Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Megérdemelt győzelem Baján.

  2022.10.03. 10:53

Vasárnap a megyei I. osztály rangadóján a listavezető Bajai LC a címvédő, és a fordulót megelőzően második helyen álló Kiskunfélegyházát fogadta a Vasvári Pál utcában. Az első félidő félegyházi mezőnyfölényt hozott, a kapuk azonban csak elvétve forogtak a veszélyben. Egy bajai gólt láthattunk, azonban hazai részről ennek senki sem örült hiszen a 44. percben Mezőfi Zsombor hazaadása a mi hálónkban kötött ki, így szünetre 1 – 0-ás vendég előnnyel vonulhattak a csapatok.

 

Szünet után gyorsan két gólossá nőtt a különbség. Oroszi Dániel ugrott ki a leshatárról, aki 15 méterről elrúgta a labdát Tóth Dániel mellett. 0 – 2.

Rögtön jöhetett is volna a hazai válasz, Csiki Noel egyedül vezethette kapura, ám hosszan tolta el a kapus mellett a labdát és kisodródott.

 

A hátralévő több mint fél órában bár jó színvonalú volt a mérkőzés, egyik csapat sem tudott nagyobb helyzetet kialakítani. A hazai kispad kiállítást reklamált, mikor a félpályánál a csereként beállt Vukovits próbálta megkerülni Valkait, ám a félegyháziak csapatkapitánya leütközte. A játékvezető azonban csak sárga lapot mutatott fel a vétkesnek.

Összességében azonban a Kiskunfélegyháza megérdemelt győzelmet aratott Baján, és ezzel átvette a vezetést a tabellán.

Edzői értékelések

Koch Tamás (Bajai LC): Az első félidőben sajnos elég gyengén játszottunk. Amit elterveztünk az nem jött össze, nem tudtunk veszélyes ellentámadásokat vezetni. Bár nagy helyzetük nem volt, de az ellenfél folyamatosan dominált, és egy szerencsétlen öngóllal előnybe kerültek. Utána volt egy – két támadás, de az első félidő mindenféleképpen a várakozás alatt maradt. A második félidőben próbáltunk volna váltani, bátrabban játszani, azonban a gyors második gól visszavetette a csapatot. Utána még talán akkor lett volna esélyünk, hogy amikor egy az egyben vittük a kapusra az bement volna, illetve volt még egy eset amikor félpályán elütötték a kiugró csatárunkat, az nálam piros lap, de a spuri nem úgy látta. De összességében a Félegyháza jobb csapat, és megérdemelten nyert. Talán ha ez a két momentum máshogy alakul lehetett volna más a végeredmény. Jövő héten Kalocsára megyünk, nehéz meccs lesz az is.

Némedi Norbert (Kiskunfélegyháza): Azt gondolom, hogy egész mérkőzésen magabiztosan játszottunk, a labdabirtoklás a mi oldalunkra billent. A hazai csapatnak jó pedigréje volt a meccs előtt, készültünk rájuk, amennyi helyzetünk adódott szerintem megérdemelten tudtunk itt nyerni. A célunk hogy meg szeretnénk védeni a bajnoki címünket. Ha ez összejön, akkor jövőre talán el is tudnánk indulni egy osztállyal feljebb. Mert eddig hiába szerepeltünk évről – évre jól, hatszor nyertük meg a bajnokságot az utóbbi tíz évben, nem voltak meg ennek a feltételei. Most jóval fiatalabb a gárda, összesen három idősebb játékosunk van, a többiek 19-20 éves gyerekek, meg talán az infrastruktúrát is nyárig meg tudjuk úgy csinálni, ami mondjuk méltó lenne az NB III-as szerepléshez.

Bajai LC - Kiskunfélegyháza 0 - 2 (0-1)

Baja, 250 néző. Vezette: Sebestyén László (Bán Kristóf, Apró Ferenc)

Bajai LC: Fehér - Knap, Bölcskei (Hesz 77.), Kudella (Urlauber 83.), Németi (Végvári 83.), Varga, Csiki (Vukovits 56.), Tóth, Baladin, Mezőfi, Follárdt (Pokker 89.) Vezetőedző: Koch Tamás.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. - Szűcs, Nagy D.(Bálint 78.), Magony, Valkai, Erős (Nemesvári 72.), Oroszi D., Nagy V., Kanyó (Ábel 66.), Urbán, Szabó P.(Makány 85.) Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gól: Mezőfi-öngól 44., Oroszi D. 51. percben.

