Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
FELHÍVÁS

AZ OLDAL MOZILLA FIREFOX böngészőre van optimalizálva, ha más böngészőkkel nem működik, kérem töltse le a FIREFOX legújabb változatát!

 
Menü
 
Pontos idő
 
Támogatók

 

 

Média partnerek:

 

 

 

 

 

 

 
Hirek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

A Kiskunfélegyháza nagy csatában győzte le az SC Hírös-Épet

  2023.09.30. 20:48

A hét forduló után a 8. helyen álló SC Hírös-Ép az öt lejátszott mérkőzést követően a 4. helyen tanyázó, bajnoki címvédő Kiskunfélegyházát fogadta a vármegyei első osztályú bajnokság 8. fordulójában. A mérkőzés nagy csatát hozott, a nagy küzdelemben csak egy gól esett, azt a vendégcsapat rúgta, így megérdemelten győzött.

Nagy elánnal estek egymásnak a csapatok, aztán a Kiskunfélegyháza hamarosan kisajátította magának a labdát. A 3. percben Molnár lőtt 20 méterről, Farkas Gaszton fogta a lövést. Öt percre rá Budai lőtt szintén 20 méterről a rövid fölső sarok fölé. Megállapítható volt, hogy ha a labdarúgásban van olyan, hogy elrettentő labdabirtoklás, akkor a Kiskunfélegyházára ez ma igaz volt. Ráadásul nem csak rendre náluk volt a labda, hanem folyamatosan igyekeztek is megbontani a hazai védelmet. A 12. percben Nagy Viktor durrantott nem sokkal fölé 20 méterről. A hazai térfélen folyt a játék, a találkozó ezen szakaszában a hazai csapat minden energiáját kimerítette, hogy igyekezzen távol tartani a 16-osától a vendégcsapatot. Tarthatatlanul nagy koncentrációt igényelt ez, nem volt meglepő, hogy mindössze 22 percig bírták. Akkor Szabó Dávid indította balról egy remek labdával a jobb oldalon beinduló Oroszit, aki átvette a labdát, majd a 16-os sarkáról a hosszú alsó sarokba lőtt, 0–1. A gól után a nyomasztó vendég dominancia enyhülni látszott, bár a 31. percben Budai adott le középről egy nagy lövést. Farkas nagyot védett, a kipattanót azonban Oroszi a bal alsó sarokba helyezte, a félegyházi előny azonban nem nőtt, az asszisztens szerint ugyanis lesről esett a találat. Egy percre rá Nagy Viktor kapta meg őrizetlenül a labdát a hazai 16-oson belül – ritka pillanat volt ez, hogy valaki így vehesse át –, majd jobbról középre adott, Oroszinak le kellett hajolnia, hogy meg tudja fejelni, ő ezt meg is tette, próbálkozása nyomán a labda nem sokkal ment el a bal alsó sarok mellett. A 34. percben két hazai szöglet, és az azt követően kialakuló szituáció jelezte, hogy a hazaiak is igyekeznek előre merészkedni. A 42. percben Horváth Zalán kezelt le egy labdát középen, a kaputól 15 méterre, majd durrantott haladéktalanul nem sokkal fölé.

A második játékrész elején egy veszélyes vendég beadást követően két stukkolásból jutott el a hosszú sarokhoz a labda, Nagy Viktor próbálta közelről a kapuba gyömöszölni, a védők mentettek. Ezt követően a mezőnyben gyűrték egymást a felek, a 63. percben aztán Urbán elé került a labda a 16-oson belül, ő balról, 12 méterről megcélozta a jobb felső sarkot, a labda a kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Öt percre rá egy hazai akció végén Szásznak tették ki balra a játékszert, ő 18 méterről nagy lövést eresztett meg, a labda centiméterekkel suhant el a léc fölött. A 72. percben Puskás passzolta középről a beinduló Gréczi elég a labdát, ő rövid vágta után balról, tíz méterről, éles szögből lőtt, Nagy Szabolcs bravúrral szögletre mentett. Enyhe fölénybe került a hazai csapat, igazi ziccert azonban nem sikerült kidolgozniuk, a vendég kontrákban pedig mindig benne rejlett a veszély. A 80. percben Balog adott be balról, Gréczi akrobatikus mozdulattal tudta csak megfejelni a labdát, amely a bal alsó sarok irányába tartott, Nagy Szabolcs ezúttal is védeni tudott. Egy percre rá Erős vezethette rá jobbról a hazai kapusra a labdát, önzetlenül középre passzolt, viszont túl hosszan, így odalett az ajtó-ablak helyzet. Nagyon sokat tett az SC Hírös-Ép az egyenlítés érdekében, a hosszabbításban egy hazai szabadrúgásnál még a kecskeméti hálóőr is előrement fejelni, a vendégek kapujába azonban nem tudtak betalálni, megérdemelten vitte el mind a három pontot a bajnoki címvédő Kiskunfélegyháza.

Nagy Krisztián: – Gratulálok a Félegyházának, talán a legjobb csapat, akikkel eddig játszottunk, de felvettük velük a versenyt. A különbség az volt, hogy ők már évek óta együtt futballoznak, mi pedig csak nyolc hete. Ha összeállunk rendesen, nem lesznek sérültjeink, és erőnlétben még egy kicsit javulunk, akkor bárkivel fel tudjuk majd venni a versenyt. Örülök, hogy méltó ellenfelei voltunk a bajnoki címvédőnek.

Némedi Norbert: – Tudtuk, hogy jó csapathoz érkezünk. Bár az SC Hírös-Épnek ez az első vármegye egyes szezonja, ahhoz képest igen érett játékot mutatnak, és meccsről meccsre egyre jobbak. Két ellentétes félidőt sikerült ma játszanunk, de a kapu előtt kialakított helyzeteket tekintve a számunkra jóval több volt ebben a meccsben, mint amennyit ki tudtunk hozni belőle. Egy szép akciót sikerült jól befejeznünk az első félidőben, és nem tudtuk megrúgni a másodikat, így aztán végig nyílt maradt a mérkőzés. Fizikálisan nem egy rossz csapat a hazai gárda, pontrúgásokból teremtettek veszélyt jócskán, hál’istennek ezeket tudtuk hárítani. A saját dolgunkat nehezítettük meg azzal, hogy nem zárult le hamarabb a mérkőzést hamarabb. Gratulálok a hazai csapatnak, szerintem jó szezont fognak futni, nekünk pedig nagyon jól jött ez a három pont.

SC Hírös-Ép Egyesület–Kiskunfélegyháza 0–1 (0–1)

Kecskemét, vezette: Allaga Iván (Topálszki Szabin, Bányai Dorottya)

SC Hírös-Ép: Farkas G. – Palatinus, Farkas A., Maczelka (Gréczi 46.), Balog, Patvaros, Puskás, Parázs, Nemesvári (Szakter 77.), Horváth Z., Nna nna (Szász 4.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Vén, Szűcs, Magony, Budai (Kanyó 64.), Oroszi (Nagy D. 75.), Nagy V. (Kőrös 87.), Szabó D. (Erős 75.), Ábel (Szabó P. 64.), Urbán, Molnár. Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gól: Oroszi a 22. percben.

Sárga lap: Horváth Z. 88., Gréczi 89. illetve Ábel 49., Szabó D. 57., Szabó P. 91. perc.

https://cdn.baon.hu/2023/09/8ThcIjYOVrJskVIXaszsUXeu3AVyyUMpNSzqsJ1TtEQ/fill/1024/0/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhOGFmMWQ3YmNhZDRkNTc4ZjIzOGE1MjUyMTZiZjJm.jpg

Forrás: baon.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elvitte a pontokat az éllovas Solt

  2023.09.30. 20:43

A vármegyei másodosztályú bajnokságban ezen a hétvégén a 6. fordulót rendezik meg. Szombaton három mérkőzést vívtak meg, mind a hármat az Északi csoportban.

Vármegye II., Északi csoport

Az éllovas Solt is a hajrában szerezte meg a három pontot jelentő gólt a Kiskunfélegyháza II. vendégeként.

 Kiskunfélegyháza II.–Solti FC 1–2 (0–0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Szomjú Richárd (Csákó Patrik, Bábel Gréta)

Kiskunfélegyháza II.: Zsigó – Tóth L. (Molnár 88.), Horváth B., Szabó T., Makány, Hájas (Bereczki 46.)., Kurgyis (Tóth B. 58.), Berekszászi, Palásti, Balázs, Fricska (Karsai 67.)

Solt: Jánosi – Fehér, Facskó, Szalánczi, Tóth M., Szili, Kuti, Madár (Molnár Á. 76.), Pribék (Kurta 88.), Biró (Szedljak 46.), Nitsch (Homó 91.)

Gól: Makány 80., ill. Kuti 67., 86. perc.

https://cdn.baon.hu/2023/09/ppZsnYdVxc2mqh9wYokKxWM1LpxtwUDAieKsqWiGDIQ/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U5YmE4MzBhMDczMjRlOGQ4OTI0ZjI5MGQ5MzVmM2Fk.jpg

Forrás: baon.hu

 

Döntetlent játszott a Félegyháza II.

  2023.09.26. 15:01

A Vármegyei II. Északi csoportjában az ötödik fordulót rendezték a hétvégén. A félegyházi csapat a Lakiteleki TE otthonában lépett pályára. A hazaiak a tabella legvégén álltak, a vendég Kiskunfélegyháza II. az ötödik pozícióban.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, a 17. percben megszerezték a vezetést, amire 4 perc múlva a vendégek válaszoltak. Balázs Bence talált be a vendéglátók kapujába. Ezzel ki is alakult a félidő eredménye, 1-1-es döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

Szünet után nagyobb tempóra váltott a hazai alakulat, kétgólos előnyt szereztek Szólát és Anka találataival, 3-1.

 A mérkőzés hajrája izgalmasan alakult, a vendégek nem adták fel és Makány Nándor góljaival kiegyenlítettek, 3-3.

A Félegyháza II. a következő fordulóban szeptember 30-án 16 órakor hazai környezetben fogadja a Solti FC együttesét.

LAKITELEKI TE - KISKUNFÉLEGYHÁZA II. 3 - 3 (1-1)

Lakitelek, vezette:Szomjú Richárd (Csákó Patrik, Bábel Gréta)

Lakiteleki TE: Benkó - Varga (Tombácz 78.), Kotvics, Győri, Magyar P., Anka, Magyar D., Hencz, Szólát, Márton(Tamásy K.42.), Tamásy R.

Kiskunfélegyháza II.: Balla - Tóth L., Horváth B., Makány, Dinnyés (Karsai 46.), Hájas (Szabó T.46.), Berekszászi, Palásti, Balázs, Polgár Sz.,Fricska (Tóth B.77.) Technikai vezető: Balog Huba.

Gólszerzők: Győri Sándor (17.), Szólát Kevin (51.), Anka Gyula (76.) illetve Balázs Bence (21.), Makány Nándor (83., 89.)

 

 

 

Kitűnő játékkal, biztos győzelem az Akasztó ellen

  2023.09.25. 10:12
A hetedik fordulót bonyolították le a vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban, de a csapatunknak még csak ez volt az ötödik mérkőzése. Hazai pályán az Akasztó gárdáját fogadtuk.
 
A vendégcsapat a vártnak megfelelően szerepelt eddig a bajnokságban, mert a találkozó előtt három alkalommal nyertek, háromszor pedig vereséget szenvedtek, így a középmezőnyben álltak a tabellán. A mostani mérkőzésnek egyértelműen a Kiskunfélegyháza volt a nagy esélyese. Azt is lehet mondani, hogy ebben a bajnokságban talán most játszottak a legjobban a fiúk. Nagy kedvvel és nem mellékesen eredményesen. Az Akasztó ezúttal nem tudta azt a játékot produkálni, mint amit szeretett volna, bár nekik is adódtak helyzeteik. Az első gól az első félidő közepén született, amikor is Oroszi Dánielt felvágták a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt maga a sértett végezte el, megszerezve ezzel csapata első gólját, 1 – 0. A második találatban is jelentős szerepet játszott Oroszi. A 39. percben jobb oldalon robogott el, az alapvonaltól visszagurított és a nagy lendülettel, jókor érkező Szabó Dávid közelről, mintegy hét méterről, a hálóba vágta a labdát, 2 – 0. A második játékrészben tovább tudta növelni előnyét a Kiskunfélegyháza. A 70. percben egy kapu előtti kavarodás után Németh Zsolt kapott sárga lapot, és még közvetett szabadrúgás is járt a tizenhatoson belülről csapatunk számára. Mivel közvetlenül nem lehetett kapura lőni, Erős Gergőnek gurították le a labdát, akinek lövése a lábak között utat talált a kapuba, 3 – 0.
 
A csapat nemcsak eredményesen, de tetszetősen is játszott, és sokkal jobb volt az Akasztónál. Úgy tűnik, hogy az új játékosok is jól beilleszkedtek már a csapatba. Molnár Edvárd például rengeteget futva kitűnően játszik, és szinte minden mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújt. Némedi Norbert vezetőedző most egy új felállással próbálkozik, ami úgy tűnik, hogy be fog válni. Szűcs Dominiket a középpályáról hátra vitte a védelembe, ahol jól megállta a helyét. Így gyakorlatilag három védővel védekeztek. Természetesen, ha lehetősége volt rá, akkor Szűcs is előre mehetett, és segíthette a középpályásokat.
 
A legközelebbi mérkőzés szeptember 30-án, szombaton lesz, amikor is csapatunk Kecskemétre utazik, és az SC Hírös-ÉP Egyesület lesz az ellenfele. A találkozó 16 órakor kezdődik a Műkertvárosi Sportcentrumban.
 
Kiskunfélegyháza – Akasztó FC: 3 – 0 (2 – 0)

Kiskunfélegyháza, vezette: Béleczki László (Fülöp József, Juhász Dóra)

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Vén, Szűcs, Magony (Kőrös 70.), Oroszi (Nagy D. 70.), Nagy V., Szabó D. (Erős 61.), Urbán, Szabó P., Huszka (Budai 61.), Molnár (Ábel 70.).
Vezetőedző: Némedi Norbert.

