Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek
Hirek : Jól küzdött az Akasztó, de a végén a Kiskunfélegyháza örülhetett

Jól küzdött az Akasztó, de a végén a Kiskunfélegyháza örülhetett

  2021.05.17. 12:13

A megyei első osztályú bajnokság 28. fordulójában az Akasztó FC a Kiskunfélegyháza együttesét fogadta május 16-án. Az előjelek nem voltak túl jók a hazaiak számára. A héten már a második mérkőzésüket játszották, illetve több alapemberére sem számíthatott Szrenkó István vezetőedző. Jól bizonyítja ezt az is, hogy a hazai Akasztó egy csere játékossal tudott kiállni a mérkőzésre.

A találkozón végül kijött a két csapat közti különbség és a Kiskunfélegyháza elvitte a három pontot Akasztóról.

Az összecsapáson a vendégek szerezték meg a vezetést a 20. percben. Nagy Viktor passza után, Nagy Dániel lőtt higgadtan a hazai kapuba 0-1. Nemsokra rá, egyenlített az Akasztó a 25. minutumban. Geiger Roland szerzett labdát a középpályán, majd egyből passzolt Vincze Dezsőhöz, aki remekül ugratta ki Juhász Tamást. Ő egyedül mehetett a kapusra, és higgadtan, a kijövő kapus mellett a jobb alsóba helyezte a labdát 1-1. A 30. percben Nemesvári Dániel küldte a labdát kapura, Németh azonban szépen védett. A 40. percben Vincze Dezső lövését hárította Oroszi Tibor. A 44. percben Geiger Roland szánta el magát lövésre a tizenhatos vonalánál. Lövése centikkel kerülte el a kaput.

A második játékrész egy Németh bravúrral indult.

Az 50. percben Márki Bence lépett ki remekül a védői közül és egyedül mehetett Oroszi kapujára. A vendég portás mellett el is tudta lőni a labdát. Azonban a játékszer végül a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. Az 55. percben egy jobboldali beadás után Nagy Dániel fejese a felső lécről éppen Nagy Viktor elé került, aki közelről nem hibázott és a hálóba rúgta a bőrt 1-2. A 60. percben a hazaiak kapusa Németh Zsolt, két bravúrt is bemutatva mentette meg csapatát az újabb góltól. Előbb Nagy Viktor fejesét védte bravúrral, majd Oroszi Dániel közeli lövése is elakadt Némethben. Két perc múlva közel járt az egyenlítéshez az Akasztó. Vincze Dezső és Márki összjátéka után Juhász Tamáshoz került a labda. Juhász megint egyedül iramodott meg a vendég kapura. A kijövő Oroszi Tibor mellett el tudta vinni a labdát, ám a kapuba nem tudott betalálni, mert a visszaérő Urbán Pál becsúszva a gólvonalról mentett.

A 70. percben Ábel szöglete után, Horváth Balázs fejesét védte újra bravúrral Németh. A 77. percben Oroszi Dániel két cselt bemutatva játszotta magát tisztára, mely után laposan kilőtte a hazai kapu bal sarkát 1-3. A 88. percben a csereként beálló Huszka helyzeténél újra Némethnek kellett jól kijönnie, és hárítania. Egy perc múlva Ábel Zsolt lövése ment centikkel mellé. A találkozót egy Kiskunfélegyházi kapufa zárta.

A találkozón végül Kiskunfélegyháza gyűjtött be három pontot, a sok hiányzói ellenére is jól küzdő Akasztó ellen.

Akasztó FC – Kiskunfélegyházi HTK 1-3 (1-1)

Akasztó, v: Szűcs Gábor (Lichtenberger, Kiss D.)

Akasztó: Németh Zs. – Bányai, Bánszki, Font, Juhász, Németh T., Vincze D., Geiger (Vince S. 56.), Dobosi, Márki, Csoba. Vezetőedző: Szrenkó István.


KHTK: Oroszi T. – Horváth, Urbán, Magony, Valkai (Huszka 73.), Oroszi D., Nagy V. (Kurgyis K. 79.), Ábel. Kulcsár, Nemesvári, Nagy D. (Szabó D. 70.). Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gól: Juhász a 25., illetve Nagy D. a 20., Nagy V. az 55., Oroszi D. a 77. percben
Sárga lap: Geiger a 21., Csorba a 63., illetve Oroszi D. a 41., Ábel a 34. percben

 

Judák László- Akasztó FC technikai vezető:

Tartottunk a mérkőzéstől, hiszen tudtuk, hogy sok a sérültünk, alig van játékosunk egyetlen egy cserénk volt. Az első félidőben még jól tartotta magát a csapat. A második játékrészben azonban, kijött az edzéshiány a betegségek, és sérülések miatt. Annak ellenére, hogy két-három százas ziccert kihagytunk, amiket nem tudtunk berúgni. Az ellenfél viszont a helyzeteiket berúgta. Reálisabb lett volna a döntetlen. De a futball ilyen, aki több gólt lő, az nyeri meg a mérkőzést. Gratulálunk a Kiskunfélegyháza csapatának.

Némedi Norbert- vezetőedző KHTK:

Szerintem, ezen a mérkőzésen az döntött a javunkra, hogy a végét jobban bírtuk, mint a hazai csapat. Az Akasztónak nagyon nehéz lehetett, mert több találkozójuk is elmaradt. Így sűrűbb a programjuk a végére. Ez ki is jött a javunkra. Az elején még egy jó mérkőzés volt. Viszont így, ennyi különbség, reális lett a két csapat között a végére.

Forrás: vira.hu

 

 

 


Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Következik

VÁRMEGYEI I. 30. forduló: 

2025. 05.31. (szombat) 17:30 

Helyszín: Tiszakécske, Városi Sportcentrum 

TISZAKÉCSKEI LC II. - KISKUNFÉLEGYHÁZA                   

                        -                   

                        

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 28. forduló: 

2025. 05.24.(szombat) 17:30 

Helyszín: Kiskunfélegyháza, Miskolczy István Sportpálya Molnár telep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - KÖNIG- KEREKEGYHÁZI SE                  

                     2 - 3     

U19 ÉSZAK 22. forduló:

2025. 05.18. (vasárnap) 10:00 

Helyszin: Honvéd Sporttelep

FÉLEGYHÁZI TSI - LADÁNYBENEI LC   

                       3- 2

 

 

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oldal Tibor 28

Urbán Pál 3

Tóth Benedek 2

Kurgyis Kevin 5

Szabó Dávid 4

Kovács Péter 8

Kanyó János 5

Nagy Viktor 1

Mihály Dávid (Harta) öngól 1

Solymosi Áron 2

Erős Gergő 4

Huszka Milán András 1

Kőrös József 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Molnár Tamás 3

Kurgyis Bence 5

Horváth Balázs 5

Polgár Szabolcs 3

Makány Nándor 4

Palásti Sándor 3

Szabó Tamás 2

Karsai Tamás 2

Garaci Csaba 1 (öngól Kerekegyháza)

Ludányi Mihály 1 (ongól Ladánybene)

Erős Gergő 2

Kovács László 3

Görög Nándor 2

Balázs Bence 4

Besze László 1

Dinnyés Máté 1

 

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Erős Gergő 9

Kurgyis Kevin 7

Kőrös József 1

Solymosi Áron 1

Kanyó János 3

Oldal Tibor 2

Tóth Benedek 1

Kanyó Máté 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG