A hétvégén a 12. fordulót rendezték meg a megyei bajnokságokban. Vasárnap a megyei másodosztály Északi csoportjában két mérkőzést vívtak meg.
A mérkőzés kezdése előtt gyászszünettel emlékeztek a szurkolók és játékosok Fricska Mátyás törzsszurkolóra, aki november 1-én 67 évesen hunyt el.
Az első félidőben büntetőből szereztek vezetést a vendégek. A továbbiakban kiegyenlített lett a mérkőzés. Mindkét oldalon voltak lehetőségek, de kimaradtak a helyzetek.
A második félidőben bátrabb támadójátékot mutatott be a félegyházi csapat, de nem tudtak betalálni. A hazai csapat közel állt a pontszerzéshez, a vereség ellenére nagyot küzdöttek Balog Huba játékosai.
Még két mérkőzés vár a csapatra, november 20-án az Ágasegyháza vendégei lesznek, majd november 26-án hazai környezetben fogadják a Kunszállás együttesét.
Kiskunfélegyháza II.–Kerekegyházi SE 0–1 (0–1)
Kiskunfélegyháza, 60 néző, vezette: Nagy Dávid (Béleczki László, Péter-Szabó Ottó)
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Német, Berekszászi, Horváth B., Görög, Besze (Birkás 46.), Kovács L. (Szőke 46.), Kurgyis B. (Tóth B. 57.), Cseh D., Tóth L., Fricska. Technikai vezető: Balog Huba
Kerekegyháza: Fekete Z. – Sahin-Tóth (Gazdag 70.), Szécsényi (Hefler E. 85.), Malecz, Rózsa, Boronkay (Rigó 63.), Szatmári, Bálint, Nagy N., Krajcsovszki, Kovács S.
Gól: Szécsényi a 21. percben.