Akasztó: Németh Zs. – Sendula, Herczeg, Doszpod (Varga M. 70.), Kerekes, Szabó Zs., Nagy A. (Torgyik 87.), Vincze, Makó, Tóth Á., Bányai (Bajusz 46.). Vezetőedző: Szrenkó István.

Gólszerző: Oroszi a 21., Szabó D. a 39., Erős a 70. percben.
Sárga lap: Magony 30., Szabó D. 54. ill. Sendula 12., Bányai 18., Doszpod 54., Kerekes 65., Németh Zs. 70. perc.
 
Kitűnő játékkal, biztos győzelem az Akasztó ellen
Forrás: felegyhazikozlony.eu
 
 
 

 

Pontot szerzett a Kunszállás Kiskunfélegyházán

  2023.09.17. 11:03

A vármegyei II. osztályú labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában a Kiskunfélegyháza II a Kunszállást fogadta. A két csapat találkozója mindig érdekes és különleges, amit ezúttal is bizonyítottak. Ha nem is magasszínvonalú volt a játék, de változatos, és fordulatokból sem volt hiány.

A 11. percben Dinnyés Máté előtt adódott lehetőség a tizenhatoson belül, de Dobos jól jött ki a kapujából, és leszedte a lábáról a labdát. Az első negyedóra végén Kuklis közeli lövését ütötte ki Balla. A 19. percben megszerezte a vezetés a Kiskunfélelegyháza. Dinnyés Máté hosszú labdát kapott a jobb oldalon. Mondták neki, hogy adja be, de ő inkább kilőtte a jobb alsó sarkot 1–0. A 44. percben szépített a Kunszállás. Egy jobb oldali keresztlabda után középre került a játékszer, ahol Dinnyés Bence közelről a hálóba juttatta 1–1. Ezzel még nem ért véget a gólgyártás, mert egy perc múlva Kürtösi úgy fejelt kapura, hogy a labda lepattan Balla előtt, így a félegyházi hálóőr már tehetetlen volt 1–2.

A második félidő elején a vendégek megpróbálták tartani az eredményt, és egy kicsit húzták is az időt. Az 56. percben Kertész Ádám szabadrúgása megpattan Balla előtt, de ezúttal a félegyházi hálóőr szögletre tudott menteni. A 67.percben Karsai fél fordulásból. mintegy huszonkét méterről lőtt kapura, a labda a keresztlécet találta el. Három perccel később egyenlített a Kiskunfélegyháza. Makány mintegy 25 méterről megcélozta a kaput és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki 2–2. Nyolc perccel később szinte teljesen megismétlődött az előző esemény, csak azzal a különbséggel, hogy ezúttal messzebbről lőtt Makány, de ugyan úgy a jobb alsó sarkot lőtte ki 3–2. A találkozó vége is tartogatott még izgalmakat. A 87. percben Palásti nagy erejű szabadrúgása alig kerülte el a felső lécet. A 91. percben egy szögletrúgás után Kiss Szabolcs közelről kapásból lőtt, Balla bravúrral ütötte szögletre. Kertész Ádám végezte el a sarokrúgást, Hatvani pedig úgy fejelt kapura, hogy előtte lepattant a földre a labda, onnan pedig a hálóba 3–3.

Kiskunfélegyháza II–Kunszállás SE 3–3 (1–2)

Kiskunfélegyháza, vezette: Szomjú Richárd (Kaszala Mihály, Bábel Gréta).

Kiskunfélegyháza: Balla – Tóth L., Horváth B., Makány, Dinnyés M. (Karsai 46.,Görög 83.), Hájas,(Szabó T.64.) Berekszászi, Palásti, Balázs B. (Tóth B. 75.), Polgár Sz.,Fricska (Kurgyis B. 89.). Technikai vezető: Balog Huba

Kunszállás: Dobos – Pálnoki, Ficsór (Jaskó 86.), Hatvani, Hegedűs (Páli 60.), Kertész Á., Agárdi, Jókai, Kürtösi, Kuklis (Farkas L. 89.), Dinnyés B. (Kiss Sz. 73.). Technikai vezető: Kertész Károly

Gólszerző: Dinnyés M. 19., Makány 70., 77. ill. Dinnyés B. 44., Kürtösi 45., Hatvani 92.

https://cdn.baon.hu/2023/09/UhDPRgKhlioHOX2v70UNkpzJ7BulzmhZQL1xNGiQ0_4/fill/1024/0/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxZmIzZDJlZDg2NDRhMDRiYzMyZDc2OTEwODU2MGY1.jpg

Forrás: baon.hu

 

 

 

 

Küzdelmes meccset nyert meg Mizsén a Félegyháza

  2023.09.16. 20:11

Az öt lejátszott mérkőzést követően a harmadik helyen álló Lajosmizse a három mérkőzéséből öt pontot szerző, 8. Kiskunfélegyházát fogadta a vármegyei első osztályú bajnokság 6. fordulójában. A küzdelmes, élvezetes, végig kiegyenlített mérkőzést a bajnoki címvédő vendégcsapat nyerte meg Urbán Pálnak a hajrában szerzett találatával.

Nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a csapatok. Mindjárt a 2. percben Sallai kapott egy ígéretes indítást, de végül nem jutott túl Nagy Szabolcson, a vendégek kapusán. Hamarosan érkezett a válasz. Erőshöz került a labda a bal oldalon, a kaputól jó 25 méterre, a félegyházi játékos nem vacakolt, fordulás után jobbal megcélozta a hosszú fölső sarkot, Kis Csabának minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy fölé tudja tolni a labdát. A szögletet követően Urbán robbant be a kapu elé, és eresztett meg – Erőshöz hasonlóan – bármiféle lacafacázás nélkül tíz méterről egy kemény lövést a kapura, Kis ezúttal is nagyot védett.

Kitűnő volt az iram, mindkét csapatban magasan lobogott a küzdőszellem, ugyanakkor enyhe vendég mezőnyfölény volt kialakulóban. A 15. percben Nagy Viktor passzolt ki a jobb oldalra, Huszka a 16-os sarkáról kemény lövést eresztett meg a rövid fölső sarok irányába, a labda a kapufán csattant. Öt percre rá Oroszi tálalta le balra a labdát, Erős 12 méterről, balról, nagy lövést küldött meg a rövid sarok irányába, félmagas bombáját követően a labda a bal oldali lécen csattant, a hazai kapus létfontosságú érintésének is köszönhetően. Egy percre rá Szűcs Dominik ívelt be jobbról, Oroszi azonban fölé fejelt. A 26. percben egy hazai, bal oldali szögletet követően Halasi pörgetett életveszélyesen a vendégek kapujára, Nagy Szabolcs ezúttal is hárítani tudott. A 35. percben a rendkívül agilis és nagy kedvvel játszó Vén Balázs harcolt meg egy labdáért, majd egy remek csel után átívelt a hosszú oldalra, Huszka kapásból megküldte, Kis ezúttal is nagyot mentett. Két percre rá a mérkőzés magas fordulatszáma által nem megengedett ráérősséggel passzolt egymáshoz hátul két hazai védő, Erős lecsapott a labdára, ballal, a vendég kispad szerint némileg talán elhamarkodottan, egyből lőtt a kapu mellé. A mezőnyfölény ellenére egyenrangú ellenfél volt a szervezett Lajosmizse, ziccereket azonban inkább a vendégek dolgoztak és hagytak ki.

A második játékrész elején alaposan odatette magát a hazai gárda, átalakították a játék képét, ugyanis áttolták a vendégek térfelére, ziccert azonban nem sikerült kialakítaniuk. Közben A 60. percben Oroszi küldött meg szorongatott helyzetből egy lövést, és bár a labda középre tartott, ennek megfelelően a hazai portás hárította is, a próbálkozást az tette veszélyessé, hogy Oroszi lábak között vállalta el, hogy tüzeljen. Egy percre rá a másik oldalon Orlov Ambrus lőtt jobbról, éles szögből nem sokkal a hosszú sarok mellé. Férfias, nagy csata folyt a pályán, továbbra is hazai fölénnyel. A 71. percben ismét Orlov Ambrus tört előre a jobb oldalon, már a 16-oson belül járt, egyre lopta a távolságot, talán túl sokáig is, mert amikor végül 12 méterről megpróbált a kapuba találni, egy védő blokkolta a kísérletet.

A 75. percben újra csak Orlov Ambrus 28 méterről próbálkozott, ez a korábbinál egy jóval életerősebb próbálkozás volt, de nem talált kaput. A 84. percben szabadrúgáshoz jutott a Kiskunfélegyháza a bal oldalon, a felezővonaltól nem messze, az oldalvonal közelében. A nem sokkal korábban beállt Ábel állt oda a labda mögé. Középre ívelése több védőt és csatárt is becsapott, egyszer az ötösön le is pattant a labda, hogy aztán a berobbanó, szemfüles Urbán közelről a kapu közepébe fejelje, 0–1. A hátralévő időben mindent elkövetett az egyenlítés érdekében a Lajosmizse, de ziccert a hajrában sem sikerült kialakítania. A mérkőzést, amely nem volt mentes a szabálytalanságoktól, de ennek ellenére sportszerű volt, végül nem érdemtelenül nyerte meg a Kiskunfélegyháza a pontszerzésért nagyon sokat tevő Lajosmizse ellenében.

Árva Zsolt: – Szomorúak vagyunk, hogy nem sikerült itthon tartanunk legalább az egyik pontot, hiszen a célkitűzésünk az volt, hogy ne vereséggel zárjuk a bajnoki címvédő elleni mérkőzést. Sokáig működött, amit elterveztünk. Az ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Félegyházának az első félidőben helyzetei és kapufái is voltak. A második félidőben feljavultunk, sokkal jobban játszottunk. Készültünk a pontrúgásokra, de sajnos az benne van, hogy ennek ellenére valaki mégis elaludt bent, és így kerülhetett helyzetbe az Urbán Pali. Ő ki is használta a ziccert, és már nem maradt annyi idő, hogy ki tudjunk esetleg egyenlíteni. Gratulálok a Kiskunfélegyházának. Attól függetlenül, hogy az előző bajnoksághoz képest a nyáron átalakult a gárda, és továbbra is rendkívül erős és jó csapat.

Némedi Norbert: – Először is nagyon örülök annak, hogy egy nagyon jó csapat otthonában sikerült ma három pontot szereznünk. A Lajosmizse évről évre fejlődik és egyre jobb, ugyanakkor szerintem az idei évben már más, magasabb szintet képviselnek, mint korábban, aki ezt a mai meccset láthatta, az erről személyesen is meggyőződhetett. Az első félidőben mi többször jutottunk el a hazaiak kapuja elé, azokból a helyzetekből azonban egyet sem sikerült kihasználni. A második játékrészben megszűnt a mezőnyfölényünk. A pontrúgáshoz mindig kell egy kis szerencse is, mi jól reagáltuk le a hajrában elvégzett szabadrúgás után azt a lepattanó labdát, amelyből a győztes gólt megszereztük. És ez volt az a hajszálnyi különbség, amelynek köszönhetően a mai napon megérdemeltük a győzelmet.

Lajosmizsei VLC–Kiskunfélegyháza 0–1 (0–0)

Lajosmizse, vezette: Biber Tamás (Berger Tibor, Balogh Bence)

Lajosmizse: Kis Cs. – Sallai, Fekete A., Orlov L., Borsos (Fekete D. 87.), Halasi (Palotai 80.), Peres, Kiss L. (Tarnoczki 64.), Kovács P., Bán (Szeibert 59.), Orlov A. Vezetőedző: Árva Zsolt.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Vén, Szűcs, Magony, Erős (Kőrös 91.), oroszi (Szabó D. 71.), Nagy V., Urbán, Szabó P. (Nagy D. 71.), Huszka (Ábel 80.), Molnár. Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gól: Urbán a 84. percben.

Sárga lap: Tarnoczki 83., illetve Huszka 85., Nagy D. 88. perc.

https://cdn.baon.hu/2023/09/30qM66sU5jM1TL09RhGkAJUjdewMCsnIfRpZJhH4xDU/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRkMzUzMTRlNzNmNzRlYzRiYTQ2OGZlNmE2ODY4MWUw.jpg

 

Forrás: baon.hu

 

 

 

 

 

 

 </

Vármegyei Kupa

  2023.09.12. 10:23

Vármegyei Kupa 2. forduló

2023. 09.13. 16:30

Kerekegyháza, Borbás Gáspár Sporttelep

KEREKEGYHÁZI SE - KISKUNFÉLEGYHÁZA 1 - 4 (1-0)

Játékvezető: Bosnyák Sándor Attila

Asszisztensek: Szabó Laura Emerencia, Rigó Viktória

Gólszerzők: Nagy Norbert (14.) illetve Erős Gergő (69.), Szűcs Domonik (84., 88.), Nagy Dániel (89.)

Győzött a Félegyháza II. Apostagon

  2023.09.10. 19:37

A 4. helyen álló, újonc Apostag a sereghajtó Kiskunfélegyháza II. csapatát fogadta a vármegyei másodosztályú bajnokság 3. fordulójában. A mérkőzést biztosan nyerte a vendégcsapat.

Apostag KSE–Kiskunfélegyháza II. 1–4 (0–2)

Apostag, vezette: Kaszala Mihály (Borbényi Bálint, Juhász László)

Apostag: Csajtai – Szikora, Tóth A., Malek F., Gugyella, Nárai (Szabó I. 52.), Nagy T. (Huszárik 55.), Boros (Muncan A. 32.), Kis N. (Török 74.), Malek D. (Rácz 73.), Balázs.

Kiskunfélegyháza II.: Balla – Tóth L., Horváth B., Makány, Dinnyés (MolnárT. 55.), Hájas (Tóth Bence. 88.), Berekszászi, Palásti, Balázs, Polgár (Seres 88.), Fricska (Tóth Benedek.). Technikai vezető: Balog Huba.

Gól: Gugyella a 72., illetve Balázs a 21., Palásti a 29., Dinnyés a 48., Makány a 74. percben.

Forrás: baon.hu

 

Pontot rabolt Félegyházáról a Harta

  2023.09.10. 19:35

A két mérkőzésből négy pontot szerzett, és ezzel a teljesítménnyel a 7. Kiskunfélegyháza a 10. Hartát fogadta a vármegyei első osztályú bajnokság 5. fordulójában. A mérkőzés első félidei vendég vezetést követően döntetlenre végződött.

A két csapat jól ismeri egymást, így tudták azt, hogy mire számíthatnak az egymás elleni játékban. Az csak menetközben derült ki, hogy a Harta, a gyorslábú Feketét nem jobb futóként fogja igénybe venni, hanem a középpályán. Az első igazi helyzet a Félegyháza előtt adódott, már a 3. percben. Ekkor Molnár Edvárd kapáslövése alig kerülte el a jobb alsó sarkot. Úgy tűnt, hogy ezzel el is lőtte a puskaporát a hazai csapat, legalábbis az első félidőre. A 8. percben Csányi húsz méteres lövése csak centiméterekkel ment el a felső léc fölött. Tíz perccel később pedig megszerezte a vezetést a Harta. Ivacs a baloldalon kapott labdát, mikor a tizenhatos sarkához ért, akkor kilőtte a bal alsó sarkot 0–1. Egy sajnálatos sérülés is történt a 30. percben Budai Áron maradt lent a füvön, próbáltak rajta segíteni, de nem tudta folytatni a játékot, sőt a szünetben mentő vitte el a kórházba.

A második játékrészben egészen más hazai csapat jött ki a pályára, mint amilyen az elsőben volt. Sokkal pontosabban és harcosabban játszottak, aminek eredményeként ki is egyenlítettek. Az 57. percben Erős lemásolta Ivacs találatát. Ő is a baloldalon kapta a labdát, kihasználva gyorsaságát, lefutotta védőjét, és a bal alsó sarokba bombázott 1–1. A 67. percben Németh Tamás az utolsó pillanatban mentett Oroszi elől. Öt perccel később baloldali beadás után Erős ugrott a legmagasabbra, de fejéről a kapu fölé szállt a labda. A 77. percben megszerezhette volna a vezetést a Kiskunfélegyháza. Mihály Dávid a tizenhatoson belül felrúgta Erős Gergőt, amiért a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Nagy Dániel a felső kapufára lőtte. A 82. percben megismétlődött a jelenet, mert megint felvágták Erőst a büntető területen belül, de ezúttal néma maradt a játékvezető sípja. A találkozó hajrájában mind a két csapatnak volt még egy-egy lehetősége, de azok kimaradtak.

Kiskunfélegyháza–Harta SE 1–1 (0–1)

Kiskunfélegyháza, vezette: Márkos Márk (Molnár László, Fenyvesi Roland)

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Vén, Szűcs, Magony, Budai (Huszka 35.), Oroszi (Nagy D. 70.), Nagy V., Urbán, Szabó P., Kőrös (Erős 46.), Molnár E.. Vezetőedző: Némedi Norbert.

Harta:  Ámann.– Danó, Puskás, Fekete T., Nagy M. (Vizi 85.), Csehi (Máthé 65.), Ivacs, Németh T., Mihály (Vajda 85.), Csányi (Pribék 65.), Dunai. Technikai vezető: Sümegi József.

Gól: Erős az 57., illetve Ivacs a 18. percben.

Sárga lap: Nagy V. 83., Urbán 83., Huszka 92., illetve Mihály 31., Fekete T. 60., Németh T. 73., Ivacs 92. perc

https://cdn.baon.hu/2023/09/tdYPud4Ab7KwMg2_cC9MmhZ3BvHIKhGBjFDSOVBxYbM/fill/1024/0/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyMGIxYzdkYjFlNzRlZmVhYjU1ZTk5MGZiOGU2NzZh.jpgForrás: baon.hu

 

Meggyőző játékkal nyert csapatunk Kecelen

  2023.09.05. 09:20
A vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság negyedik fordulóját bonyolították le az elmúlt hétvégén. A Kiskunfélegyháza Kecelre látogatott, hogy gyarapítsa pontjainak a számát. Csapatunknak még csak ez volt a második mérkőzése, mert az első fordulóban szabadnapos volt, a harmadik forduló találkozóját a Kiskunfélegyháza–Baja mérkőzést pedig november 25-ére halasztották, mert a Duna-parti város még érdekelt a Magyar Kupában.
 
A keceliek jól kezdték a bajnokságot, mert a három fordulóból kettőt, az Akasztó ellenit 2–1-re az SC Hírös-ÉP-et 1–0-ra verték meg, míg az éremesélyes Jánoshalmával döntetlent játszottak. Így nem mutatkozott könnyűnek a kiskunfélegyháziak vendégjátéka Kecelen, és nem is volt az. Szerencsére jó ritmusban kapta el a fonalat a csapatunk, és már a 11. percben Oroszi Dániel révén megszereztük a vezetést, 1–0. Nem sokig örülhettünk azonban a vezetésnek, mert Gavula révén egyenlített a Kecel, 1–1. Ezzel az állással vonultak szünetre a csapatok.
 
A második félidő elején egy szerencsés helyzetből ismét sikerült megszerezni a vezetést. Egy beívelt szabadrúgás után, az egyik keceli védő saját kapuja felé fejelte a labdát, ami megpattant Sziráczki kapus előtt, aki ugyan még bele tudott érni a labdába, de olyan rosszul, hogy kezéről a saját kapujába pattant a játékszer, 1–2. A 66. percben tovább növelte előnyét csapatunk, és ezúttal is Oroszi Dániel tudta bevenni a hazai kaput, 1–3.
 
A mérkőzés hajrájában a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy kozmetikázzanak az eredményen. Nagy Szabolcs azonban jól védte hálóját és a találkozó végén még bravúrral is hárított. Így nem változott az eredmény, és csapatunk meggyőző játékkal, elhozta Kecelről a három pontot.
 
Úgy tűnik, hogy jól sikerültek a nyári igazolások, az új játékosok kezdenek beilleszkedni a keretbe, és remélhetőleg ez a későbbiek folyamán az eredményben is megmutatkozik. Molnár Edvárd Akasztóról érkezett és a védelem előtt szűrőt játszik, vele sokat erősödött a csapat. Budai Áron Kiskőrösről tette át a székhelyét Félegyházára, Kőrös József a Kecskeméti LC-ből, Vén Balázs pedig a Kecskeméti TE II. csapatából igazolt át Kiskunfélegyházára.
 
Kecel FC–Kiskunfélegyháza 1–3 (1–1)

Kecel, vezette: Hagymási Attila (Tóth István, Lichtenberger István).

Kecel: Sziráczki – Vata (Fenyvesi 59.), Bányai, Killer, Döbrentei, Gavula, Patai, Klárik, Bödő (Kóbor 46.), Torma, Ferenczi. Technikai vezető: Kapitány Gábor.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Szűcs, Vén, Magony, Budai (Huszka 72.), Oroszi (Erős 77.), Nagy V., Urbán, Szabó P. (Nagy D. 88.), Kőrös, Molnár E.
Vezetőedző: Némedi Norbert.
 
Gólszerző: Gavula 27., illetve Oroszi 11., 66., Sziráczki (öngól) 56. percben.
 
Meggyőző játékkal nyert csapatunk Kecelen
Forrás: felegyhazikozlony.eu

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Következik

VÁRMEGYEI I. 24. forduló: 

2024. 04.21. (vasárnap) 17:00 

Helyszín:  Jánoshalma, Sporttelep

JÁNOSHALMI FC - KISKUNFÉLEGYHÁZA        

                          -                   

                        

MLSZ REGIONÁLIS  U-17 alap Délkeleti csoport alsóház 11. forduló

2024.04.20.(szombat) 10:00

Helyszín: Honvéd Sporttelep

KISKUNFÉLEGYHÁZA - BÁCSALMÁSI PVSE          

                             - 

VÁRMEGYEI II. ÉSZAK 20. forduló: 

2024. 04. 20. (szombat) 17:00

Helyszín: Honvéd Sporttelep

KISKUNFÉLEGYHÁZA II. - SOLTI FC             

                             -  

                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

                  

    
    

                                                     

 

                              

         

 

 

 

                

    

                   

 

                                                 

 

                       

 
TAO-program 2015/16

 
Házi góllövőlista

Vármegyei I.o.:

Oroszi Dániel 17

Sziráczki Armand (Kecel FC 1 öngól)

Erős Gergő 4

Urbán Pál 1

Szabó Dávid 3

Nagy Dániel 1

Kurgyis Kevin 2

Kanyó János 1

Magony László 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vármegyei II.o.

Makány Nándor 11

Fricska Miklós 3

Balázs Bence 2

Palásti Sándor 1

Dinnyés Máté 2

Szabó Tamás 2

Torbavecz Tamás 1 (öngól)

Karsai Tamás 1

Horváth Balázs 2

Szalai Ádám 2

Kovács László 1

Sáfár Sándor (Nyárlőrinc-öngól)

 

 

 

Vármegyei Kupa:

Szűcs Dominik 2

Erős Gergő 1

Nagy Dániel 1

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Infók

SÉRÜLTEK:

 

ELTILTÁS:

 
Testvércsapatunk

www.sternmarienfelde.de

 
Facebook elérhetőség

 
Elérhetőség

khtk@freemail.hu

 

 

 
Számláló
Indulás: 2008-08-18
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.