A hétvégén a 8. forduló mérkőzéseit vívják meg az első osztályú megyei labdarúgó-bajnokságban. |
|
2021.10.09. 07:36 |
A hétvégén a 8. forduló mérkőzéseit vívják meg az első osztályú megyei labdarúgó-bajnokságban.
SZOMBAT, 15.00
Kiskunfélegyháza–Lajosmizsei VLC
Kiskunfélegyháza, vezeti: Kiss László (Berger Tibor, Bán Kristóf).
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza edzője: – Egy kifejezetten jól szereplő csapat érkezik hozzánk szombaton. Nehéz mérkőzésre számítok a Lajosmizse ellen, de egyik meccsünk sem volt könnyű eddig ebben a szezonban. Több egyforma képességű csapat van, és történtek már meglepetések is. Hazai pályán mindenféleképpen szeretnénk a szurkolóink előtt a két héttel korábbi mérkőzésünket feledtetni, mert akkor nem sikerült a Jánoshalma ellen győztesként elhagyni a pályát. Most a három pont reményében szállunk harcba a Lajosmizse ellen. Viszonylag sok sérültünk van, de ettől függetlenül így is erősnek gondolom a csapatunkat. Számunkra a győzelem az elfogadható eredmény.
Forrás: baon.hu
|
 |
A Kiskunfélegyháza elvitte a három pontot Akasztóról |
|
2021.10.03. 20:52 |
A megyei első osztályú bajnokság 7. fordulójában az Akasztó FC a Kiskunfélegyházát fogadta. Mindkét csapat szeretett volna javítani az elmúlt heti teljesítményén, azonban a mérkőzés végén a vendégek örülhettek.
A találkozó 10. percében a hazaiak előtt adódott az első lehetőség, azonban Németh Tamás közelről nem tudott a kapuba találni. Oroszi a vendégek portása lábbal nagyot védett. A 25. percben jutottak el a vendégek az első nagy helyzetükig, amikor is Ábel passza után az előre keveredő Valkai lövését védte a kijövő Németh Zsolt. A 38. percben jutottak előnyhöz a vendégek. Egy előreívelés után Erős Gergő iramodott meg a jobb oldalon, majd a tizenhatoson belülre érve a kijövő Németh mellett elperdítette a lasztit a bal alsóba 0-1. Négy percre rá egyenlíthettek volna az akasztóiak. Palla Lajos játszott össze Szabó I. Szabolccsal, akitől egy remek passz után visszakapta a labdát. Palla jobb alsóba tartó lövésébe ujjheggyel bele tudott még érni Oroszi Tibor.
A szünetre így maradt az egygólos vendégelőny.
A 65. percben Juhász Tamás passza után Bajusz Patrik remekül szolgálta ki Pallát, aki közelről óriási ziccerben a kijövő Orosziba lőtte a labdát. Nagy helyzet volt, de az egyenlítés elmaradt. A 72. percben Szabó Zsolt cselezgetett az alapvonalnál, majd tiszta helyzetbe hozta magát, azonban Oroszi újra résen volt. Ahogyan lenni szokott a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat. A 77. percben Erős Gergő lapos passza után a középen érkező Oroszi Dániel közelről szerzett gólt 0-2.
Az Akasztó kihagyott nagy ziccereit megbüntette a Kiskunfélegyháza, akik taktikus játékkal vitték el a három pontot Akasztóról.
Akasztó FC – Kiskunfélegyháza 0-2 (0-1)
Akasztó FC: Németh Zs.- Csoba, Dobosi, Kapus (Szabó II. Szabolcs 87.), Szabó I. Szabolcs (Bánszki 61.), Szabó Zs., Bajusz (Geiger 81.), Németh T. (Bányai 61.), Vincze D. (Juhász T.46.), Palla, Márki. Vezetőedző: Szrenkó István
Kiskunfélegyháza: Oroszi T.- Magony, Valkai, Ábel, Palásti (Oroszi D.72.), Urbán, Kulcsár, Nemesvári, Nagy V., Nagy D. (Tóth I.82.), Erős (Verebélyi 91.). Másodezdő: Tóth István
Szrenkó István, vezetőedző – Akasztó FC:
– Úgy érzem, hogy nem vallottunk szégyent a Kiskunfélegyháza ellen. Egyik csapat sem tudott felülkerekedni a másikon. A Kiskunfélegyháza berúgta a helyzeteit. Nekünk ott volt négy nagy is. de amíg gólt nem tudunk szerezni addig nem fogunk tudni mérkőzést nyerni. Természetesen 0-1 után kinyíltunk, volt lehetősége a Félegyházának. Egy szabadrúgást és egy helyzetet kellett megfognia Németh Zsoltinak. Nekünk ott volt öt helyzetünk is abból három százas ziccer volt. Nem rúgtuk be, így sajnos elment a mérkőzés. Jövő héten, Kecelen nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Ebből a három vereségből ki kell valahogyan jönnünk. Én nagyon bízom a csapatban. Kecelen mindenképpen be kell húznunk a három pontot.
Tóth István másodedző – Kiskunfélegyháza:
– Nagyon nehéz mérkőzésre készültünk. Kevesen vagyunk, sok a sérültünk, száz sebből is vérzünk. A vezetőedzőnk eltiltott volt. A fiúk úgy gondolom kihozták a mérkőzésből a maximumot. Ezért jöttünk igazából, hogy helyre tegyük magunkat a múltheti fiaskó után. Maximálisan elégedett vagyok mindenki teljesítményével. Gratulálok a srácoknak.

Forrás: vira.hu
|
 |
Hatpontos mérkőzést nyertek meg |
|
2021.10.02. 18:14 |
Valódi megyei rangadóra készültek október 2-án a Honvéd Sporttelepen. Az első helyezett Kiskunfélegyháza II. labdarúgócsapata a második helyen álló Nyárlőrinci LSC-t fogadta a megyei II. osztály északi csoportjában. A mérkőzésen csak egy gól született, de azt a félegyházi együttes szerezte, így itthon tartotta a három pontot.
Éllovasként nem várt könnyű feladat a Kiskunfélegyháza II. focicsapatára. A tabella második helyén álló Nyárlőrinci LSC próbált meglepetést okozni Kiskunfélegyházán.
A lelkes vendégcsapatot ugyancsak lelkes és szépszámú vendégszurkoló kísérte el. A hangulat és az időjárás ideális volt egy jó összecsapáshoz.
Nem is kellett sokat várni az első gólra, amit a 10. percben a Félegyháza II. 19 éves játékosa, Makány Nándor szerzett meg. (1-0)
A hazai gólt követően több helyzet is adódott mindkét oldalon. A hazai kapuban Magyar Imre szép védéseket bemutatva őrizte meg hálóját a góltól.
A második félidőben az elsőhöz hasonló kiegyenlített játék folyt a pályán. Egyik csapat sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. A nyárlőrinciek elsősorban szabadrúgásokból jutottak el gólveszélyig, míg a Félegyháza gyors akciókat vezetve teremtett veszélyt.
A második félidőben a legnagyobb helyzetek hazai oldalon adódtak, de lesgólon kívül több szabályos találat már nem esett, így maradt az egygólos eredmény.
A Kiskunfélegyháza II. újabb fontos sikert elérve szilárdította meg vezető helyét a bajnokságban.
