Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek
Hirek : Uralta csapatunk a mérkőzést a Kiskőrös ellen

Uralta csapatunk a mérkőzést a Kiskőrös ellen

  2023.10.30. 15:45

A tizenkettedik fordulóval folytatódott a vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság. A Kiskunfélegyháza a Kiskőrös LC gárdáját fogadta, és magabiztos győzelmet aratott.
 
A találkozó előtt csapatunk tizenegy forduló után, kilenc lejátszott mérkőzéssel tizenöt pontot gyűjtve, a hetedik helyen állt a tabellán. Ezzel szemben a Kiskőrös tíz mérkőzésből tizennégy pontot szerzett. Nem volt kérdés az, hogy ezt a mérkőzést be kell húzni, már csak azért is, hogy az elmúlt bajnoki fordulóban elszenvedett soltvadkerti vereséget kiküszöbölje a csapat. A találkozó ennek megfelelően kezdődött. Mi támadtunk, a vendégek védekeztek. Az első gól viszonylag korán, a 19. percben esett. Jobboldali beadást követően Erős Gergő ezúttal nem erőből rúgta meg a labdát, hanem helyezte a kapu bal oldalába, 1–0. A csatárnak egyébként volt több helyzete és távoli lövése is. A második hazai gól nagyon jókor jött, mert közvetlen a szünet előtt esett. Oroszi Dániellel szemben szabálytalankodtak a tizenhatos vonalánál. Vita folyt arról, hogy bent volt-e, vagy kint, esetleg a vonalon. A játékvezető végül is úgy döntött, hogy büntetőt kell rúgni. A tizenegyest maga a sértett végezte el, de elsőre nem sikerült, mert pontosan eltalálta a labdával a kapust. A kipattanó labda azonban ismét hozzákerült, és másodszorra már nem hibázott, így eggyel növelte csapata előnyét, 2–0.
 
Jól kezdődött a második játékrész, mert növelni tudtuk az előnyünket. A 47. percben élményszámba menő gólt lőtt Nagy Dániel. A baloldalon iramodott meg, majd két befelé húzó csel után, mintegy húsz méterről a bal alsó sarokba vágta a labdát, 3–0. A 63. percben tovább növelte előnyét csapatunk. Egy gyors ellentámadás után Erős indította Oroszit, aki kilőtte a hosszú jobb alsó sarkot, 4–0. Oroszinak is akadt jó pár helyzete, de több alkalommal már nem tudta bevenni a kiskőrösi kaput. A vendégek gólját Godslove szerezte a 69. percben, aki viszonylag távolról, a saját térfeléről vezethette kapura a labdát, és mivel senki sem akadályozta meg abban, hogy kapura lőjön, be is talált. Lövését Nagy Szabolcs nem tudta hárítani, 4–1. Kár volt ezért az egy vendég gólért, mert sokkal szemben mutatott volna a 4–0, de nincs semmi baj. A csapat uralta a mérkőzést, csak időnként volt fellángolása a Kiskőrösnek. Mezőnyben jól adogattak, de a kapu előtt passzívak voltak.
 
Csapatunk most megmutatta, hogy az elmúlt heti soltvadkerti vereség csak egyszeri kisiklás volt. Fel tudtak állni és nagyarányú győzelmet tudtak aratni a Kiskőrös ellen. Jelenleg a negyedik helyen állunk a tabellán. Legközelebb a Tiszakécske II. otthonába utazik a vármegyei első osztályú csapatunk. A találkozó november 4-én, szombaton 13.30-kor kezdődik a Tiszakécskei Városi Sportcentrumban.
 
Kiskunfélegyháza – Kiskőrösi LC: 4 – 1 (2 – 0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Szomjú Richárd (Borbényi Miklós, K. Szabó Kristóf)

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Nagy D., Vén, Szűcs, Magony (Kőrös 64.), Erős, Oroszi, Nagy V. (Budai 30.), Ábel (Huszka 59.), Kanyó (Szabó P. 77.), Urbán.
Vezetőedző: Némedi Norbert.

Kiskőrös: Tóth Z. – Mijailovic, Dulai, Gyenizse B. (Szabó D. 37.), Csáki, Szabó G., Amin (Karf 46.), Barkóczi, Torgyik (Agócs 54.), Lajkó, Godslove.
Technikai vezető: Márton Zsolt.

Gól: Erős a 19., Oroszi a 34., a 63., Nagy D. a 47. illetve Godslove a 69. percben.
Sárga lap: Erős 78., Huszka 85., illetve Szabó G. 67. percben.
Forrás: felegyhazikozlony.eu

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Következik

VÁRMEGYEI I. 30. forduló: 

2025. 05.31. (szombat) 17:30 

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportcentrum 

TISZAKÉCSKEI LC II. - KISKUNFÉLEGYHÁZA                   

                        -                   

                        

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 28. forduló: 

2025. 05.24.(szombat) 17:30 

Helyszín: Kiskunfélegyháza, Miskolczy István Sportpálya Molnár telep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - KÖNIG- KEREKEGYHÁZI SE                  

                     2 - 3     

U19 ÉSZAK 22. forduló:

2025. 05.18. (vasárnap) 10:00 

Helyszin: Honvéd Sporttelep

FÉLEGYHÁZI TSI - LADÁNYBENEI LC   

                       3- 2

 

 

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oldal Tibor 28

Urbán Pál 3

Tóth Benedek 2

Kurgyis Kevin 5

Szabó Dávid 4

Kovács Péter 8

Kanyó János 5

Nagy Viktor 1

Mihály Dávid (Harta) öngól 1

Solymosi Áron 2

Erős Gergő 4

Huszka Milán András 1

Kőrös József 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Molnár Tamás 3

Kurgyis Bence 5

Horváth Balázs 5

Polgár Szabolcs 3

Makány Nándor 4

Palásti Sándor 3

Szabó Tamás 2

Karsai Tamás 2

Garaci Csaba 1 (öngól Kerekegyháza)

Ludányi Mihály 1 (ongól Ladánybene)

Erős Gergő 2

Kovács László 3

Görög Nándor 2

Balázs Bence 4

Besze László 1

Dinnyés Máté 1

 

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Erős Gergő 9

Kurgyis Kevin 7

Kőrös József 1

Solymosi Áron 1

Kanyó János 3

Oldal Tibor 2

Tóth Benedek 1

Kanyó Máté 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG