Kiskunfélegyházi HTK – Jánoshalmi FC 2 – 0 (1-0)
Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum
Vezette: Antal Péter (Kiss László, Berger Tibor)
KHTK: Jelen – Golovics, Valkai, Sándor, Dobosi, Tóth I., Szabó A.(Vojtovics 83.), Katona B.(Makai 76.), Palásti, Juhász (Marsa 62.), Zs. Juhász (Keresztesi 83.) Vezetőedző: Szabó István.
Jánoshalmi FC: Urlauber – Agócs, Szűcs, Bogdán, Sejben (Grácz 87.), Suknovic (Hegedűs 46.), Kiss B., Tesic, Gieszinger P., Jeszenszky, Nagy Torma. Vezetőedző: Gieszinger Ferenc
Góllövők: Dobosi (13.), Katona B.(76.)
A megyei I. osztályú bajnokság 27. fordulójában a Jánoshalma együttese látogatott Kiskunfélegyházára. Az őszi mérkőzésen a félegyházi csapat 2-0–ra nyert ellenfele otthonában. A rendkívüli esős időjárás miatt felmerült, hogy lesz-e mérkőzés a főpályán.
Az U-19-s csapatok találkozóját az edzőpályán rendezték meg.
Antal Péter játékvezető ellenőrizte többször is a centerpálya állapotát, végül a két csapat vezetői megállapodtak, amihez a játékvezető is partner volt, hogy a találkozót Kecskeméten, a Műkertvárosi Sportcentrumban rendezik meg. A Megyei Szövetség részéről Losonczy László úr engedélyezte a helyszín megváltoztatását.
Hetek óta tartja jó formáját a félegyházi együttes, akik ebben a fordulóban egy közönségszórakoztató mérkőzésre készültek. Sajnos az időjárás közbeszólt, így kevesen láthatták a Kecskeméten rendezett találkozót.
Mindkét csapat igyekezett felvenni a mérkőzés tempóját, a vendéglátók többet birtokolták a labdát, jöttek a helyzetek is, és a 13. percben szabadrúgáshoz jutottak. A 22 méterről megítélt pontrúgást Dobosi Zsolt tekerte a hálóba, 1-0.
A vendégek is igyekeztek, kevés kísérletüket a hazai védelem megszűrte, több gól ebben a játékrészben már nem született.
Szünet után is folytatta lendületes, pontos labdajáratásra épülő taktikáját a KHTK. A középpályások nagyon sok labdát szereztek, a 76. percben növelte előnyét a hazai csapat, Szabó Attila indításával Katona Balázs kilépett, és helyzetét gólra váltotta, 2-0.
Fontos három pontot szerzett a mai mérkőzésen a listavezető, a Jánoshalma együttese méltó partner volt. Dícséretes, hogy a vendégek hozzájárultak a helyszínváltoztatáshoz, nem maradt el a mérkőzés, így mindkét fél zavartalanul koncentrálhat a bajnokság további mérkőzéseire.
U-19-s mérkőzés:
Kiskunfélegyházi HTK-FTSI – Jánoshalmi FC 3 – 1 (1-0)
Góllövők: Patyi Roland (29., 69.), Nagy Gergely (76.) illetve Zentay Tamás (58.)