Az öt győzelemmel indító Kalocsai FC otthonába látogatott a Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata a megyei I. osztályú bajnokságban. A házigazdák hibátlan szériája most sem szakadt meg, 3-0-ra megnyerték az összecsapást.
A kupasikert követően ezúttal a bajnokságban várt nehéz feladat a KHTK-ra. A félegyházi csapat nem kezdte jól a szezont, ellenben a Kalocsával, amely listavezető volt a fordulót megelőzően.
A gólok sorát a hazaiak nyitották, akik a 23. percben szerezték meg a vezetést Follárdt Zoltán révén. (1-0)
Egészen a hajráig nem változott az állás, az utolsó negyedórában azonban újabb két kalocsai találat született. A házigazdák fölényesen nyertek, a félegyháziak továbbra is keresik jó formájukat.
Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)
Kalocsa, 300 néző. Vezette: Gargya (Fodor, Juhász).
KFC: Varga – Rideg, Knap, Dostyicza (Pandur, 88.), Follárdt (Kohány, 78.), Sümegi (Farkas, 59.), Vuits (Lakatos, 15.), Szabó V., Nasz, Tóth L., Nébl. Edző: Kohány Balázs:
KHTK: Oroszi T. – Urbán, Magony (Palásti, 55.), Valkai, Oroszi D., Nagy V., Ábel (Bálint, 55.), Huszka, Kulcsár, Tóth I., Nagy D. J. (Makai, 68.). Edző: Némedi Norbert.
Gólszerzők: Follárdt Zoltán 23. p., Nébl Martin 75. p., Farkas Zalán 86. p.
Sárga lap: Tóth L. a 66., Kohány a 87., Dostyicza a 79., illetve Ábel a 36., Huszka a 39., Nagy V. a 83. percben.
Kohány Balázs: – Nagy taktikai csatával kezdődött a meccs, mindkét csapat tartott a másiktól. Örülök, hogy ebben a periódusban sikerült megszereznünk a vezetést. A második félidőben sok támadást vezettünk, amiből két gól született. Azt gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Pozitívum, hogy Félegyháza alig tudott helyzetet kialakítani ellenünk. Gratulálok a csapatomnak.
Némedi Norbert: – Jó formában lévő csapathoz látogattunk. Összességében mindkét csapatnak nagyszámú lehetősége volt a mai meccsen, de ebből a Kalocsa sokkal jobban jött ki, mint mi. Megérdemelték a győzelmet.
Forrás: felegyhazikozlony.eu, baon.hu