míg a megyei II. osztályú csapat a Kiskunfélegyháza II. nevet viseli a KHTK II. helyett.
A Kiskunfélegyházi HTK július 2-án tartotta idei rendes közgyűlését, ami a korábbi évek megszokottságától eltérően rendhagyóra sikerült, ugyanis a szokásos éves beszámolók és pénzügyi jelentések elfogadása mellett idén egy sokkal komolyabb napirendi pontja is volt az eseménynek.
A közgyűlés határozatának értelmében ezen a napon a KHTK megszűntette Labdarúgó Szakosztályának működését és egyben az MLSZ égisze alatt megszerzett indulási jogait átruházta Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. (FTSI) részére.
Az „egyesülés” elsődleges célja a helyi felnőtt és utánpótlás labdarúgás és az önkormányzat közötti együttműködés elmélyítése, szorosabb kötődés kialakítása. Mindkét fél jövőbeli tervei között szerepel a helyi utánpótlás labdarúgás színvonalának fenntartása, emelése, valamint a felnőtt csapatok folyamatos versenyeztetése, így biztosítva helyet az utánpótlásból kikerülő tehetségeknek.
Az együttműködés lehetővé teszi továbbá a Honvéd Sporttelep további rekonstrukcióját, átalakítását, mely tervek között olyan projektek is megtalálhatóak, amelyekből nemcsak a labdarúgók, hanem Kiskunfélegyháza polgárai is profitálhatnak.
A labdarúgó szakosztálynál kihangsúlyozzák, hogy a helyi labdarúgás csupán technikai jellegű változáson ment keresztül, a vezetőségében nem történtek személyi változások.
A 2021/22-es szezonban az immár Félegyházi Térségi Sportiskola Nonprofit Kft. által versenyeztetett felnőtt csapatok a bajnoki tabellákon a Kiskunfélegyháza I. (megyei I. osztály) és Kiskunfélegyháza II. (megyei II. osztály) neveket fogják használni.
Minden kedves szurkolót, sportbarátot szeretettel, változatlan körülmények között várnak a focimeccsekre.
Hajrá Félegyháza!
Közlemény: Busa Imre
Fotók: Gubu Zoltán
Forrás: felegyhazikozlony.eu.
|
 |
Elkészültek a 2021-2022-es megyei felnőtt bajnokságok csoportbeosztásai. |
|
2021.07.08. 18:10 |
Az MLSZ BKMI Versenybizottsága ma délutáni ülésén a beérkezett nevezések elbírálását követően elkészítette a Megyei I., II. és III. osztály csoportbeosztásait.
MEGYEI I.: 14 csapat
Akasztó FC
Bácsalmási PVSE
Félegyházi TSI
Harta SE
Jánoshalmi FC
Kalocsai FC
Kecel FC
Kecskeméti LC
Kiskőrösi LC
Faddikorr-Kiskunhalasi FC
Lajosmizsei VLC
Soltvadkerti TE
Szabadszállási SE
Tiszakécskei LC II.
MEGYEI II. ÉSZAK: 12 csapat
Csólyospálos FSE
Félegyházi TSI II.
Izsáki Sárfehér SE
Kerekegyházi SE
Kiskunmajsai FC
Kunszállás SE
Lakiteleki TE
Nyárlőrinci LSC
Pálmonostora SE
SC Hírös-Ép
Solti FC
Városföldi SE
A Megyei I., II. és III. osztály bajnokságai 2021. augusztus 21-22-én indulnak.
Forrás: bacs.mlsz.hu
|
 |
|