Kiskunfélegyháza II. – Nyárlőrinci LSC 1-0 (1-0)
Kiskunfélegyháza, 80 néző, vezette: Minda Róbert (Suba Zoltán, Tasnádi Dávid)
Kiskunfélegyháza II: Magyar – Horváth B., Sánta, Keresztesi (Kurgyis B. 80.), Makány, Szabovik (Némedi 92.), Cseh D. (Erős 68.), Polgár Sz., Fricska, Tóth I. (Szabó T. 86.), Kadosa. Edző: Lapsánszki Tamás
Nyárlőrinc: Balla – Palatinus (Medveczki 90.), Sajtos, Nyúl, Kovács M., Németh, Farkas, Faragó (Bognár 82.), Szatrek, Orosz, Bali. Edző: Torbavecz Tamás
Gólszerző: Makány Nándor 10. p.
Értékelés:
Némedi Norbert (játékos, Kiskunfélegyháza II.):
- Nehéz találkozóra számítottunk, a Nyárlőrinc nem véletlenül van a második helyen. Hullámzó volt a játék képe, akadt olyan periódus, amikor mi voltunk fölényben, de a vendégeknek is voltak jó perceik. Összességében nagyobb lehetőségekből több adódott előttünk. Lehetett volna simább is a vége, de elégedettek lehetünk és megérdemelten nyertünk.

Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
A hétvégén a feléhez érkezik a megyei első osztályú bajnokság őszi idénye |
|
2021.10.02. 08:33 |
A hétvégén a feléhez érkezik a megyei első osztályú bajnokság őszi idénye, ugyanis a csapatok 13 körös idényben a 7. forduló mérkőzéseit vívják meg.
Vasárnap, 15.00
Akasztó FC–Kiskunfélegyháza
Akasztó, vezeti: Hagymási Attila (Markó László, Tóth István)
Judák László, az Akasztó technikai vezetője: – Sajnos nem úgy alakult az utolsó két mérkőzésünk, ahogy szerettük volna, mindkét alkalommal alul maradtunk egy góllal. Nagy problémánk van a helyzetkihasználással. Az edzéseken így erre fektettük a legnagyobb hangsúlyt, mert ilyen százalékkal nem lehet kihagyni a helyzeteket. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk a Félegyháza ellen, de az elfogadható eredmény a győzelem. Az első négy meccsünk jól sikerült, és szeretnénk elfeledtetni az utolsó kettőt. Itt a lehetőség a fiúknak a javításra. Egész héten tehát azon dolgozunk, hogy rendbe tegyük a csapatot és hazai pályán több gólt rágjunk, mint az ellenfél.
Forrás: baon.hu
|
 |
Kiütéses siker Izsákon |
|
2021.09.27. 09:37 |
Papírforma győzelmet aratott a még pont nélkül álló Izsáki SSE otthonában a Kiskunfélegyháza II. focicsapata a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjának 6. körében.
A hazai csapat több súlyos vereségbe beleszaladt a most futó idény során és ezúttal sem úszta meg öt gól alatt.
Jól kezdett a Kiskunfélegyháza II. és már az első bő negyedórában két gólt ért el Polgár Szabolcs révén. (0-2)
A vezetés után lendületben maradt a Félegyháza, az első félidő 34. percében Szabó Tamás növelte háromra a különbséget. (0-3)
A második félidő félegyházi kiállítással és hazai góllal kezdődött, de nem forgott veszélyben a győzelem. (1-3)
Kurgyis Bence 4-1-re alakította az állást, majd pedig a hajrában Magyar Imre is gólt szerzett, beállítván az 5-1-es végeredményt.
Jól kezdte a bajnokságot a Kiskunfélegyháza II., az első hat mérkőzéséből ötször is nyerni tudott.
Izsáki SSE – Kiskunfélegyháza II. 1-5 (0-3)
Izsák, 70 néző, v.: Rácz Béla (Csovcsics Róbert, Szabó Erik).
Izsák: Nagy T. (Damásdi, 78.) – Panyik, Szűcs (Jáger, 46.), Kovács Z., Tóth J., Tapodi, Ungor L., File, Páli, Mátyás, Vízteleki (Szeibert, 46.). Edző: Ungor Pál.
Kiskunfélegyháza II.: Balla – Horváth B., Szabó T., Keresztesi, Makány (Magyar, 70.), Huber, Kurgyis B., (Szabovik, 60.), Cseh D., Polgár Sz., Fricska, Kadosa. Edző: Lapsánszki Tamás.
Gólszerzők: Tapodi Zoltán 49. p. ill. Polgár Szabolcs 5. p., 17. p., Szabó Tamás 34. p., Kurgyis Bence 57. p., Magyar Imre 84. p.
Piros lapok: Ungor László 66. p. ill. Huber Dániel 48. p.

Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Három ponttal tért haza a Jánoshalma Félegyházáról |
|
2021.09.25. 21:14 |
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság hatodik fordulójában a Kiskunfélegyháza és a Jánoshalma találkozott egymással szombaton. A találkozó előtt a kiskunfélegyháziak vezették a tabellát, a mérkőzés után azonban változott a helyzet.
Attól függetlenül, hogy a két csapat jól ismeri egymást óvatosan kezdtek. Az első igazi nagy helyzet a hazaiak előtt adódott. Egy jobb oldali beadás után, Nagy Viktor senkitől sem zavartatva két méterről fölé fejelt. A 29. percben Ludasi a tizenhatoson belül fellökte Popovicot, amiért tizenegyes járt. A büntetőt maga a sértett végezte el, a jobb sarokra tartó labdájába Oroszi ugyan beleért, de hárítani nem tudta 0–1. Öt perccel később Cvetkocic még a saját térfelén észrevette, hogy Oroszi kin ál a kapuból, és több mint ötven méterről kapura küldte a labdát. A félegygázi kapus a léc alól tornázta ki. A 37. percben Ábel bal oldalról, mintegy harminc méterre a jánoshalmi kaputól, szabadrúgást végzett el. Az átlőtt labdába Cvetkovic olyan szerencsétlenül ért bele, amihez végül Nagy Viktor is hozzáért, a labda a kapuba vágódott. 1–1. A második játékrész vendég góllal kezdődött.
Szabó Szilárd szinte ugyan arról a helyről, mint Ábel, rúghatott szabadrúgást. Lövése a sorfal fölött jutott a hálóba 1 –2.
A találkozó hátralévő időszakában a kapusoknak nem kellett nagyon védeniük, mert kevés lövés ment kapura. Az utolsó tíz percben nagy nyomást gyakorolt a Kiskunfélegyháza a Jánoshalmára, de a vendégeknek sikerült kivédekezni a támadásokat. A 87. percben Popovicot megrúgták a saját térfelének közepén, a játékos nem akart felállni, ezért sárga lapot kapott. Később lement az oldalvonalon túlra, de a játékvezető hosszú percekig nem engedte, hogy visszatérjen a pályára. A 92. percben az egyik félegyházi játékost a tizenhatoson belül buktatták, de a játékvezető a büntető területen kívülre hozatta a labdát. A találkozó után Némedi Norbert a hazaiak edzője ezt reklamálta, ezért a játékvezető felmutatta neki a piros lapot.
Némedi Norbert: – Nehéz nyilatkozni egy ilyen meccs után, mert szerintem érzelmileg kicsit túlfűtött volt a találkozó. Azt gondolom, hogy két rögzített szituációt nagyon rosszul reagáltunk le. Az, hogy tizenegyet vétettünk-e nem tudom. Ötször befújják, ötször pedig nem. A játékvezető minden esetre megadta, de olyat, hogy nekünk az utolsó percben nem adja meg a tizenhatoson belüli szabálytalanságot, amiért tizenegyes járt volna és kihozza a tizenhatoson kívülre, az nagyon ritka. Úgy gondolom, hogy egy pont benne volt a találkozóba, de ezt a játékvezető szombaton elvette tőlünk.
Sarok Attila a jánoshalmiak technikai vezetője: Nagy csatát vívtunk a Félegyházával, tudtuk, hogy ez fog ránk várni. Több alapjátékosunk, különböző okok miatt nem volt itt a mérkőzésen, Florin Nenad is beteg, ezzel a győzelemmel kívánunk neki gyógyulást. Gratulálok a fiúknak, teljesen betartották a taktikai utasításokat, amit kértünk tőlük, és fegyelmezetten játszottak. Volt egy periódus, amikor kicsit elkezdtünk kapkodni, ránk jött az ellenfél, de kibírtuk bekkelni a támadásaikat. Beálltunk védekezni, mert láttuk, hogy nem tudunk előre menni. A három pontért jöttünk, amit sikerült megszerezni.
Kiskunfélegyháza–Jánoshalmi FC 1–2 (1–1)
Kiskunfélegyháza, 110 néző, vezette: Stefánovits Gábor István (Topálszki Szabin, Bacsi Noel, Levente)
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Nagy V., Ábel, Palásti (Nagy D. 76.), Urbán, Kulcsár, Nemesvári, Csurka (Erős 53.). Edző: Némedi Norbert
Jánoshalma: Halász – Safranj, Cvetkovic, Tusori (Hajdú 75.), Popovic, Stojanovic M., Sőreg (Fenyvesi 94.), Szabó Sz., Kujundzic, Ivanisevic, Nagy D. (Busa 46.). Edző: Florin Nenad
Gól: Nagy V. 37., ill. Popovic (11-esből 30)., Szabó 48.
Sárga lap: Ábel 30., Erős 66., Magony 84., Nemesvári 85. ill. Safranj 45., Popovic 87., Kujundzic 91.

Forrás: baon.hu
|
 |
Átrendezné a dobogót a JFC |
|
2021.09.25. 08:58 |
A hétvégén a 6. forduló mérkőzéseit vívják meg a megyei első osztályú bajnokságban.
SZOMBAT, 16.00
Kiskunfélegyháza–Jánoshalmi FC
Kiskunfélegyháza, vezeti: Stefánovits Gábor (Topálszki Szabin, Bacsi Noel).
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza edzője: – Nagyon szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, a Jánoshalma elleni párharcunkból mindig sikeresen tudtunk kijönni eddig. Nagyon készülünk a hétvégi mérkőzésre. Egy jó összecsapásra számítunk a felkészült vendégcsapat ellen, mindent elkövetünk, meglátjuk, hogy mire lesz elég.
Sarok Attila, a JFC technikai vezetője: – Kevés mérkőzést játszottunk eddig. A Lajosmizsét az utolsó pillanatban győztük le a múlt héten. Remélem, túl vagyunk a hullámvölgyön. Egész héten a Félegyházára készültünk, én mindig optimista vagyok, most is a három pontért utazunk Félegyházára. Bízom abban, hogy a mester, Florin Nenad és a saját fanatizmusom átragad a játékosokra és győzelemre tudjuk őket ösztönözni. Nagyon jó csapathoz utazunk, mindig jó meccset szoktunk játszani velük, erős keretük van. Célunk a három pont megszerzése.

Forrás: baon.hu
|
 |
Hazai pályán nyert a Kiskunfélegyháza II. |
|
2021.09.19. 20:15 |
A kerekegyházi botlást követően ezúttal hazai pályán folytatta bajnoki szereplését a Kiskunfélegyháza II. labdarúgócsapata. A megyei II. osztály északi csoportjának 5. fordulójában a Solti FC látogatott Kiskunfélegyházára.
A Kiskunfélegyháza II. három győzelem mellett csupán csak egyszer kapott ki a szezonban, így a tabella második helyéről várta a találkozót. A vendégek hat ponttal a 4. pozíciót foglalták el.
Hazai oldalon már a 11. percben megszületett a vezetés Magony László révén, de a gólt nem követték újabbak, sőt a soltiak Tóth Márk találatával a 33. percben kiegyenlítettek. (1-1)
A félidei döntetlent követően támadásban maradt a Félegyháza és a második félidő első 10 percében két gólt is elért. Előbb Polgár Szabolcs, majd pedig Erős Gergő vette be a solti kaput. (3-1)
A kétgólos előny nem tartott sokáig, a 61. percben ismét felzárkózott a Solt. (3-2)
Az utolsó félórának 3-2-es állással futottak neki a csapatok és mindkét fél előtt adódott gólszerzési lehetőség, de vagy a kapusok, vagy a kapufa mentett.
Több gól már nem született, ha nehezen is, de megnyerte az összecsapást a Kiskunfélegyháza II.
Kiskunfélegyháza II. – Solti FC 3-2 (2-1)
Kiskunfélegyháza, 140 néző, vezette: Fekete Zoltán (Varga Levente, Tóth Gergely)
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Sánta, Keresztesi, Makány, Erős (Némedi 82.), Huber, Cseh D., Polgár Sz. (Szabó T. 92.), Fricska (Kurgyis K. 63.), Tóth I., Magony (Kurgyis B. 84.). Edző: Lapsánszki Tamás
Solt: Pergel – Kis Cs., Puskás, Tóth M., Nitsch, Pribék, Knodel (Bajusz 58.), Hajdú (Korsós 86.), Mazán, Biro (Szement 58.), Cislo. Edző: Vaskó József.
Gól: Magony 11., Polgár Sz. 53., Erős 56., ill. Tóth M. 33., Szement 61.
Mestermérleg:
Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):
- Az első félidőben már eldönthettünk volna a meccset, de összehoztunk egy gólt, illetve 4-5 ziccert kihagytunk. Mondtam a srácoknak, hogy a második félidőben is lesz lehetőségünk, amikkel éltünk is. Gólokat szereztünk, de még többet is rúghattunk volna. Örülünk a sikernek és továbbra is tartjuk a hazai veretlenségi sorozatunkat.

Forrás: felegyhazikozlony.eu
|
 |
Egyenlő erők küzdelméből kiütéses félegyházi győzelem lett |
|
2021.09.18. 19:33 |
A négy forduló, viszont csak két lejátszott mérkőzés után a tabellán négy ponttal a hetedik helyen álló Tiszakécskei LC a négy mérkőzésből nyolc ponttal a harmadik Kiskunfélegyházát fogadta a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában. A szomszédvári derbin, amely teljesen kiegyenlítetten indult, végül fölényes győzelmet aratott a Félegyháza, írja a baon.hu.
Nagy lendülettel estek egymásnak a csapatok, megalkuvás nélküli, dinamikus küzdelem folyt a pályán. A 10. percben Nagy Viktor indította egy remek ütemű labdával Oroszi Dánielt, ő átvette, majd jobbról, tizennégy méterről a hosszú sarok mellé lőtt. Ezt követően közel negyedóra telt el, amikor Lovas indította a bal oldalon Gréczit, aki nagy vágta végén balról betört a 16-oson belülre, elgurította a kapus mellett a labdát, Urbán azonban kivágta, mielőtt a játékszer a hálóba gurult volna. Két percre rá Kulcsár passzolt középről a bal oldalra Erősnek, Erős cselezett, visszafordult, majd éles szögből, jobbal nem sokkal a rövid fölső sarok fölé durrantott.
Három perc múlva, egy félegyházi akció során, egy vendéglövést követően a kipattanó labdát Erős leheletfinom mozdulattal emelte be a védők vonala mögé, Csurka rajtolt rá és tíz méterről, a kilépő kapus alatt a hálóba gurított, 0–1.A 35. percben újra a vendégek építgettek egy akciót, amelynek a keretében jó passzok sorozatát követően a labda előbb átkerült a jobb oldalról a bal oldalra, majd onnan vissza, végül a 16–os előteréből Oroszi Dániel adott le egy kemény lövést, Baráth el is vetődött a labdára, az azonban egy védőjátékoson megpattant, és így védhetetlenné válva a kapu bal oldalában kötött ki, 0–2. Három percre rá Csurka indította Oroszi Dánielt, ő jó helyzetből, jobbról lőtt, labdája a kapusról kipattant, visszakerült Oroszihoz, aki két húzás után a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 0–3. Érdekesség, hogy a játék képe a kiegyenlítettségét tekintve mit sem változott az első húsz perchez képest, mégis szinte pillanatok alatt háromgólos vezetésre tett szert a kapu előtt mintaszerűen határozott Félegyháza. A lefújás előtt Tóth Kristóf harcolt meg egy labdáért és adott be ziccert érően, a védők azonban menteni tudtak.
A második játékrész első perceiben a vendégek kísérleteztek, de csak öt percig, akkor a kísérlet máris sikeresnek bizonyult. Oroszi tette ki balra Kulcsár elé a labdát, aki tizenöt méterről a hosszú sarokba lőtt, 0–4. Egy percre rá Tóth Kristóf tört be a jobb oldalon, beadása Benkóhoz suhant, az ő kísérletét azonban Oroszi Tibor szögletre mentette. Egy percre rá Oroszi Dániel vágott ki egy nagy vágtát a félpályáról indulva, középre adását követően Nagy Viktor pörgetett kapura, Baráth menteni tudott. Veszélyesek voltak a vendégkontrák, a hazai gárda ugyanakkor ugyanolyan elánnal küzdött, mintha 0–0 lett volna az állás. A 61. percben ismét Tóth Kristóf adott remek labdát Benkónak, aki rávezethette a kapusra a jobb oldalról, de fölé lőtt. Két perc múlva egy fejpárbaj után Erős szedte össze a pettyest és indult meg elsöprő lendülettel Baráth kapuja irányába, Lovas Zsombor buktatta, a játékvezető azonnal a piros lapot mutatta fel a kécskei játékosnak. A 70. percben Nemesvári óriási sprintet vágott ki a bal oldalon – gyorsasága még úgy is meghökkentőnek tűnt, hogy csak néhány perce állt be –, kapura is emelte a labdát, de egy védő ki tudta vágni. Kisvártatva Erős indult e a jobb oldaról befelé, majd amikor már a kapuval szemben álltt, nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba, 0–5.
Bár egyre nagyobb zakó nézett ki a kécskei csapatnak, a közönség csöndes maradt és türelmes is, egyetlen zokszót nem hallhattak a hazai játékosok, egyébként joggal, hiszen küzdöttek becsülettel.
Ráadásul két tizenhat és két tizenhét éves fiatal is igyekezett felvenni a tempót a tapasztalt megye egyes ellenfelekkel. Meg is hálálták a hazaiak a türelmet, a mellettük való kitartástt, a 77. percben Káli ívelt előre tökéletes ütemérzékkel, a kilépő Benkó vette át a labdát és helyezett Oroszi Tibor alatt a kapuba, 1–5. Kisvártatva még egy fővel megfogyatkozott a Kécske. István vágott ki egy nagy szólót a vendégtérfélen, és miután elmaradt a véleménye szerint neki járó szabadrúgás, olyan vehemensen reklamált, hogy a játékvezető azonnal kiállította. Innentől már valóban edzőmeccs jellege volt a mérkőzésnek, közben eltűnődhetett a néző azon az érdekességen, hogy egy tulajdonképpen mindvégig sportszerű meccsen ketten is előbb mentek zuhanyozni. A gólok sorát Erős zárta, egy előre vágott labdát követően durrantott a bal fölső sarokba, beállítva ezzel az 1–6-os végeredményt.
Bagi Gábor: – Aki látta a mérkőzést, az meglepődött, hogy 0–3 volt az állás az első félidő után, ugyanis az első játékrészben egyenlő erők küzdelme folyt. A vendégek háromszor eljutottak a kapunkig, abból pedig rúgtak három gólt. A helyzetkihasználásuk maximális volt.Aki ismer minket, az tudja, hogy mi soha nem adjuk fel a támadó focit, ma sem adtuk fel, még akkor sem, amikor már kettős emberhátrányba kerültünk.
