Két, a megyei első osztályú bajnokságban a vélemények szerint dobogóra esélyes csapat találkozott szombaton Szabadszálláson, a MOL Magyar Kupa második, megyei fordulójában. Jó hírét ezen a találkozón a vendégcsapat igazolta, 2–0-s félidő után magabiztos, 3–0-ás győzelmet aratva várhatja a hétfői sorsolást.
A MOL Magyar Kupa megyei második kupafordulójának a slágerének számított a Szabadszállás-Kiskunfélegyháza rangadó, hiszen a közvélemény mind a két csapatot a dobogó közelébe várja.
A kezdés után az első meglepetés az volt a szurkolók számára, hogy a KHTK veteránja, Tököli Attila belső pozícióban játszott. Az első helyzetet a vendégek dolgozták ki a pokoli melegben a 7. percben, a ziccert Makai egyéni alakításából hozta össze. Egy jó csel után tört be balról a 16-oson belülre, éles szögből lőtt, Németh bravúrral hárított. Egy percre rá újra a Félegyháza veszélyeztetett, jobbról, huszonöt méterről Oroszi Dániel küldött meg egy lapos lövést a hosszú sarok irányába, a labda a kapufa tövéről pattant ki.
A 20. percig a küzdelem dominált, akkor ismét Makai tört be, immár sokadszor balról, ravaszul középre tekert labdájára Németh kilépett ugyan, a játékszer azonban kiperdült a kezéből, Bálint lecsapott rá, és hat méterről az üres kapuba lőtt, 0–1. A 26. percben újra Makai veszélyeztetett, majd több érintés után Valkai küldött meg jobbról, tizenkét méterről egy balos kapáslövést a jobb sarok irányába, Németh bravúrral hárított. A hazaiak az első gólveszélyes szituációt a 30. percben dolgozták ki, egy labdaszerzést követően néhány gyors passz után Kiss Szabolcs bombázott tizenöt méterről fölé. A 43. percben büntetőhöz jutott a Kiskunfélegyháza, miután a hazai védők a 16-osra a jobb oldalról betörő Oroszi Dánielt buktatták. Tóth István állt a labda mögé, a bal alsó sarokba küldött bombájába Németh csak beleérni tudott, 0–2. A lefújás előtt még egy lesgóllal jelezte a KHTK, hogy kellemesen belejött a helyzetkidolgozásba.
Nagy elánnal jött ki a második játékrészre a hazai csapat, látszott, hogy mielőbb szeretnének faragni a hátrányból. A 47. percben Kiss Szabolcs ívelt a kapu elé, Lajos belestukkolt, Kotliár pedig nagy helyzetben fejelhetett, Oroszi Tibor azonban a helyén volt. Két percre rá egy kapu előtti kavarodás során három hazai játékos próbálta begyömöszölni a labdát a félegyházi kapuba, sikertelenül, a vendégvédelem ezt a kísérletet is hárította. Az 56. percben Palásti hozta helyzetbe egy remek passzal Nagy Viktort, Nagy lövése azonban elsuhant a tátongó hosszú sarok mellett. Egy percre rá a hazai csapatkapitány, Kiss Szabolcs eresztett meg egy nagy lövést a félpályáról, látván, hogy Oroszi Tibor messzire kimerészkedett a kapujából, lövése a felső lécről pattant vissza a mezőnybe. A 65. percben Kotilár döngette meg a felső lécet négy méterről, Lajos remek bepasszát követően. Nem Lajoson múlt, hogy nem jegyzett gólpasszt. Egy percre rá Palásti jelezte, hogy ő is figyeli a hazai kapus 16-oson belüli vagy kívülre történő mozgását, az ő ívelése is a felső lécről pattant vissza. Küzdött, hajtott a Szabadszállás, de ma mintha be lettek volna góllövés ellen a hazaiak. A 88. percben aztán Nagy Viktor ugratta ki remek ütemben a leshatár mögé beinduló Nagy Dánielt, aki egyedül vezethette a bal oldalon a hazai kapusra a labdát, majd a 16-os sarkáról, jobbal a kapu jobb oldalába tekert, 0–3. A hazai csapat a mai napon nem volt képes veszélyeztetni a KHTK továbbjutását, ugyanakkor meglátni az új, Némedi Norbert vezette KHTK-t, és belátni, hogy a félegyháziak minden bizonnyal ismét versenyben lesznek a bajnoki címért, potom húsz perc műve volt.
Szabadszállási SE–Kiskunfélegyházi HTK 0–3 (0–2)
Szabadszállás, 150 néző, vezette: Rabi József ((Kiss Sándor, Váczi Levente.)
Szabadszállás: Németh – Márkus, Lajos, Pandur (Golovics 75.), Gavula (Boldizsár 14.), Horváth B., Kotliár, Hegedűs, Máruska, Kiss Sz., Zsíros. Edző: Horváth Péter.
Kiskunfélegyháza: Oroszi Tibor – Valkai, Tököli, Oroszi Dániel, Nagy V., Ábel (Kulcsár 46.), Huszka, Tóth I., Makai (Nagy D. 66.), Bálint, Palásti, (Szabó D. 76.). Edző: Némedi Norbert
Gól: Bálint a 20., Tóth I. a 43., Nagy D. a 88. percben.
Sárga lap: Hegedűs 86., Zsíros a 90., illetve Huszka a 29. percben.
Pandur László, a Szabadszállás szakmai igazgatója: – Az első félidőben lényegében kivégeztük magunkat, ugyanis egy ilyen szintű csapatnak, mint a KHTK, nem szabad egy teljes félidő előnyt adni. A második félidőben már sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, igaz, el kell ismernem, hogy a vendégeknek is. Ugyanakkor jobb helyzetkihasználással legalábbis szorosabbá tehettük volna az eredményt. A gyenge teljesítményre némi magyarázat, hogy négy-öt alapemberünk hiányzott, és ezt még nem bírja el a csapat, ráadásul mindjárt az első félidő elején letaglózták a bal oldali támadónkat, és amellett, hogy az következmény nélkül maradt, tőlünk egy újabb, jó formában lévő kulcsember esett ki. A sok kieső miatt kidomborodott a csaptunk amatőr jellege, és így utólag azt mondom, hogy talán hiba volt bevállalni szerdán az Újpest II. elleni edzőmeccset. Ugyanakkor gratulálok a Kiskunfélegyházának, megérdemelten jutott tovább.
Némedi Norbert, a Kiskunfélegyházi HTK vezetőedzője: – Az időjárás megadta a mérkőzés alaphangulatát, hiszen meglehetősen irreális volt. A felkészülés időszakában járunk még, tehát ma még csak próbálgattunk egy új játékrendszert. Viszonylag kevés hibával sikerült ezt megvalósítanunk, és ennek köszönhetően véleményem szerint meg is érdemeltük a továbbjutást.

Forrás: baon.hu