A Kiskunfélegyháza II. három győzelem mellett csupán csak egyszer kapott ki a szezonban, így a tabella második helyéről várta a találkozót. A vendégek hat ponttal a 4. pozíciót foglalták el.
Hazai oldalon már a 11. percben megszületett a vezetés Magony László révén, de a gólt nem követték újabbak, sőt a soltiak Tóth Márk találatával a 33. percben kiegyenlítettek. (1-1)
A félidei döntetlent követően támadásban maradt a Félegyháza és a második félidő első 10 percében két gólt is elért. Előbb Polgár Szabolcs, majd pedig Erős Gergő vette be a solti kaput. (3-1)
A kétgólos előny nem tartott sokáig, a 61. percben ismét felzárkózott a Solt. (3-2)
Az utolsó félórának 3-2-es állással futottak neki a csapatok és mindkét fél előtt adódott gólszerzési lehetőség, de vagy a kapusok, vagy a kapufa mentett.
Több gól már nem született, ha nehezen is, de megnyerte az összecsapást a Kiskunfélegyháza II.
Kiskunfélegyháza II. – Solti FC 3-2 (2-1)
Kiskunfélegyháza, 140 néző, vezette: Fekete Zoltán (Varga Levente, Tóth Gergely)
Kiskunfélegyháza II.: Magyar – Sánta, Keresztesi, Makány, Erős (Némedi 82.), Huber, Cseh D., Polgár Sz. (Szabó T. 92.), Fricska (Kurgyis K. 63.), Tóth I., Magony (Kurgyis B. 84.). Edző: Lapsánszki Tamás
Solt: Pergel – Kis Cs., Puskás, Tóth M., Nitsch, Pribék, Knodel (Bajusz 58.), Hajdú (Korsós 86.), Mazán, Biro (Szement 58.), Cislo. Edző: Vaskó József.
Gól: Magony 11., Polgár Sz. 53., Erős 56., ill. Tóth M. 33., Szement 61.
Mestermérleg:
Lapsánszki Tamás (edző, KHTK II.):
- Az első félidőben már eldönthettünk volna a meccset, de összehoztunk egy gólt, illetve 4-5 ziccert kihagytunk. Mondtam a srácoknak, hogy a második félidőben is lesz lehetőségünk, amikkel éltünk is. Gólokat szereztünk, de még többet is rúghattunk volna. Örülünk a sikernek és továbbra is tartjuk a hazai veretlenségi sorozatunkat.

Forrás: felegyhazikozlony.eu