Két élcsapat találkozott a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. A házigazda Kunszállás SE fogadta hazai környezetben a Kiskunfélegyházi HTK II. gárdáját. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.
Mindkét együttes jó helyzetből várhatta a bajnoki fordulót. A Kunszállás SE ugyan legutóbb veszített Pálmonostorán, ennek ellenére csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a listavezető KHTK II. mögé a tabellán.
A félegyházi csapat előnye többek között az volt, hogy a Kunszálláshoz képest egy meccsel kevesebbet játszott, így a vesztett pontok tekintetében is jobban állt.
Ennek fényében nagy várakozás előzte meg a megyei rangadót, amelyen Vincze Nándor öngóljával a KHTK II. került előnybe a 28. percben. (0-1)
A vezetés egészen a második félidő elejéig kitartott, amikor is Polyák Sándor vette be a félegyházi kaput, kiegyenlítve ezzel az állást. (1-1)
1-1-et követően több gól már nem született. A KHTK II. Szabó Attila kiállítását követően a mérkőzést emberhátrányban fejezte be.
Nevető harmadik csapatként a Pálmonostora SE Izsákon nyert, amivel mindkét együttest megelőzve fellépett az első helyre a táblázaton.
Kunszállás SE – Kiskunfélegyházi HTK II. 1-1 (0-1)
Kunszállás, 80 néző, vezette: Rabi József (Golovics Attila, Maron Renáta)
Kunszállás: Cseh A. – Fekete (Pálnok 15.), Polyák, Vincze, Hatvani, Szalai (Kertész G. 91.), Kertész Á., Jókai, Rádi, Balasi, Ficsór (Kádár 75.). Játékos-edző: Kertész Gábor
KHTK II: Magyar – Keresztesi, Bábi (Berekszászi 32.), Valkovics, Kadosa, Szabó T. (Cseh D. 70.), Makány, Szabó A., Szalai, Polgár, Zs. Juhász (Páli 83.),
Edző: Lapsánszki Tamás
Gólszerzők: Polyák Sándor 50. p., ill. Vincze Nándor 28. p. (öngól)
Piros lap: Szabó Attila 83. p. (KHTK II.)
Forrás: felegyhazikozlony.eu, baon.hu