Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek
Hirek : Megosztoztak a felek a pontokon

Megosztoztak a felek a pontokon

  2022.03.13. 13:42

A 15. forduló előtt a 10. helyen álló, a tavaszi idényben idegenbeli döntetlennel rajtoló Kecskeméti LC a táblázaton a 2., az idény második felét hazai győzelemmel kezdő Kiskunfélegyházát fogadta. A mérkőzés óriási csatát, helyenként nagy vendégfölényt hozott, gólt azonban nem, így megosztoztak a felek a pontokon.

Jó ideje látszik, hogy a Lakitelekről tavaly nyáron igazolt Erős Gergő remekül megállja a helyét Kiskunfélegyházán, és hogy ennek köszönhetően még az önbizalma is nőtt, arra mindjárt két példát is hozott az első négy perc. Először 35 méterről lőtt egy hatalmasat nem sokkal fölé, majd balról, a 16-os sarkáról vállalt be habozás nélkül egy életerős fejest, jó döntés volt ez is, csak kaput nem talált. Az 5. percben Bessenyei révén jelezte a hazai gárda, hogy ő is a pályán van, a fiatal csatár balról, 25 méterről bombázott mellé. Elképesztően nagy iramot diktált a két csapat, folyamatosan pörögtek a játékosok és cikázott a labda. A 26. percben Ábel ívelhetett be a jobb oldalról szabadrúgást, egy védőről kipattant a labda, Erős kapásból nagy bombát küldött a bal felső sarok irányába, a játékszer azonban a kapufa és a keresztléc találkozásáról visszapattant a mezőnybe. A 30. percben egy hazai szögletet követően egy szintén a védők által kifejelt labdát vállalt el S. Juhász középről, 18 méterről, nem sokkal tévesztette el a bal sarkot. A 39. Ludasi kanyarította be balról az ötös sarkára a labdát, Erős rárajtolt, de a hazai kapus, Kormos is, és szögletre mentett.

A legnagyobb vendéghelyzet a 44. percben maradt ki, akkor Ábel ívelte ki balra a labdát, a szögletzászló közelébe, Ludasi kapásból középre passzolt, a berobbanó Oroszi Dániel pedig hét méterről hajszállal lőtt fölé.

A vendégnyomás az utolsó öt percben szinte nyomasztóvá vált, a szünetben az a kérdés foglalkoztatta a nézőket, hogy vajon képes-e a Félegyháza ilyen presszióval folytatni.

Képes volt, a játék fordulatszáma ennek megfelelően továbbra is közel a maximumhoz pörgött. Jellemző volt a meccs lüktetésére az 56. percben látható jelenet. Akkor a hazaiak egyik ritka kontrájánál Oroszi Tibor kénytelen volt a kapujából kifutva fejjel menteni, tíz másodpercre rá pedig már a kecskeméti kapus kényszerült a kapuját lélekszakadva elhagyva fejjel menteni a rárontó csatár elől. Egyre nagyobb nyomást gyakorolt a Félegyháza, Ábel Zsolt jobb oldalról annyiszor ívelte előre a labdát jobbal, amennyiszer talán edzésen sem szokta. Ezeknek a labdáknak rendre szeme is volt, a kecskeméti védelemnek tehát alaposan fel volt adva a lecke.

A 64. percben egy újabb hazai kontra futott végig a pályán, ám Bessenyei kissé gyámoltalan megoldást választva gurított a bal alsó sarok mellé.

Az utolsó negyedórába fordulva a mérkőzés egyre inkább versenyfutás lett az idővel: a vendégek azért futottak versenyt, hogy sikerüljön a vezetést, és azzal együtt minden valószínűség szerint a győzelmet is megszerezni, a hazaiak pedig az egy pontért futottak versenyt az idővel. A 80. percben Valkai indult meg és került meg két embert, majd középről, 20 méterről lőtt mellé. Öt percre rá szabadrúgást végezhettek el a vendégek, Ludasi bombája nem sokkal szállt a keresztléc fölé. Két percre rá Bálint eresztett meg középről, futtából, 22 méterről egy egy életerős löketet, a jobb alsó sarok irányába tartó labdát a hazai portás vetődve, bravúrral mentette szögletre. A 92. percben Ludasi fordult le a bal oldalon, és lőtt éles szögből, 15 méterről, a rövid sarok mellé. A 93. percben a hazaiak már a lefújást reklamálták, a vendégek azonban még egy szögletet beadhattak, és a fejesük nyomán a bal sarokba tartó fejest Kőrös mentette fejjel a gólvonalon. Ezután lefújta a játékvezető a mérkőzést, amely kimondottan nagy iramot és az idő előrehaladtával egyre nagyobb izgalmakat, feszültséget hozott. A Kiskunfélegyháza igazolta, hogy miért áll a dobogón, éppen csak a kapuba nem sikerült betalálniuk, Nagy Lajos játékosai pedig küzdésből vizsgáztak jelesre.

Nagy Lajos: – Nagyon örülünk az egy pontnak, hiszen az, hogy a bajnokesélyessel döntetlent játszottunk, nekünk nagy sikernek számít. Véleményem szerint a döntetlen a helyzetek alapján is reális. Volt helyzet mindkét oldalon, ha elöl határozottabbak vagyunk, és még pontosabban végigvisszük az akcióinkat, akkor tudtunk volna előnyt szerezni, viszont megúsztunk egy kapufát, és egy-két meleg helyzetet. Gratulálok mind a két csapatnak, remek, taktikus mérkőzés volt, jól felkészültünk egymásból, az egy pontra mind a két fél rászolgált.

Némedi Norbert: – Nehéz találkozóra számítottunk, ezt a várakozásunkat igazolta is a mérkőzés. Megyei szinthez képest remek iramot produkáltak a csapatok. Próbáltuk föltörni a kecskemétiek védelmi vonalát. Az első félidőben nagyobb lehetőségeink is voltak, eljutottunk a kapufáig is. A második játékrészben az utolsó utáni pillanatig a győzelemre játszottunk. Összességében nem vagyok elégedetlen az egy ponttal, de azt sajnálom, hogy nem sikerült a három pontot megszerezni.

Kecskeméti LC–Kiskunfélegyháza 0–0

Kecskemét, vezette: Szűcs Gábor (Hagymási Attila, Csire Róbert)

KLC: Kormos – Csordás (Ónodi 40.), Balázs, S. Juhász (Terbe 80.), Patvaros, Szűcs, Fekete (Bálint A. 58.), Kőrös, Bozsik Kanizsai 91.), Bessenyei (Kovács D. 71.), Major. Edző: Nagy Lajos.

Kiskunfélegyháza: Oroszi T. – Ludasi, Magony, Valkai, Erős (Csurka 70.), Oroszi D., Szabó D. (Nagy D. 46.), Ábel, Urbán, Kulcsár, Nemesvári (Bálint 73.). Edző: Némedi Norbert.

Sárga lap: Major 53., Ónodi 82., illetve Ábel 37., Kulcsár 59.

Forrás: baon.hu

 

 

 

 

 

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Következik

VÁRMEGYEI I. 30. forduló: 

2025. 05.31. (szombat) 17:30 

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportcentrum 

TISZAKÉCSKEI LC II. - KISKUNFÉLEGYHÁZA                   

                        -                   

                        

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 28. forduló: 

2025. 05.24.(szombat) 17:30 

Helyszín: Kiskunfélegyháza, Miskolczy István Sportpálya Molnár telep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - KÖNIG- KEREKEGYHÁZI SE                  

                     2 - 3     

U19 ÉSZAK 22. forduló:

2025. 05.18. (vasárnap) 10:00 

Helyszin: Honvéd Sporttelep

FÉLEGYHÁZI TSI - LADÁNYBENEI LC   

                       3- 2

 

 

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oldal Tibor 28

Urbán Pál 3

Tóth Benedek 2

Kurgyis Kevin 5

Szabó Dávid 4

Kovács Péter 8

Kanyó János 5

Nagy Viktor 1

Mihály Dávid (Harta) öngól 1

Solymosi Áron 2

Erős Gergő 4

Huszka Milán András 1

Kőrös József 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Molnár Tamás 3

Kurgyis Bence 5

Horváth Balázs 5

Polgár Szabolcs 3

Makány Nándor 4

Palásti Sándor 3

Szabó Tamás 2

Karsai Tamás 2

Garaci Csaba 1 (öngól Kerekegyháza)

Ludányi Mihály 1 (ongól Ladánybene)

Erős Gergő 2

Kovács László 3

Görög Nándor 2

Balázs Bence 4

Besze László 1

Dinnyés Máté 1

 

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Erős Gergő 9

Kurgyis Kevin 7

Kőrös József 1

Solymosi Áron 1

Kanyó János 3

Oldal Tibor 2

Tóth Benedek 1

Kanyó Máté 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG