Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

A Félegyháza nyerte a Kőrös elleni rangadót

  2021.11.13. 19:29
A második helyen álló Kiskunfélegyháza fogadta az éllovas Kiskőröst a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság őszi zárófordulójában. A mérkőzés az elvárásoknak megfelelően nagy csatát, és hazai győzelmet hozott.

A várakozásoknak megfelelően nagy lendülettel és nagy koncentrációval kezdtek a felek. A 7. percben Oroszi Dániel tette elegánsan, sarokkal Szabó Dávid elé a labdát, aki ballal kemény lövést adott le a bal alsó sarok irányába, Paunovic védett. Öt percre rá Magony centerezett be a jobb oldalról, a berobbanó Nagy Viktor nyolc méterről bombázott a kapu bal oldalába, 1–0. A 17. percben a hazai hátsó sor egy előrevágott labdájába ketten is belestukkoltak, persze nem vaktában, hanem előre terelgetve a labdát, a második fejes után Oroszi Dániel csapott le a labdára, és rövid vágta után jobbról, tizenöt méterről biztosan lőtt a hosszú sarokba, 2–0.

A 20. percben Pintyi ívelt előre szabadrúgásból, a lefelé hulló labdát Oroszi Tibor kiöklözte, egy érintés után a játékszer Nagy Attila elé került, aki habozás nélkül, laposan a kapuba lőtt, 2–1.

Három percre rá Tóth Ákos tört előre a jobb oldalon, beadását követően Nagy Attila megcsinált egy cselt, fordult egyet, és erős lövést adott le a hosszú sarok irányába, Oroszi Tibor védett. A 28. percben Salami ívelt balról egy keresztlabdát a kiugró Szedmák elé, ő jobbról, éles szögből a rövid sarok mellé durrantott. A 34. percben egy hazai jobb oldali beadást követően Szabó Dávid ugrott fel ellentmondást nem tűrő lendülettel, fejesét követően a labda a keresztlécen csattant. A 42. percben újra kétszer stukkoltak a hazaiak, ezúttal is hasznosan, majd egy passz után Oroszi Dániel adott le egy nagy lövést, a bal alsó sarokba tartó labdát Paunovic mentette. Kisvártatva balról jött a következő beadás, Szabó Dávid lőtt nagy helyzetben középről a felső léc fölé. A 44. percben Szabó Dávid vágott ki egy nagy szólót, a végén jobbal a hosszú sarokra tekerte a labdát, Paunovic szögletre mentett. A sarokrúgást Ábel ívelte be, és a berobbanó Oroszi Dániel öt méterről a léc alá fejelt, 3–1, így kétgólos hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok

Az 52. percben egy Pintyi szögletet követően Salami robbant be a kapu elé remek ütemben, de fölé fejelt.

Hat percre rá Oroszi Dániel lépett kii a jobb oldalon, éles szögből tüzelt, Paunovicnak vetődnie kellett, de így is fogta a labdát. A 65. percben Amin indította a leshatárról kilépő Dunait, aki levette a labdát, majd higgadtan a hosszú sarokba lőtt, 3–2. Igyekezett fokozni a nyomást a Kiskőrös, de a hazai kontrákban ugyanúgy benne volt a veszély, mint a vendég dominanciában. A 77. percben Salami sarokkal esernyőzte saját maga elé a labdát, és a lehulló játékszert kapásból küldte mellé. Ahogy közeledett a mérkőzés vége, úgy igyekezett tovább fokozni a nyomást a Kiskőrös, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni a kék-fehérek, így a Kiskunfélegyháza otthon tartotta a három pontot. A második félidőt megérdemelten nyerte meg egy góllal a Kiskőrös, az első félidőt megérdemelten nyerte meg két góllal a Kiskunfélegyháza, így összességében megérdemelt hazai siker született.

Némedi Norbert: – Meglehetősen különleges helyzet, hogy éppen az utolsó fordulóban játszik a második az elsővel. A két jól felkészült csapat nagyon jó iramú találkozót vívott egymással. A Kiskőrös nem véletlenül áll az első helyen, és ehhez ezúton szeretnék is nekik gratulálni, hiszen mivel a tabellán a több győzelem számít, így az első helyen fognak fordulni, és ez nem véletlen, hiszen a játékukkal a mai napon is bizonyították, hogy egy nagyon jó, egységes, küzdős csapat. A mai mérkőzésen nagyobb lehetőségek talán előttünk adódtak, ha ezekkel jobb százalékban tudtunk volna élni, akkor egy kicsivel hamarabb is lezárhattuk volna a találkozót. Mivel azonban a helyzeteink kimaradtak, az utolsó negyedóra meglehetősen nehézre sikerült. Óriási pozitívum, hogy itthon tartottuk a három pontot, teljesen nyílt tavaszi szezon elé nézünk.

Füleki Antal: – Az első félidőben sokkal többet tett a győzelemért a Kiskunfélegyháza, mint mi. A második játékrészben kétgólos hátrányban már jobban kénytelenek voltunk kinyílni. A hazaiak támadásvezetése ma minőségibb volt, ennek köszönhetően meg is tudták nyerni a mérkőzést. Gratulálok nekik, ma egy kicsivel jobbak voltak nálunk ezen a rangadóhoz méltó módon végig nagy küzdelmet hozó mérkőzésen. A körülményekre ugyanakkor szeretnék egy mondat erejéig kitérni. Nem erre fogom a vereséget, hiszen a Félegyháza is ugyanezen a pályán játszott, de véleményem szerint kritikán alul a pálya talajának a minősége, szinte riasztó az egész pályának a feelingje, én nem engedném, hogy itt megyei első osztályú bajnokit játsszanak.

Kiskunfélegyháza–Kiskőrösi LC 3–2 (3–1)

Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum.

Vezette: Fehérvári Patrik

Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Oroszi D. (Csurka 70.), Nagy V. (Nagy D. 85.), Szabó D., Ábel, Urbán, Kulcsár, Nemesvári (Erős 70.). Edző: Némedi Norbert.

Kiskőrös: Paunovic – Hajnal (Szedmák 27.), Dunai, Salami, Nagy A., Mihály, Tóth Á., Vajda, Amin (Filus 78.), Barkóczi, Pintyi. Edző: Füleki Antal.

Gól: Nagy V. a 12., Oroszi D. a 17., a 45., illetve Nagy A. a 20., Dunai a 65. percben.

Sárga lap: Szabó D. 28., Urbán 77., Erős 90., ill. Szedmák 77. perc.

Forrás: baon.hu

 

 

Az őszi elsőség a rangadó tétje

  2021.11.13. 10:17
Az őszi záróforduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a hétvégén a megyei első és a megyei harmadosztályban.
 

Hosszú évnek érnek a végére a megyei első osztályú csapatok ezen a hétvégén. Mivel a 2019/20-as idény őszi feléből a járvány miatti lezárások okán öt mérkőzés maradt 2020-ra, így már január 31-én megrendezték a megyei első osztályban az első fordulót. Becsülettel lejátszották a csapatok a bajnokijaikat, a tavaszi idény végén pedig a megyei kupameccseket. Emlékezetes év emlékezetes zárást kíván, és aligha lehetne nagyobb mérkőzéssel, nagyobb fináléval zárni az évet, mint az első és a második helyezett összecsapásával. Az utolsó fordulóban mérkőzik meg ugyanis a 2. helyen tanyázó Kiskunfélegyháza és az éllovas Kiskőrös. A képlet egyszerű: ha a Kiskunfélegyháza győz, jobb gólkülönbséggel őszi első. Döntetlen vagy kiskőrösi győzelem esetén Füleki Antal csapata telel az élen, előbbi esetben három, utóbbi esetben hat pont előnnyel. A forduló mérkőzése előtt mindkét csapat egy-egy játékosát, félegyházi részről Valkai Tamást, kiskőrösi részről Nagy Attilát kérdeztük meg. Mindkét játékos három kérdést kapott, milyen passzban van a csapata, milyennek tartja az ellenfelet, és mi a céljuk a mérkőzésen.

– Sajnos a keretünk igencsak vékonyka lett az őszi szezonban lefutott első néhány forduló után, hiszen minket sem kerültek el a sérülések

– jelentette ki Valkai Tamás. – Ennek ellenére a csapat stabil teljesítményt nyújtott, ez is mutatja az egységességünket, amiben mindig is rejlett az erőnk. Így mondhatom azt, hogy mindezeket mérlegelve jó passzban vagyunk. Ami az ellenfelet illeti, a Kiskőrös az elmúlt évek meghatározó csapata lett a megye egyben, sok jó képességű játékossal, ami a szereplésükön is látszik. Támadó szellem, agilis játék jellemzi őket, és ha az időjárás nem szól közbe, magas színvonalú mérkőzést várok ellenük. Annak ellenére, hogy ahogy mondtam, nem állunk túl sokan rendelkezésre az eredeti keretből, de néha a kevesebb több. Többek között ezért is szeretnénk a mérkőzést megnyerni, mint mindig, amikor csak pályára lépünk.

– Nyugodtan kijelenthetem, hogy jó passzban van a csapat, győztes mérkőzésekkel a háta mögött, de nem elbizakodva készülünk a Kiskunfélegyháza elleni rangadóra – tekintett előre a rangadóra Nagy Attila. – Vannak sérültjeink, akikre az elmúlt fordulókban nem tudtunk számítani, így több olyan fiatal kapott lehetőséget, aki korábban eddig nem játszott vagy keveset játszott.

Nagy örömünkre ez eddig sem okozott gondot, ahogy az eredmények mutatják, és remélem, hogy ezután sem fog.

A Kiskunfélegyháza évek óta meghatározó csapata ennek az osztálynak. Jó együttesnek tartom, amelynek a kerete is jó erőkből áll, több NB-s meccset is megjárt játékosból. Ezzel együtt is a három pontért utazunk Félegyházára, pontosabban Kecskemétre, hiszen ott lesz a találkozó. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, de bízom a csapatban, és tudom, hogy képesek vagyunk a sikerre. Szeretnénk szépen búcsúzni a szezontól.

Mindkét játékost megkértük, hogy nevezzen meg három csapatársat, akit szívesen látna a góllövők közt. – Az ügyeletes gólfelelőseink mellett szívesen látnám a gólszerzők nevei közt Urbán Pali védőtársamat, Nagy Danit a támadószekcióból, illetve Palásti Sándor csapatkapitányunkat – felelte Valkai Tamás. Nagy Attila a Pintyi Roland, Eugene Salami, Barkó­czi Ádám, Dunai Rudolf kvartettből látna hármat szívesen a jegyzőkönyvben a gólszerzők közt.

Szombat: 13:30

KISKUNFÉLEGYHÁZA - KISKŐRŐSI LC

Forrás: baon.hu

 

 

 

Győzött otthon a Félegyháza

  2021.11.02. 09:28

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban a 11. fordulót bonyolították le. A találkozó előtt a Kiskunfélegyháza a második helyet foglalta el a tabellán, míg a Harta hatodikat.

Gyors góllal kezdődött a mérkőzés. A 4. percben Nasz szabálytalankodott a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Szabó Dávid értékesítette 1–0. Nem sokkal később egyenlített a Harta. Fekete mintegy harminc méterről hatalmas gólt lőtt. A 35. percben Valkai fejes gólja ismét előnyhöz juttatta a Félegyházát. A második játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, mind a két csapat előtt adódtak lehetőségek, de azok kimaradtak. A végjátékban a csereként beállt Nagy Dániel növelni tudta a hazaiak előnyét.

Kiskunfélegyháza–Harta SE 3–1 (2–1)

Kiskunfélegyháza 100 néző, vezette: Kaszala Mihály (Váczi Levente, Csákó Patrik)

Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Oroszi D., Szabó D. (Nagy D. 77.), Ábel, Urbán, Kulcsár, Nemesvári (Verebélyi 88.), Csurka (Palásti 72.). Edző: Némedi Norbert

Harta: Hauschen – Makó. Nasz, Hamar (Follárdt 80.), Fekete, Csehi, Varga, Marte, Pinczési, Tóth B., Pintér. Játékos-edző: Csehi Tamás

Gólszerző: Szabó D. 5., Valkai 35., Nagy D. 84., ill. Fekete 8. Sárga lap: Hamar 76.

Némedi Norbert: A mai napon több olyan periódus is volt, amikor nem találtuk a ritmust, és nagyon sok technikai hiba is becsúszott. Mondhatnám azt is, hogy kicsit akadozott a játékunk, amit nem szokhatott meg tőlünk a hazai közönség, meg amit mi magunkkal szemben sem várnánk el. A Harta a második félidőben feljebb jött egy kicsit, ami megzavart bennünket, mert kevés olyan csapat van, aki bevállalja azt, hogy magasan próbál védekezni. Sajnos kevés lehetőségünk is volt, de olyan mérkőzés volt, ahol abból a kevésből is ki tudtunk használni néhányat. Rúgtunk három gólt, és ilyen szempontból megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a csapatnak, maradt még egy forduló, megpróbáljuk majd abból kihozni a maximumot.

Csehi Tamás: Nagyon jó mérkőzést játszottunk a Félegyházával. Az első félidőben nem találtuk a ritmust, ezért vezettek 2–1-re. A második játékrészben szerintem ragyogóan játszottunk, csak a gól hiányzott a játékunkból. Sok pozitívumot láttam a játékunkban, amire lehet építeni a jövőben. Le a kalappal a Félegyháza előtt, nyerjék meg a bajnokságot. Szerintem a legjobb megyei első osztályú csapat.

https://www.baon.hu/wp-content/uploads/2021/10/+otf/1336w/giCRJiqeoFuq0hs05uSzFE5PVF9WRVJZX1NFQwQ6zNIofEfE7K5VulHSIdTeRjQdhVTZhKGDnm9uyVtnsD3jia9NMBoHvr49RpACfw==/5609904labdarugasmegyeegyhartafelegyhaza06-scaled.jpg

Forrás: baon.hu

 

 

 

 

 

 

 

Gólzáporos győzelem a Kecel otthonában

  2021.10.26. 10:17
A hétvégén a 10. forduló mérkőzéseit vívták meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban. Ezúttal mind a hat mérkőzést vasárnap játszották le.
 

Kecel FC–Kiskunfélegyháza 1–7 (0–5)


Kecel, vezette: Béleczki László (Nagy Norbert, Barta Viktória).

Kecel FC: Borka – Patai G., Nna Nna, Sendula P., Patai B. (Sendula J., 65.), Torma, Sibalin, Brindza, Liska (Hatvani, 73.), Csáki, Herczeg. Vezetőedző: Vata Zalán.

Kiskunfélegyháza: Oroszi T. (Verebélyi 73.). – Ludasi, Magony, Valkai, Oroszi D., Ábel, Urbán, Kulcsár (Palásti, 73.), Nemesvári, Nagy V. (Nagy D., 35.), Csurka (Szabó D., 73.). Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gól: Sendula P. (59.), ill. Oroszi D. (36., 42.), Nagy V. (28., 34.), Ludasi M. (40., 69.), Nemesvári (90.).

Sárga lap: Sendula P. (83.).

Vata Zalán: – Az első húsz perc nagyjából kiegyensúlyozott játékot hozott, nekünk volt egy óriási ziccerünk, amit sajnos nem sikerült gólra váltani. A Kiskunfélegyháza birtokolta többet a labdát, miután szerzett két szerencsés gólt. Azt követően teljesen felborult a pálya és teljes mértékben a Kiskunfélegyháza akarata érvényesült.

Némedi Norbert: – A mérkőzés során rengeteg helyzetet alakítottunk ki és kellően agresszívan játszottunk. Végre volt egy olyan mérkőzésünk, amin a helyzeteinket kellő számban be is rúgtuk. És így, reálisan nézve a mai napot, volt ekkora különbség a két csapat között.

Forrás:baon.hu

 

 

Győzelemmel zárta az évet a Kiskunfélegyháza II.

  2021.10.26. 10:11
Rangadó keretében fogadta a Kiskunmajsa labdarúgócsapatát a Kiskunfélegyháza II. október 24-én, a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában. A Kiskunfélegyháza II. idei utolsó bajnokiját játszotta, a jövő heti záró fordulóban ugyanis szabadnapos lesz. Az évbúcsú jól sikerült, a Kiskunfélegyháza II. 2-1-es győzelmet aratott.
 
Listavezetőként várhatta a negyedik helyezett Kiskunmajsai FC elleni mérkőzést a Kiskunfélegyháza II. a Honvéd Sporttelepen. A félegyházi csapat győzelemmel szerette volna zárni az őszi szezont, amihez bő tíz percet követően, Sánta Dávid góljával közelebb is került. (1-0)

Az első félidőben több helyzetet kialakított a Félegyháza II. és félóra játékot követően a második találatát is elérte.

2-0-s eredménnyel vonultak a csapatok a szünetre.

A fordulást követően a Majsa meddő mezőnyfölényt alakított ki, a Félegyháza II. pedig gyors ellentámadásokból jutott el a kapuig.

A 73. percben szabadrúgásból felső lécet rúgtak a majsaiak, majd ziccert is kihagytak, de a félegyháziak is szerezhettek volna újabb gólt.

A 85. percben egy megpattanó lövéssel szépített a Kiskunmajsa, így az utolsó perceknek 2-1-es állásról futottak neki a csapatok.

Mindkét együttes sok szabálytalansággal tördelte a játékot, összesen tízszer mutatta fel a sárgalapot a játékvezető.

Ziccerig az utolsó percekben már egyik fél sem jutott, így megnyerte a találkozót a Kiskunfélegyháza II.

Kiskunfélegyháza II. – Kiskunmajsai FC 2-1 (2-0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Kocsis Tamás (Golovics Attila, Szénás Zsombor).

Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horváth, Sánta, Keresztesi, Szabovik, Makány, Erős (Kurgyis K., 69.), Huber, Kurgyis B., Cseh, Polgár. Edző: Lapsánszki Tamás.

Kiskunmajsa: Kovács K. – Nagy G., Plavsic, Domán (Csupity, 46.), Szikora, Gera, Szőke, Rádóczi, Csikós, Gilicze (Csorba, 67.), Ács. Edző: Kószó László.

Gólszerzők: Sánta Dávid 13. p., Rádóczi Dávid 31. p. (öngól), ill. Sánta Dávid 85. p. (öngól)

Mestermérleg:

Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):

- Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, mondhatni ezer sebből véreztünk. Sok játékosunk megsérült és szinte cserék nélkül álltunk ki. Le a kalappal a csapat előtt, küzdöttek egymásért. Reálisan nézve több góllal is megnyerhettük volna a mérkőzést. Kaptunk egy szerencsétlen megpattanó gólt, onnantól kezdve az utolsó percek nehezen alakultak. Őszi bajnokok nem valószínű, hogy leszünk, de szépen zártuk az esztendőt.

Forrás: felegyhazikozlony.eu

 

A hétvégén a 9. forduló mérkőzéseit vívták meg a csapatok a megyei bajnokságban.

  2021.10.22. 10:44

Bácsalmási PVSE-Kiskunfélegyháza 2–2 (1–1)
Bácsalmás, vezette: Minda Róbert (Péter-Szabó Ottó, Tasnádi Dávid Miklós)

Bácsalmási PVSE: Koncsok – Lipták, Zmukic, Mácsai (Benkő 61.), Körmöczi, Szádeczky (Velez 20.), Snyehola (Cs.Tóth Z. 65.), Crkvenjakov (Barth 85.), Szabó A., Zsoldos, Nagy. Vezetőedző: Teslic Igor.

Kiskunfélegyháza : Oroszi T. – Ludasi, Magony Valkai, Oroszi D. (Csurka 75.), Ábel (Szabó D.75.), Palásti (Nagy D.67.), Urbán, Kulcsár, Nemesvári, Nagy V. Edző: Némedi Norbert.
Gól: Crvenjakov a 40., Lipták a 72., illetve Oroszi D. a 32., Csurka a 92. percben.
Sárga lap: Zsoldos 24., Snyehola 26. illetve Magony 29., Nagy V. 60., Oroszi 39. perc.

Teslic Igor: – A szezon legjobb mérkőzését játszottuk. A Kiskunfélegyháza a mezőny legtechnikásabb csapata, ellenük értékesnek tartom a szerzett pontot. Különösen, hogy csak a hosszabbításban tudtak egyenlíteni. További sok sikert kívánok a Kiskunfélegyházának.

Némedi Norbert: – Nem gondoltam volna, hogy két gólt is fogunk kapni a Bácsalmástól. Furcsán reagáltuk le két helyzetüket, ebből sikerült betalálniuk a hálóba. Összességében nézve igazságos eredmény született.

 

Magabiztos győzelem

  2021.10.16. 19:37
A Városföldi SE legyőzése sem okozott gondot hazai pályán a Kiskunfélegyháza II. labdarúgócsapatának. A listavezető félegyháziak a megyei II. osztályú bajnokság északi csoportjában 2-0-ra megverték ellenfelüket, így jó helyzetből várhatják az őszi szezonhajrát.
 
Legutóbb Csolyóspáloson gólnélküli döntetlenre végzett a Kiskunfélegyháza II., így hazai pályán mindenképpen javítani szeretett volna első helye megtartásáért.

A Városföldi SE nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, annak ellenére sem, hogy csak a középmezőnyben foglalt helyet.

A napsütéses időben megtartott mérkőzést a Félegyháza II. kezdte jobban és a fölény góllá is érett a 9. percben, amikor is Szabovik György vette be a vendégkaput. (1-0)

Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a találkozó, sőt az első félidő utolsó percében a gólszerzéshez is nagyon közül került a Városföld, de az ajtó-ablak helyzet kimaradt.

A fordulás után több félegyházi helyzet teremtődött, a szögletek egyikéből pedig Sánta Dávid fejelt szép gólt, amivel kettőre nőtt a különbség.

A 72. percben a mérkőzés is eldőlt, a vendégek Fekete Dávid kiállítását követően tíz emberre fogyatkoztak és a lefújásig helyzetig sem jutottak.

A Kiskunfélegyháza II. magabiztosan nyert és október 24-én, 14:30-kor a Kiskunmajsai FC ellen fejezi be az őszi idényt.

Kiskunfélegyháza II. – Városföldi SE 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Szabovik György 9. p., Sánta Dávid 55. p.

Piros lap: Fekete Dávid 72. p. (Városföld)

Értékelés:

Tóth István (edző, Kiskunfélegyháza II.):

- Remekül kezdtük a mérkőzést, az első negyedórában uraltuk a játékot, a Városföld ki se jött a saját térfeléről. Utána jött egy hullámvölgy, de a félidőben rendeztük a sorokat és onnantól kezdve magabiztos játékkal rukkoltunk elő. Készülünk a jövő heti rangadóra a Majsa ellen. Hosszú veretlenségi sorozatunk van hazai környezetben és ezt szeretnénk továbbvinni.

Forrás: felegyhazikozlony.eu

 

 

 

 

A hétvégén a 9. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban.

  2021.10.16. 11:50
A hétvégén a 9. forduló mérkőzéseit vívják meg a csapatok a megyei első osztályú bajnokságban. Szombaton és vasárnap egyaránt három-három találkozót játszanak le.
 

VASÁRNAP, 14.30

Bácsalmási PVSE–Kiskunfélegyháza
Bácsalmás, vezeti: Minda Róbert (Péter-Szabó Ottó, Tasnádi Dávid).

Schneider István, a Bácsalmás technikai vezetője: – A sérültjeink, betegeink felépültek, illetve nincs eltiltott játékosunk sem, végre teljes kerettel tudunk készülni. Célunk itthon mindig a győzelem és ennek érdekében mindent megteszünk. Tudjuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert a Félegyháza a megye egyik legjobb csapata, de mindent beleadunk.

Forrás: baon.hu

 

Gólnélküli döntetlen Csólyospáloson

  2021.10.11. 09:14
Nem bírt a Csólyospálos megyei II. osztályú focicsapatával a listavezető Kiskunfélegyháza II. a bajnokság északi csoportjának 8. fordulójában. Gólok nem esetek, csak sárgalapok, azokból viszont kilencet is felmutatott a játékvezető.
 
A középmezőnyhöz tartozó Csólyospálos együttese meglepetésre készült egy hazai pontszerzéssel, ami sikerült is a bajnoki éllovas Kiskunfélegyháza II. ellen.

Gólt egyik csapat sem tudott szerezni és ezúttal a cserék sem segítettek a csapatokon.

A bajnokság élén a 0-0-s döntetlen ellenére továbbra is a Kiskunfélegyháza II. áll, amely a következő körben a Városföldet fogadja hazai pályán.

Csólyospálos – Kiskunfélegyháza II. 0-0

Csólyospálos, 150 néző. V.: Rabi József (K. Szabó, Csorba).

Csólyospálos: Andóczi-Balog – Kertész Márk, Sipos (Kertész Máté, 90.), Novikov (Dóka, 73.), Gera, Maróti, Tóth Zs. (Harkai, 58.), Kardos, Marton, Engi (Zádori, 80.), Szabó B. Edző: Á. Furus Gergő.


Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horvát B., Sánta, Szabovik, Makány, Erős, Huber, Cseh D. (Némedi, 78.), Polgár Sz., Tóth I. (Fricska, 20.), Kadosa. Edző: Lapsánszki Tamás.

Forrás: felegyhazikozlony.eu

 

 

A kapuba beálló csatár volt a legjobb játékos Kiskunfélegyházán

  2021.10.09. 20:14
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság nyolcadik fordulójában a Kiskunfélegyháza a Lajosmizsét fogadta. A mérkőzés nem úgy sikerült, mint ahogyan azt a vendégek szerették volna.
 
Nem jól kezdődött a mérkőzés a lajosmizseiek számára, mert korán tíz emberre fogyatkoztak. A 12. percben Oroszi Dániel kapott jó labdát a jobb oldalon, egyedül vihette kapura, már bent járt a tizenhatoson belül, amikor Házi durván felrúgta. A játékvezető azonnal felmutatta neki a piros lapot és tizenegyest is ítélt. Mivel a vendégeknek nem volt tartalék kapusa, így Kiss László állt be védeni. Ludasi lövését jól is érezte, de védeni nem tudta 1–0. A 39. percben Orlov ügyetlenkedett saját térfelének a közepén, Nemesvári elvette tőle a labdát, senkitől sem zavartatva vezethette kapura, és mintegy tizennyolc méterről a jobb alsó sarokba lőtt 2–0.
 

A 44. percben váratlanul szépített a vendégcsapat.

Bal oldali beadás után Palotai mintegy tizenegy méterről lőtt a bal alsó sarokba 1–2. A második félidő elején több helyzetet is kidolgozott a Kiskunfélegyháza, de Kiss László jól védte kapuját. Az 56. percben Oroszi Dániel közeli lövését lábbal hárította. Egy perccel később Nemesvári lövését védte. A. 62. percben Ábel Zsolt lövését a kapu fölé ütötte. A 73. percben Nagy Dániel bombáját fogta meg. A 76. percben egy kontra támadás után Bán Róbert az oldalhálót találta el. A 86. percben Nagy Dániel hatalmas lövése a jobb kapufát találta el, a kipattanó labda Erőshöz került, aki nem hibázott 3–1.

A vártnál gyengébb iramú volt a mérkőzés. A vendégek a korai kiállítás után beálltak védekezni, és csak ritkán jutottak el a kiskunfélegyházi kapuig, de akkor mindig veszélyesek voltak. Kiss Lászlónak sokat köszönhetnek, mert a csatárból lett kapus nagyon jól helyt állt, és több alkalommal is ziccereket hárított.

Kiskunfélegyháza–Lajosmizsei LC 3–1 (2–1)
Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Kiss László (Berger Tibor, Bán Kristóf Patrik)

Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Oroszi D. (Erős 70.), Ábel (Nagy D. 70.), Palásti, Urbán, Kulcsár, Nemesvári, Nagy V. Edző: Némedi Norbert
Lajosmizse: Házi – Fekete, Orlov, Palotai (Menich 74.), Borsos (Rigó 78.), Halasi, Tarnóczki (Rákóczi 72.), Kiss L. Rapi, Bán (Dóka Z. 91., Kovács Z. Edző: Árva Zsolt
Gól: Ludasi 14., Nemesvári 34., Erős 84., ill. Palotai 44. Sárga lap: Nagy V. 83. Kiállítva: Házi 12.

Némedi Norbert: Végig fölényben játszottuk a mérkőzést, főleg úgy, hogy emberelőnyben voltunk. Voltak lehetőségeink, vezettük öt, vagy hat alkalommal az ellenfél kapusára, jobban mondva csatárára a labdát, de nem sikerült betalálnunk. Veszélyes tud lenni az ilyen helyzet, mert volt egy olyan pillanat, amikor a vendégcsapat előtt adódott olyan lehetőség, amit, ha értékesítenek, akkor elég érdekes végjáték lehetett volna. Remélem, hogy ebből tanulunk. Az nagyon pozitív, hogy megnyertük a mérkőzést, ami a legfontosabb. Gratulálok a csapatomnak!

Árva Zsolt: Sajnos 76 percig emberhátrányban játszottunk, de így is sikerült gólt elérnünk, és próbáltunk a meccsben maradni. Kényszerből a csatárunk állt be a kapuba, véleményem szerint a mezőny legjobbja volt, hatalmas ziccereket tudott fogni, lábbal, kézzel mindenhogy. Jól oldotta meg a feladatát, hálás vagyok neki, hogy magára vállalta a kapus szerepét. Ebben a szezonban már két olyan mérkőzést játszottunk, ahol a 93., és a 94. percben pontot, illetve pontokat hagytunk az ellenfelünknél. Most nem adta vissza a sors. Sok energiát kivett belőlünk, hogy védekezni kellett és nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna. Nagyon megkönnyítettük a hazai csapat dolgát, mert két labdát ajándékoztunk nekik, amiből gólt szereztek. Ebben az osztályban, akár mennyire is amatőrök vagyunk, ilyen hibákat nem szabad elkövetni, mert kőkeményen megbüntetik, és ez be is igazolódott. Gratulálok a hazai csapatnak, mert sok helyzetet kidolgoztak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

Forrás: baon.hu

 

 

 

 

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Következik

VÁRMEGYEI I. 30. forduló: 

2025. 05.31. (szombat) 17:30 

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportcentrum 

TISZAKÉCSKEI LC II. - KISKUNFÉLEGYHÁZA                   

                        -                   

                        

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 28. forduló: 

2025. 05.24.(szombat) 17:30 

Helyszín: Kiskunfélegyháza, Miskolczy István Sportpálya Molnár telep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - KÖNIG- KEREKEGYHÁZI SE                  

                     2 - 3     

U19 ÉSZAK 22. forduló:

2025. 05.18. (vasárnap) 10:00 

Helyszin: Honvéd Sporttelep

FÉLEGYHÁZI TSI - LADÁNYBENEI LC   

                       3- 2

 

 

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oldal Tibor 28

Urbán Pál 3

Tóth Benedek 2

Kurgyis Kevin 5

Szabó Dávid 4

Kovács Péter 8

Kanyó János 5

Nagy Viktor 1

Mihály Dávid (Harta) öngól 1

Solymosi Áron 2

Erős Gergő 4

Huszka Milán András 1

Kőrös József 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Molnár Tamás 3

Kurgyis Bence 5

Horváth Balázs 5

Polgár Szabolcs 3

Makány Nándor 4

Palásti Sándor 3

Szabó Tamás 2

Karsai Tamás 2

Garaci Csaba 1 (öngól Kerekegyháza)

Ludányi Mihály 1 (ongól Ladánybene)

Erős Gergő 2

Kovács László 3

Görög Nándor 2

Balázs Bence 4

Besze László 1

Dinnyés Máté 1

 

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Erős Gergő 9

Kurgyis Kevin 7

Kőrös József 1

Solymosi Áron 1

Kanyó János 3

Oldal Tibor 2

Tóth Benedek 1

Kanyó Máté 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG