Szombat, 16.30
Kiskunfélegyházi HTK–Szabadszállási SE
V.: Kiss Sándor (Csákó Patrik, Borbényi Miklós).
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyházi HTK edzője: – Pontosan négy héttel ezelőtt már találkoztunk a Szabadszállással, a MOL Magyar Kupában. Akkor otthonukban sikerült legyőzni őket 3–0-ra. Tudjuk, hogy az egy egészen más mérkőzés volt, mint ami a mai lesz. Biztosan vissza akarnak majd vágni, éppen ezért küzdelmes, jó mérkőzésre számítok. Megmondom őszintén, hogy győztes csapatként szeretnénk lejönni a pályáról.
Pandur László, a Szabadszállás szakmai igazgatója: – Annyiban szeretnék visszatérni az elmúlt hét végi, Akasztó elleni mérkőzésre, hogy azon a találkozón rengeteg gólhelyzetet kihagytunk. Meg is jegyeztem, hogy remélem azért cselekedtek így a srácok, mert tartalékoltak a Kiskunfélegyháza elleni találkozóra. A mérkőzést háromesélyesnek tartom, nagy meccsre számítunk, ahogy ez lenni is szokott a két csapat találkozóján. Mind a két gárda ismeri a másikat, így nagy meglepetést nem tudunk okozni egymásnak. Nagyon várjuk a mérkőzést, szeretnénk jó eredmény elérni. Amennyiben azt a játékot játsszuk, amit tudunk és amit mindenhol szeretnénk, vagyis gyorsak és fegyelmezettek leszünk, akkor akár meglepetést is okozhatunk Kiskunfélegyházán.
Forrás: baon.hu