A Félegyháza taktikusan kihasználta lehetőségeit, és elképesztő százalékkal értékesítette a helyzeteit. Nekem ugyanakkor van egy komoly hiányérzetem. Egyetlen csapatnak sem jó az, hogy hol játszik, hol nem, márpedig mi az elmúlt hetekben meglehetősen rapszodikusan tudtunk csak pályára lépni, és ennek láthattuk most véleménye szerint a következményét. Nem tudtunk belerázódni egy szükséges ütembe, pedig ígéretesen indultunk. Abban reménykedem, hogy ha most újra egymás után játsszuk a meccseket, akkor visszakerülünk egy rendes kerékvágásba, de nehéz lesz. Sajnálom ezt a mai fiaskót, szégyellem magam, a játékosaim is sajnálják, hiszen mi a foci szeretetéért vagyunk itt, de a mai napon nekünk semmi nem jött össze, az ellenfélnek pedig minden, ez kell ahhoz, hogy ekkora különbség alakuljon ki egy ilyen mérkőzésen.
Némedi Norbert: – A helyzetkihasználásunk ma lényegesen jobb volt, mint az előző két találkozón, és ennek köszönhető, hogy ilyen sok gólt tudtunk szerezni. A végeredménytől függetlenül látszott, hogy a hazai csapatban is van potenciál, nekik is voltak lehetőségeik. Az egész mérkőzés nyílt volt, mindkét csapat támadó szellemben játszott az elejétől a végéig. Ma jobbak voltunk, a Kécskének sok sikert kívánok.
Tiszakécskei LC II.–Kiskunfélegyháza 1–6 (0–3)
Tiszakécske, 150 néző, vezette: Németh Keve (Gyikó Tamás, Kányási István)
Tiszakécskei LC II.:– Baráth – Benkó, Lovas A., Káli, István, Gréczi (Szólát 60.), Tóth-Molnár (Steklács 46.), Tóth K-., Hoffmann (Klemenc 72.), Lovas Zs., Szabó Á. (Dóka D. 46.). Edző: Bagi Gábor.
Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Oroszi D. (Nemesvári 60.), Nagy V. (Palásti 60.), Ábel (Horváth B. 72.), Urbán, Kulcsár, Csurka (Nagy D. 68.), Erős. Edző: Némedi Norbert.
Gól: Benkó a 77., illetve Csurka a 28., Oroszi D. a 35., 38.,Kulcsár 50., Erős 70., 86.percben. |
 |
A hétvégén az 5. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban. |
|
2021.09.18. 07:46 |
A hétvégén az 5. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban.
Szombat, 13.00
Tiszakécskei LC II–Kiskunfélegyháza
Tiszakécske, vezeti: Németh Keve (Gyikó Tamás, Kányási István)
Bagi Gábor, a Tiszakécske II. edzője: – A Kiskunfélegyháza elleni mérkőzésünk időpontját előrehozták, mivel 18 órakor az NB. II-es csapat játszik Magyar Kupa-mérkőzést az Újpest csapatával. Bízunk benne, hogy a kisebb sérülések nem fognak gondot okozni. A Kiskunfélegyháza elleni mérkőzés a szomszéd városok rangadója. A vendégünknek az a célja, hogy a bajnoki címet megszerezze, nekünk meg az, hogy minden csapatnak, akivel játszunk, megnehezítsük a dolgát, és hazai pályán pontot, pontokat szerezzünk. Mi továbbra is támadó focit játszunk, éppen ezért meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést is. Tisztában vagyunk a Félegyháza erejével és képességével, de nem adjuk könnyen magunkat.
Forrás: baon.hu
|
 |
|