Idei első félegyházi sikerére készült a KHTK hazai környezetben, amihez előzetesen kiváló partnernek ígérkezett a ligautolsó Soltvadkerti TE.
A két csapat legutóbbi mérkőzését 5-1-re a KHTK nyerte, a vendégek csupán a meglepetésben bízhattak. Ezzel nem is maradtak adósak az első percekben, hiszen már a harmadikban előnyhöz jutottak.
A gyors gólra gyors válasz érkezett Oroszi Dániel révén, de a félidő közepén már megint a Soltvadkertnél volt az előny Molnár Edvárd büntetőjét követően. (1-2)
Az első félidő hajrájához érve megrázta magát a KHTK és a gólok is érkeztek. Előbb Nagy Viktor kiegyenlített, majd a félidei sípot megelőzően Oroszi Dániel góljával a vezetést is átvette a félegyházi csapat.
A szünetre 3-2-es állással vonultak le a játékosok.
A fordulás után gyorsan dűlőre vitte a mérkőzést a KHTK. Magony László jobboldali elfutásaiból a társak profitáltak. Előbb Nagy Viktor talált be közelről, majd pedig Pekker Roland vétett öngólt egy beadás után.
A 67. percben Nagy Dániel ugyancsak Magony megiramodása után lőtt a hálóba. Ez a lövő kedvét is meghozta, hiszen egy perccel később a kezdőkörből pimaszul emelt a kint álló soltvadkerti portás fölött a kapuba.
A demoralizáló találatot ezt követően már nem követte több. A Soltvedkert így sem úszta meg hét kapott gól alatt. (7-2)
Kiskunfélegyházi HTK – Soltvadkerti TE 7-2 (3-2)
Kiskunfélegyháza, vezette: Stefánvits Gábor (Allaga Iván, Papp Gergely Károly).
KHTK: Oroszi T. (Balla 81.) – Kulcsár, Horváth B. (Nagy D. 60.), Urbán, Magony, Valkai, Oroszi D. (Makai 70.), Nagy V., Huszka, Nemesvári, Ábel. Edző: Némedi Norbert.
Soltvadkert: Eifert – Tóth Á. (Ritter 84.), Pekker, Radics, Fejes, Dulai, Lévai, Pál, Molnár, Fék, Kővári (Kisa 60.). Edző: Ujvári Gábor.
Gólszerzők: Oroszi Dániel 14. p., 47. p., Nagy Viktor 43. p., 52. p., Pekker Roland 56. p. (öngól), Nagy Dániel 67. p., 68. p. ill. Tóth Árpád 3. p., Molnár Edvárd 22. p. (büntetőből).
Mestermérleg:
Némedi Norbert (edző, KHTK):
- Győzelemre számítottam hazai pályán, de azért is szép ez a játék, mert nem mindig alakulnak terv szerint a dolgok. Azt gondolom, hogy az első félidő hibái ellenére uraltuk a mérkőzést és a végére kijött a két csapat közti különbség. Négy forduló van hátra a bajnokságból, szoros hajrára számítok. Hozzá kell tennem, hogy nagyon hosszú a szezon. A kupameccsekkel június közepére végzünk, de alkalmazkodunk a körülményekhez.
Ujvári Gábor: – Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben jól és szervezetten futballoztunk, aztán mintegy varázsütésre a második játékrészre megváltozott a csapat, és sajnos nagyarányú vereség lett a meccs vége. Azt tudjuk, hogy a Kiskunfélegyháza jobb csapat, mint mi, a nagyobb tudás ki is jött, többek között azért is, mert mi sajnos a végére elfáradtunk. Az az igazság, hogy hetek óta úgy játszatom a csapatomat, hogy nem védők szerepelnek a védelemben. Sajnos elfogytak a védőink. Iskola miatt ketten nem tudnak szombaton játszani, sérültek is vannak és öt sárga lap miatt eltiltott is. Teljesen új védelem szerepelt ezen a találkozón, és ez megbosszulta magát. Gratulálok a Kiskunfélegyházának, mi pedig megyünk tovább. Remélem, hogy jövő héttől kezdve olyan csapatokkal játszunk, akiket talán jobban meg bírunk szorítani.

Forrás: felegyhazikozlony.eu, baon.hu