Sárga lap: Varga (89.), Mezőfi (77) illetve Szabó P. (44.), Valkai (69.), Szűcs (67.)

Forrás: Sugóparti Hírek.

A vendégek elvitték a három pontot.

  2022.10.03. 10:43

A hétvégén a 6. fordulót rendezték meg a megyei labdarúgó bajnokságokban. A megyei első osztályban szombaton kettő, a megye kettő Déli csoportjában egy, az Északi csoportban öt mérkőzés vívtak meg.

Megye II., Északi csoport

Kiskunfélegyháza II.–Nyárlőrinci LSC 1–2 (1–2)

Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Horváth Béla (Csorba Gábor, Borbényi Bálint)

Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horváth B., Sánta, Szabó T. (Besze 85.), Golovics, Cseh D., Kurgyis B. (Szőke 54.), Tóth L., Makány (Kurgyis K. 46.), Fricska (Görög 70.), Német.Technikai vezető: Balog Huba

Nyárlőrinc: Varga (Rimóczi 45.) – Sajtos, Sáfár, Nyúl, Kovács M., Farkas (Túri 89.), Tóth R.(Orosz 70.), Faragó, Horváth K. (Bognár 58.), Csomor, Bali (Medveczki 91.)

Gól: Kurgyis B. 48., ill. Bali 19., Horváth K. 28.

Kiállítva: Kurgyis K, 47.ill. Csomor 49.

 
 

 

 

Továbbjutás a Megyei Kupában

  2022.09.29. 08:59

Szerdán rendezték meg a Bács-Kiskun megyei Kupa második fordulóját. Ebbe a körbe már a megyei első osztályú csapatok is beszálltak, egy kivételével tovább is jutottak. A Kiskunfélegyháza gólzáporos győzelmet aratott a Pálmonostora vendégeként.

A Megyei Kupa második fordulójában a Félegyháza megyei. I. osztályban játszó együttese Pálmonostora otthonában lépett pályára. Némedi Norbert a kezdő csapatba főleg az eddig kevesebbet játszó játékosokat is nevezte.

A kezdést követően végig domináló vendégek nagy nyomást helyeztek a hazaiak kapujára. A félegyházi csapat már a második percben betalált, az első félidőben öt gólt szereztek a vendégek.

Fordulás után a fáradó hazaiak ellen további látványos gólokkal terhelték meg a hazaiak kapuját a félegyháziak. A hazai csapat lelkesen igyekezett, hogy legalább egyszer betaláljanak, 0-7 után kozmetikáztak az eredményen. A 73. perben Szabó Gábor szépített is, egy hosszú inditással kilépett és gólra váltotta helyzetét. A vendégek a 88. percben végleg lezárták a mérkőzést, kialakult az 1-8-as végeremény.

A sportszerű mérkőzés jól szolgálta a csapatok felkészülését, a vendégek megérdemelten jutottak a következő körbe.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy közös vacsora várta a csapatokat a mérkőzés után egy hangulatos vendéglőben.

Köszönjük a Pálmonostora SE-nek a vendéglátást, külön köszönjük Papp László szervező munkáját.

PÁLMONOSTORA SE - KISKUNFÉLEGYHÁZA 1 - 8 (0-5)

Pálmonostora, 70 néző. Vezette: Borbényi Miklós (Csorba Gábor, Marton Renáta)

Pálmonostora SE: Balla (Papp Z. 46.) - Szabó O., Kovács B. (Apró 46.), Seres, Szabó G., Papp L.(Hatternik 46.), Pozsár K., Kapus K.(Pozsár J.46.),Földesi, Murányi, Kovács N.(Patyi 46.) Edző: Szalai Ádám.

Kiskunfélegyháza: Kis - Szűcs (Erős 65.), Bakró-Nagy (Nagy D. 65.), Keresztesi, Ábel, Kanyó, Urbán (Magony 46.), Szabó P.(Oroszi D. 46.), Kurgyis K., Nemesvári (Valkai 46.), Bálint. Edző: Némedi Norbert.

Gólszerzők: Szabó G.(73.) illetve Bakró-Nagy (2.), Nemesvári (21., 33.), Szabó P. (38.), Kurgyis K.(44.), Keresztesi (53.), Nagy D. (67.), Kanyó (88.) 

 

 

 

 

 

Kunszállás nyerte a szomszédvári rangadót

  2022.09.25. 18:20

A megyei másodosztályban az ötödik fordulót játszották le a csapatok. A Kiskunfélegyháza II. a Kunszállás vendége volt. A szombati játéknapon az északi csoportban három mérkőzést rendeztek.

Megye II., Északi csoport

Kunszállás SE–Kiskunfélegyháza II. 2–0 (1–0)

Kunszállás, 80 néző, vezette: Kiss Sándor (Golovics Attila, K.Szabó Kristóf)

Kunszállás: Kovács L. – Fekete I., Fekete T., Polyák, Ficsór (Kádár 75.), Hatvani, Szalai, Kertész Á., Nemes, Páli, Kuklis. Technikai vezető: Kertész Károly.

Kiskunfélegyháza II : Magyar I. – Kovács L. (Besze 71.), Horváth B., Keresztesi, Szabó T. (Kurgyis B. 77.), Golovics, Cseh D., Tóth L., Szőke, Makány, Fricska (Bakró-Nagy 80.). Technikai vezető: Balog Huba.

Gól: Nemes 5., Polyák 81.

 

Begyűjtötte a három pontot a Félegyháza II.

  2022.09.19. 13:00

A hétvégén a 4. fordulót rendezték meg a megyei bajnokságban. A megye kettő Északi csoportjában  két mérkőzést vívtak meg vasárnap.

Megye II., Északi csoport

Kiskunfélegyháza II.–Ágasegyháza SE 4–1 (2–0)

Kiskunfélegyháza, 60 néző, vezette: Kiss-Tóth Dominik (Tóth István, Lichtenberger István)

Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Horváth B., Sánta, Kurgyis K. (Kurgyis B. 72.), Keresztesi, Szabó T. (Kovács L. 70.), Cseh D., Szőke (Tóth L. 46.), Polgár Sz. (Golovics 57.), Fricska (Szalai 77.), Magony.

Ágasegyháza: Benkó – Magyar D. (Tapodi 46.), Lévai ZS., Szász, Váczi, Sipos, Szinkó (Gudmon 64.), Lóczi, Berényi (Sárosi 64.), Bálint (Kiss Sz. 46.), Ungor (Horváth V. 64.)

Gól: Cseh D. 15., Sánta 32., Kurgyis K. 60., Szabó T. 62. (11-esből) ill. Sárosi 83.percben.

Sárga lap: Benkó (92.), Lévai (76.), Váczi (46.), Berényi (14.), Bálint (30.), Ungor (61.) percben.

Kiállítva: Szász a 91. percben.

 

 

Osztozkodott a pontokon a Lajosmizse és a Kiskunfélegyháza

  2022.09.18. 08:15

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 4. fordulójában a Lajosmizse a Kiskunfélegyházát fogadta. Nem volt könnyű a 95 perc, mert hosszabbítással együtt ennyit játszottak a csapatok, sem a játékosoknak, sem pedig a játékvezetőnek.

Az eső már a bemelegítésnél esett, és csúszóssá tette a pályát. Az első félidőben igazi nagy helyzet talán csak egy adódott, még pedig a 18. percben, amikor is jobb oldali beadás után Gábor Lukács egészen közelről Hátiba rúgta a labdát. Ebben a játékrészben többet birtokolta a labdát a Kiskunfélegyháza, több alkalommal is eljutottak a lajosmizsei kapu elé, de ott megállt a tudományuk, s nem tudtak igazi helyzeteket kialakítani. Ennek persze az volt az oka, hogy a hazaiak jól védekeztek.

A lajosmizseiek kontrákkal próbálkoztak, de ezekben nem volt elég átütőerő. A második játékrész is úgy folytatódott, mint az első, a vendégek támadtak a hazaiak védekeztek. Az 56. percben Nagy Dániel előtt adódott ziccer, de közeli lövését Házi bravúrral hárította. Aztán teljesen váratlanul megszerezte a vezetést a Lajosmizse. Kovács József hosszú labdát kapott a jobb oldalon, védője nem tudta szerelni és mintegy húsz méterről a jobb alsó sarkba lőtt 1–0. Egy perccel később Halasi lerántotta Erőst, amiért a játékvezető piros lapot mutatott fel neki.

A Félegyházának adódott a lehetőség, hogy tíz ember ellen egyenlítsenek. Ezt meg is tették, még pedig a 82. percben.

Egy kapu előtti kavarodás után Oroszi Dániel fordulásból a kapu közepébe lőtt 1–1. A hátralévő időben a vendégek mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a győzelmet is megszerezzék, de ez nem sikerült nekik. A találkozó lefújása után a kiskunfélegyháziak közül többen is reklamáltak a játékvezetőnél, Ábel pedig beszólt a sípmesternek, amiért sárga lapot kapott. Mivel már volt neki egy, megkapta a pirosat is.

Lajosmizsei VLC–Kiskunfélegyháza 1–1 (0–0)
Lajosmizse, 20 néző, vezette: Kiss László Attila (Berger Tibor, Apró Ferenc).
Lajosmizse: Házi – Tarnóczki, Fekete A., Borsos, Palotai, Sinka, Bán, Kovács (Fekete D. 84.), Halasi, Kiss, Lukács (Dóka 86.).
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. –Szűcs, Nagy D. (Oroszi 67.), Erős, Nagy V., Ábel, Kanyó, Urbán, Szabó P., Kurgyis K.( Magony 67.), Nemesvári. 
Gólszerző: Kovács 74., illetve Oroszi D. 82. Sárga lap: Tarnóczki 52., Palotai 57., Lukács 75., Házi 97., illetve Szűcs 58., Kanyó 97. Kiállítva: Halasi 75. illetve Ábel 97.percben.

Árva Zsolt a lajosmizseiek technikai vezetője: Nagyon rosszul kezdtük az előző mérkőzéseket, ezért ezen a találkozón javítani kellett egy olyan csapat ellen, akik szerintem a megyei első osztályban a legjobbak. Ezt ma is bizonyították, rendkívül türelmesen és jól játszottak még akkor is, amikor mi előnyt szereztünk. Sajnos emberhátrányba kerültünk, így a nagyobb tervünket, a három pont itthon tartását nem tudtuk megvalósítani. Maximálisan elégedettek vagyunk az egy ponttal, mert nagyon szükségünk volt rá. Arra is szükségünk volt, hogy lelkes játékkal a következő fordulóra is tűzben maradjunk.

Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza játékosa: Támadólag próbáltunk játszani az egész mérkőzésen, az első félidőben voltak nagyobb lehetőségeink, ahol meg kellett volna szerezni a vezetést, de nem sikerült, mert rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt. Ugyan ezt próbáltuk csinálni a második félidőben is, de a Lajosmizse hősiesen védekezett, az egész találkozón. Ki tudtunk egyenlíteni, de annyi időnk már nem volt, hogy a vezetést megszerezzük. Összességében a mi gyengébb helyzetkihasználásunk miatt és a hazaiak jó védekező játékával reális a döntetlen eredmény.

Forrás: baon.hu

 

 

 

A megyei első osztályban magabiztos győzelmet aratott a Kiskunfélegyháza

  2022.09.11. 11:27

A hétvégén a 3. fordulót rendezték meg a megyei első osztályban. Szombaton kettő mérkőzést vívtak meg.

Megyei I. osztály

Kiskunfélegyháza–Soltvadkerti TE Variens 5–1 (3–1)

Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Rabi József (Csorba Gábor, Nagy Attila László).

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Szűcs D., Nagy D. (Oroszi D. 58., Valkai (Magony 66.), Erős (Kurgyis K. 58.), Nagy V. (Nemesvári 64.), Ábel, Kanyó, Urbán, Szabó P., Bálint T.

Soltvadkert: Eifert – Veszeli, Nna Nna Edouard, Supka, Farkas (Rácz 65.), Tóth Á. (Lévai 68.), Plichta (Kelemen 65.), Hegedűs Á., Gémesi, Fék (Viola 46.), Bashiri. Edző: Molnár László.

Gól: Nagy V. a 10., Erős a 14., 56., Nagy D. a 22, Oroszi D. a 70.-büntetőből illetve Bashiri az 5.percben.

Sárga lap: Nagy D. 45., Valkai 64., ill. Hegedűs 21., Farkas 44., Viola 72., Gémesi 92. Kiállítva: Nna Nna Edouard.

Némedi Norbert, a Kiskunfélegyháza játékosa: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, mert kicsit bealudtunk, de utána már úgy játszottunk, ahogyan kellett. Azt hiszem, hogy ezek alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Molnár László, a Soltvadkert edzője: – Gratulálok a Félegyházának, mert ilyen különbséggel is, de még nagyobbal is megnyerhették volna a mérkőzést. Amit terveztünk, azt nem igazán tudtuk megvalósítani. Az elején próbáltunk ráijeszteni az ellenfelünkre, de az ijesztésnek nyoma sem volt. Sajnos sok sárga lapot kaptunk, ami majd a következő mérkőzésekre fogja rányomni a bélyegét. Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen a vereség mellett többet is veszítettünk.

Forrás: baon.hu

 

 

Kiütéssel véződött a tavalyi bajnok Kerekegyháza és az ezüstérmes Félegyháza II. összecsapása

  2022.09.11. 11:13

A hétvégén a 3. fordulót rendezték meg a megyei első- és másodosztályú bajnokságokban, a megye kettő Északi csoportjában három mérkőzést vívtak meg.

Megye II., Északi csoport

Kerekegyházi SE–Kiskunfélegyháza II. 7–3 (3–0)

Kerekegyháza, 160 néző, vezette: Kocsis Tamás (Kaszala Mihály, K. Szabó Kristóf)

Kerekegyháza: Fekete Z. – Sahin-Tóth, Garaci (Langmayer 68.), Nagy L. (Bogár-Gubcsai 46.), Krajcsovszki (Gazdag I. 65.), Boronkay, Hefler (Kovács S. 46.), Rózsa, Szatmári, Bálint, Nagy. N. Játékos-edző: Gazdag I. Attila.

Kiskunfélegyháza II.: Magyar I.(Zsígó 68.) – Horváth B., Keresztesi (Német 77.), Szabó T., Szőke, Golovics, Cseh D., Szalai (Bakró-Nagy 46.), Makány, Polgár Sz (Kurgyis B.65.), Fricska (Berekszászi 79.). Technikai vezető: Balog Huba

Gól: Nagy L. 13., 26., 38., Bálint 54., 70., Rózsa 67., Gazdag I. 81., ill. Cseh D. 75., 89., Kurgyis B. 76.percben

Sárga lap: Szatmári 88., illetve Makány 60. percben

Forrás: baon.hu

 

Igazságos eremény született

  2022.09.05. 13:22

A hétvégén a második fordulót rendezték a megyei I. osztályban.

Megyei I. osztály:

Bácsalmási PVSE-Kiskunfélegyháza 1–1 (0–0)

Bácsalmás, 200 néző, vezette Hagymási Attila (Vén Krisztián, Tóth István).

Bácsalmási PVSE: Koncsok – Harnos, Denkivity, Körmöci, Csanádi (Nincsevics 83.), Szűcs Sz., Crkvenjakov, Gabric (Horváth 83.), Szalma, Bálity (Benkő 75.), Zsoldos.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Szűcs D., Nagy D. (Oroszi D. 65.), Magony (Bálint 65.), Valkai, Erős (Makány 87.), Nagy V., Kanyó, Urbán, Szabó P. (Ábel 71.), Nemesvári (Kurgyis K. 76.)

Sárga lap: Bálity 36., Szűcs Sz. 63., Crkvenjakov 86., ill. Szűcs D. 39., Erős 45., Szabó P. 63., Kanyó 80. perc.

Gól: Kanyó 82. illetve Harnos 88. percben.

Teslic Igor: – Nem volt megfelelő a felkészülésünk ugyanis sérülések hátráltattak bennünket. Ennek függvényében a meccs elején aláírtam volna a döntetlent. Azt gondolom, hogy a játék alapján ez igazságos is. Igaz hogy Félegyháza többet birtokolta a labdát, de konkrét helyzetig nem tudtak ők sem- igaz mi sem- eljutni. Egy szöglet után megszerezték a vezetést, szerintem akkor már mindenki azt hitte, hogy ők megnyerik a mérkőzést, viszont mi utána tudtunk egyenlíteni. Mi ennek az egy pontnak örülünk, hogy a tavalyi bajnok ellen a szezonnyitó meccsen itthon tudtuk tartani az egy pontot.

Némedi Norbert: – Azt gondolom, hogy végig nyílt játékot játszott mindkét csapat. A végeredmény szempontjából igazságos eredmény született. Nekünk kicsit fáj, hogy a hajrában kaptuk az egyenlítő gólt, de tavaly az utolsó sípszó előtt rúgtuk be a  gólt és vittünk el Bácsalmásról egy pontot. Az élet mindig döntetlenre játszik, igazság szerint ez volt ma.

 

Némi meglepetésre győzni tudott Kiskunfélegyházán a Lakitelek

  2022.09.05. 13:17

A hétvégén a megyei bajnokságok második fordulóját rendezték meg.

Megye II., Északi csoport

Kiskunfélegyháza II.-Lakiteleki TE 0-1 (0-1)

Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Béleczki László (Ljakic Zorán, Balogh Máté)

Kiskunfélegyháza: Magyar - Kovács L., Horváth B., Sánta, Keresztesi, Szabó T. (Besze 74.), Szőke (Birkás 64.), Cseh D., Szalai (Bakró-Nagy 46.), Görög, Fricska. Technikai vezető: Balog Huba

Lakitelek: Czakó - Kovács M. (Magyari 52.), Győri, Szteklács, Szabó Á., Subicz (Tombácz 89.), Illés (Kotvics 64.), László, Magyar (Kakó 80.), Dóka, Tamásy.

Gól: Szabó Á. a 28. percben

Sárga lap: Sánta a 67., Fricska a 71. Illetve Tamássy a 43., Subicz a 89. percben

 

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Következik

VÁRMEGYEI I. 30. forduló: 

2025. 05.31. (szombat) 17:30 

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportcentrum 

TISZAKÉCSKEI LC II. - KISKUNFÉLEGYHÁZA                   

                        -                   

                        

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 28. forduló: 

2025. 05.24.(szombat) 17:30 

Helyszín: Kiskunfélegyháza, Miskolczy István Sportpálya Molnár telep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - KÖNIG- KEREKEGYHÁZI SE                  

                     2 - 3     

U19 ÉSZAK 22. forduló:

2025. 05.18. (vasárnap) 10:00 

Helyszin: Honvéd Sporttelep

FÉLEGYHÁZI TSI - LADÁNYBENEI LC   

                       3- 2

 

 

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oldal Tibor 28

Urbán Pál 3

Tóth Benedek 2

Kurgyis Kevin 5

Szabó Dávid 4

Kovács Péter 8

Kanyó János 5

Nagy Viktor 1

Mihály Dávid (Harta) öngól 1

Solymosi Áron 2

Erős Gergő 4

Huszka Milán András 1

Kőrös József 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Molnár Tamás 3

Kurgyis Bence 5

Horváth Balázs 5

Polgár Szabolcs 3

Makány Nándor 4

Palásti Sándor 3

Szabó Tamás 2

Karsai Tamás 2

Garaci Csaba 1 (öngól Kerekegyháza)

Ludányi Mihály 1 (ongól Ladánybene)

Erős Gergő 2

Kovács László 3

Görög Nándor 2

Balázs Bence 4

Besze László 1

Dinnyés Máté 1

 

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Erős Gergő 9

Kurgyis Kevin 7

Kőrös József 1

Solymosi Áron 1

Kanyó János 3

Oldal Tibor 2

Tóth Benedek 1

Kanyó Máté 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG